A magyar miniszterelnök dobogós helyen végzett a felmérésben, amely arra volt kíváncsi, hogy a nemzetközi politikai színtér szereplői közül kiben bíznak meg leginkább a csehek.
Megállapodtak a közösségi gázirányelv tervezett módosításáról szerdán az Európai Unió társjogalkotó intézményei - a kompromisszumos megoldás bonyolultabbá teszi, de nem lehetetleníti el az Északi Áramlat 2 földgázvezeték megépítését....
Állami támogatással keresnének új befektetőt a termelését befejező Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. vagyontárgyaihoz - írja az Infostart.hu. A portál beszámolója szerint Babák Mihály, Szarvas polgármestere, valamint Dankó Béla országgyűlési...
Elmaradások vannak a munkában, így előfordulhatnak csúszások a céldátumokban – olvasható a 3-as metró északi szakaszáról a Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének (Metró KDSZ) hírlevelében.
Az egész világra kiterjedő figyelmeztetést adott ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy hamis rákgyógyszer miatt, amit Európában és az amerikai kontinensen is terjesztenek. Az egész világra kiterjedő figyelmeztetést adott...
Külföldi családoknál tölthetik a kétszer kéthetes nyelvi kurzust a 9. és a 11. évfolyamra járó magyar tanulók - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerda reggel az M1 aktuális csatornán. A miniszter elmondta...
Szerdán kezdődik a kormánypártok háromnapos kihelyezett frakcióülése Balatonalmádiban.A Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselői a Brüsszellel folytatott bevándorlási vitáról, a májusi európai parlamenti (EP-) választásról, valamint a kabinet családügyi terveiről is tárgyalnak.
A Podmaniczky tér közepét már feltúrták a markológépek, néhány nap múlva a troliforgalmat is száműzik innen. Az elhanyagolt, csupa beton térből parkot csinálnak.
A térségi átlagnál jobban bíznak a digitalizációban a magyar cégek, 87 százalékuk egyértelműen növekedési lehetőséget lát az innovatív technológiák alkalmazásában, szemben a régiós átlag 83 százalékával – derül ki a Microsoft megbízásából készített legújabb, (Guide to The future – CEE Digital Transformation report) 6 országra kiterjedő regionális k
A Poli-Farbe Vegyipari Kft. tulajdonosai együttműködési megállapodást írtak alá az FFiL Śnieżka SA-val, a legismertebb lengyel festék- és lakkgyártó vállalattal, amelytől a magyar társaság azt várja, hogy megerősíti exportját a régióban, illetve a beltéri festékekhez hasonló, markáns pozíciókat épít ki a homlokzatfestékek, vakolatok terén is – közö
Gyors ütemben terjed Magyarországon a 4G-s mobilinternet, amellyel a hazai okostelefon-használók csaknem 80 százaléka kapcsolódik a világhálóra a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint.
Hétfőn több mint négy százalékkal csökkentek a két legnagyobb romániai banknak a bukaresti értéktőzsdén jegyzett részvényei, miután a román miniszterelnök gazdasági tanácsadója cáfolta, hogy a kabinet eltörölné a január 1-től hatályos, bankaktívákra kivetett úgynevezett kapzsisági adót. Az energia és a telekommunikációs cégek adói is jelentősen eme
A dízelkérdés bizony hazánkban is foglalkoztatja az embereket: sokan ellene, sokan mellette érvelnek, de a szakmabelieken és a szakértőkön kívül a legtöbben csak a sajtó olykor megtévesztő, manipulatív termékeiből tudnak tájékozódni, ami torzíthatja az igazságot. Nemrég Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) elnök
Karácsony Gergely zuglói polgármester, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a DK főpolgámester-jelöltje egy tévéinterjúban azt mondta, hogy a zsidó politikusok listázása nem nácizmus. Az ellenzéki politikust a Mazsihisz is bírálta ezért a kijelentéséért. A jobbikos Gyöngyösi Márton szerint a Fidesz politikája szélsőséges.
Budapest és több nagy vidéki város jövőbeni arculatát is meghatározó beruházásokat mutat be a magyar stand a világ legnagyobb ingatlanfejlesztési kiállításán, a MIPIM-en Cannes-ban. A március 12-15. között zajló esemény 30. alkalommal...
Minden szektorra kiterjedő, általános sztrájk bénítja szerdán Belgiumot, amely már reggel nagy fennakadásokat okozott Brüsszelben és az ország más részein.
A Magyar Tudományos Akadémia Névtanácsa munkája nyomán minden hónapban frissül az anyakönyvezhető nevek listája, idén január 1-jétől immáron összesen 4070 név közül válogathatunk.
El kell hitetni az alsóházi képviselőkkel, hogy ha nem szavazzák meg a módosított Brexit-megállapodást március végéig, akkor nagyon hosszú időre kitolhatjuk a brit kilépést az EU-ból - ezt mondta egy brüsszeli bárban hétfő este egy...
A MOL legfrissebb közleménye alapján a mai áremelkedést pénteken újabb követi, vagyis február 15-től drágulásra számíthatnak az autósok hazánkban, már ami az üzemanyagárakat illeti: szerencsére ezúttal sem jelentős az emelés – de ahogy a mondás is tartja, sok kicsi sokra megy, csak ezúttal mindez negatív megvilágítást kaphat –, a benzin és a gázola
Megindult szüléshez kért segítséget a szegedi mentésirányítástól egy dóci asszony. A mentésvezető azonnal riasztotta a legközelebbi esetkocsit és a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat rohamkocsiját is elindította, ha felgyorsulnának az események.
Bizottsági posztját csak a vizsgálat végéig tarthatja meg az LMP társelnöke, de a Központi Nyomozó Főügyészség juthat olyan megállapításra, ami ennél is súlyosabb következményekkel járhat számára.