Télen nem árt számba venni, hogy mely európai országokban kötelező a hólánc használata. Mostani cikkünkben ezt gyűjtöttük össze. Nem nagy kunszt kikövetkeztetni, hogy mely országokban lehet kötelező a hólánc használata.
Tegnap látványosan emelkedtek az amerikai tőzsdék, ma a nyitást követően folytatódott az emelkedés. Mérsékelten emelkednek ma az amerikai tőzsdék, a Dow, az S&P és a Nasdaq 0,1-0,3 százalékkal került feljebb. A tegnapi nagy emelkedés...
Talán sokan emlékeznek még az előző generációs MINI John Cooper Works GP-re: a speciális, limitált kiadás a háromajtós, klasszikus MINI legvadabb verziója volt, ami 8 perc 23 másodperc alatt volt képes végigszáguldani a Zöld Pokol több mint 20 kilométeres aszfaltcsíkján. Az angolok természetesen az új generáció esetében sem hagyhatták ki ezt a zicc
Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások állítólag sínen vannak, ez jó hatással volt ma is a tőzsdékre. Az inflációs adatok is kedvezőek voltak, az alacsonyabb kamat lehetőségét vetítik előre. A BUX viszont esett, az OTP és a Richter húzta le. Az utóbbiról az egyik brókercég nem túl optimistán nyilatkozott. Nagyot erősödött a forint.
Az elmúlt napokban nagy felháborodást váltott ki Szlovákiában az a videófelvétel, melyen egy szlovák vámos 20 euró, azaz mintegy 6500 forint kenőpénzt kért a gyorsabb ügyintézésért egy átjutásra váró ukrán állampolgártól. A vámőr azt mondta, kávéra kéri az összeget.
Egyre nagyobb az érdeklődés a magyar gazdasági modell iránt. Magyarország legfontosabb gazdasági mutatói az elmúlt években rendre az uniós rangsor elején álltak. A cél az, hogy a piac és a gazdasági elemzők után a hitelminősítők is...
Szemét, piszok, szétlocsolt italok, és emberi testváladékok szennyezik rendszeresen a főváros forgalmasabb útvonalain közlekedő villamosokat. A járművezetők a közterületekről kitiltott hajléktalanokat és az éjszakai bulizókat látják a problémák mögött. A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint egy bécsi mintára létrehozott biztonsági szolgálatra, és alap
Mindenkinek nehéz túllendülnie egy szakításon, azonban előfordulhat, hogy megnehezíted a saját dolgodat azzal, hogy olyan dolgokat beszélsz be magadnak, amik nem igazak.
Az energiaipart jellemző gyors változásokban hatalmas szerepe van a klímavédelemnek. A friss kutatási adatok alapján az átalakulás tempója messze elmarad attól, amire szükség lenne. Magyarországnak az unió tagállamaként különösen nagy figyelmet kell fordítania a kérdésre – emelte ki Kovács Csaba, a KPMG partnere.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) jogi lépéseket fontolgat a szocialista Bangóné Borbély Ildikóval szemben, aki szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hazudott a kardiológiai intézetből elbocsátott szívsebész betegének halála miatt lefolytatott vizsgálatról. Az ellenzéki párt újból felje
A gleccserek olvadnak, a tengerszint emelkedik, a dokkokat pedig magasabbra kell emelni, hogy a jövőben is le tudjanak horgonyozni a hajók. De az átépítések azért is szükségesek, hogy a kikötők jobban ellen tudjanak állni az egyre vadabbá váló viharoknak - igaz, az építmények megerősítésére még viszonylag sok idő van.
Közel másfél millió autót hív vissza a Ford az egyik legnépszerűbb modelljével váltóproblémák miatt. 1,48 millió F-150-es pickupot hív vissza a Ford Észak-Amerikában. Az Egyesült Államokban 1,26 millió, Kanadában pedig további...
Vérbe fagyva találták meg londoni lakásán az 50 éves David Pottert, miután napokon keresztül nem adott magáról életjelet, és barátai aggódni kezdtek érte. A tárgyalás ugyan még zajlik, de minden jel arra utal, hogy Pottert 48 éves barátja, Cristopher McMahon mészárolta le, de állítólag nyomós okkal. McMahont látták a gyilkosság éjszakáján visszaté
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyetértett azzal, hogy a szülők gyermekük melletti tartózkodását a kórházakban nem lehet külön díjfizetéshez kötni, és azzal is, hogy szükség van az elhelyezés körülményeit, komfortfokozatát...
Leszavazta a spanyol parlament szerdán a kormány idei költségvetési javaslatát, amire több mint húsz év nem volt példa; ez felerősítette az előrehozott parlamenti választásokról szóló találgatásokat, amelyeket a miniszterelnök várhatóan...