Nürburgringi köridejének megdöntésére gyúr a Mini, a John Cooper Works GP modellek legújabb generációjával 8 perc alá mennének, ez lesz a leggyorsabb és legerősebb utcai Mini Cooper.
London kivételével csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. Jóllehet a kereskedési idő jelentős részében - a kedvező vállalati gyorsjelentéseknek köszönhetően - pluszban álltak az irányadó indexek, a vártnál sokkal rosszabb amerikai kiskereskedelmi adatsor közzététele, délután fél három után sorra mínuszra váltottak a mutatók.
Ismét változhat a szakképzési rendszer – tudta meg a Népszava. Egy minisztériumi háttéranyag szerint technikummá neveznék át a szakgimnáziumokat és indítanának szakképzési roma szakkollégiumokat is. A lap úgy tudta, megemelik a tankötelezettség korhatárát , a jelenlegi 16-ról 17 évre. Ezt azonban az Innovációs és Technológiai Minisztérium a cikk me
Rekordév volt 2018 Budapest vendégforgalmában, amiben fontos húzóerő volt a belföldi vendégszám és a vendégéjszakák növekedése - közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) csütörtökön az MTI-vel.
Felélénkült az érdeklődés a valaha a világ egyik legnagyobb arany- és rézbányájának számító, de 1989 óta nem működő lelőhely iránt, amely Bougainville szigetén található. Eközben a jelenleg Pápua Új-Guineához tartozó sziget a függetlenségről döntő népszavazásra készül. A tét hatalmas, a kibányászható arany és réz együttes értéke ugyanis a jelenlegi
Lassan eléri növekedésének határait a Facebook, viszont egyre több a botrány körülötte. Mi lenne az emberiséggel, ha egyik napról a másikra eltűnne a közösségi oldal?
Helyeselte az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának néppárti elnöke, hogy a magyar kormány nem küldi tovább az Elios Zrt. számláit az EU-nak, így mondva le 13 milliárd forintnyi uniós pénzről.
A franciák többsége (56 százalék) azt szeretné, ha a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tavaly november óta tiltakozó sárga mellényesek befejeznék a megmozdulásokat, s a megkérdezettek 64 százaléka úgy látja, hogy a tüntetők követelései eltávolodtak a kezdeti elképzelésektől - áll egy friss közvélemény-kutatásban.
Az Egyesült Államokban ismét bajba került az utolsó nukleáris erőmű-bővítési projekt: a beruházási költségek elszálltak, a korábbi csúszásokat most egy újabbal fejelhetik meg.
A szlovákiai választópolgárok csupán 27 százaléka vesz részt biztosan az európai parlamenti választásokon. A választásra jogosultak 8 százaléka úgy nyilatkozott, biztosan nem megy el szavazni – derült ki az Európai Bizottság pozsonyi képviselete számára januárban készített felmérésből.
Egy nyugdíjazott vitorlázógéppel, bőr fejvédővel, egy különleges gép roncsával és ritka pilóta szemüveggel is bővült a találkozhatsz. Év közben lesz Szimulátor Bajnokság és Star Wars Day is.
Az FBI volt ügyvezető igazgatója a hivatalba lépése után elrendelte a nyomozást arról, hogy Trump „tudatosan vagy nem tudatosan ügynöke volt-e Oroszországnak”. Azt akarta, hogy az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatok „szilárd alapokon álljanak” az eltávolítása esetén is.
Andrew McCabe, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt ügyvezető igazgatója először ismerte el nyilvánosan, hogy nyomozást rendelt el Donald Trump elnöknek az alkotmány 25. kiegészítése értelmében történő esetleges elmozdítása ügyében.
A hóesés 73 települést zárt el a külvilágtól Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a 36-os úton 574 jármű akadt el, halálos áldozatai is voltak a húsz évvel ezelőtti természeti jelenségnek.
Tegnap, 80 éves korában elhunyt Tandori Dezső Kossuth-díjas író, költő, műfordító, a nemzet művésze. Tandori gyermekként határozta el, hogy író lesz. Első verseskötete Töredék Hamletnek címmel jelent meg, és szinte azonnal magára vonta az irodalmi közélet figyelmét - költészettörténeti fordulatról beszéltek könyve kapcsán. Radnóti Sándor esztéta úg
"Komoly nehézségekbe" ütközik 2019-ben a fővárosi működési egyensúly biztosítása a bérjellegű kiadási többletek, továbbá a 2018-as évhez képest 5 milliárd forinttal megnőtt, 10 milliárd forintos szolidaritási adó, valamint a 3-as...
Április végén lehet szobra a Széll Kálmán téren a névadó egykori miniszterelnöknek - a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén hagyhatja jóvá a nyílt pályázaton nyertes alkotás felállítását.
A brüsszeli bürokraták asztalai tele vannak olyan tervekkel, amelyek - "a Soros-tervnek megfelelően" - bevándorlókontinenssé tennék Európát, a magyar embereknek joga van tudni ezekről - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti képviselőcsoportok kihelyezett ülésének helyszínén, Balatonalmádiban.
Január 1-je óta az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem megállapításakor nem kell bevételként figyelembe venni az ingatlan használatával összefüggő, bérlőre áthárított díjat, jellemzően a közüzemi szolgáltatások díját - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei és a Munkaügyi Hatóság területi szervezeti egységei februárban országszerte közösen ellenőrzik, hogy a gazdálkodók betartják-e a 2019. január 1. óta hatályos kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló szabályokat.