Ezt a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer nyilatkozta a minap. Hozzátette ugyanakkor, a határ lezárása csakis "ultima ratio", azaz legvégső megoldási kísérlet lehet.
Londoni elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) központi célszintjét meghaladó maginfláció a monetáris politika fokozatos normalizálásának megkezdésére késztetheti a jegybankot. Egyes elemzői vélemények szerint a szigorítási folyamat...
Gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak egy török-szíriai határátkelő szíriai oldalán, három rendőr és négy civil megsebesült - jelentette az NTV török műsorszóró kedden.
Számos meghökkentő előrejelzés lát napvilágot annak kapcsán, milyen lesz a jövő munkahelye, mekkora szerepet kapnak majd a robotok. Hogy melyik előrejelzés lesz a legközelebb a valósághoz, még nem tudni. Ugyanakkor ezen előrejelzések alapja sokszor közös, a következtetéseket a munkahelyekre ható változásokból vezetik le. Ezen változások öt tényezőb
A válság előtti szinteket közelítő, nagyjából 8400 új társasházi lakást adtak el tavaly Budapesten, és mivel az 5 százalékos áfával hirdetett lakások belátható időn belül elfogyhatnak, idén sem várható, hogy érezhetően alábbhagyna...
Az M5-ös autópálya felé vezető oldalon a Halásztelek-Csepel és a Szigetszentmiklós-Csepel csomópont között történt hármas karambol - onnantól egészen Diósdig ér a kocsisor vége.
Letesztelték öt piacon, és annyira elégedettek az előzetes visszajelzéseken, hogy a pilot során kialakított konstrukció változatlanul hagyása mellett kezdték árusítani a napelemes rendszereket Németországban és Olaszországban.
Ha bejelentik a vészhelyzetet, egyetlen központ felügyelheti az ország online forgalmát. A tervezetet különböző indoklással ugyan, de a parlamenti ellenzék egyetlen frakciója sem támogatta.
Miután az OLAF szabálytalannak ítélte az Elios-lámpacseréket, a kormány visszavonta a támogatási igényt. Így az adófizetők finanszírozzák a korrupt beruházásokat.
Keretmegállapodást írt alá a Nemzeti Közművekhez tartozó NKM Mobilitás Kft. a Decathlon áruházak tulajdonosával, a társaság az áruházlánc 12 parkolójában összesen 26 elektromosautó-töltőállomást helyez üzembe az év végéig.
A Fidesz közleményben reagált az LMP-s politikus Honvédkórházat támadó Facebook-bejegyzésére. Demeter Márta ezzel kapcsolatban közölte: csak édesanyja ügyében fordult a Honvédkórházhoz.
Nem vásárolhatnak a British Airways anyavállalata, az IAG részvényeiből az EU-n kívüli befektetők, mert már nagyon közel van a cég ahhoz, hogy a tulajdonosok kevesebb mint fele legyen EU-n belüli - írja a CNBC. Jelenleg már az International...
Másfél millió forintra büntette Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke Vadai Ágnest, a DK parlamenti képviselőjét, mert másokkal együtt decemberben fizikailag próbálta megakadályozni a túlóratörvény elfogadását. A mentelmi bizottság helyben hagyta Kövér László ellenzéki képviselőkre kirótt büntetését.
A hódmezővásárhelyi közgyűlés többségét alkotó Fidesz-KDNP frakció tagjai tartalmilag és formailag is elfogadhatatlanak találták a Márki-Zay Péter (független) polgármester által előterjesztett költségvetés tervezetét, ezért azt a testület keddi rendkívüli ülésén - amely határozatképtelen volt - sem tárgyalták azt.
Számos tényező növeli a stroke kockázatát, melyek egyébként a szívinfarktusnak is rizikófaktorai. A stroke kockázata egészséges életmóddal nagymértékben csökkenthető.
A RSM, a világ egyik vezető audit, adótanácsadó és tanácsadói hálózatának globális árbevétele 2018-ban is dinamikusan növekedett, elérte az 5,4 milliárd dollárt. A bővülést segítette a középvállalatok növekvő komplex, több országra kiterjedő tanácsadási szolgáltatások iránti keresletének növekedése. Az RSM a hatodik legnagyobb független tanácsadói
Azt már a Vision E koncepció óta tudjuk, hogy a Škoda első elektromos autója egy kupésított crossover lehet majd, ezt pedig tovább erősíti a márciusi Genfi Autószalonon bemutatkozó vadonatúj tanulmány, mely a Vision iV nevet kapja. A gyáriak a bejelentés mellé három ízelítő skiccel is készültek számunkra, melyeken megcsodálhatjuk az újdonság legfőb
A gleccserek olvadnak, a tengerszint emelkedik, a dokkokat pedig magasabbra kell emelni, hogy a jövőben is le tudjanak horgonyozni a hajók. De az átépítések azért is szükségesek, hogy a kikötők jobban ellen tudjanak állni az egyre vadabbá váló viharoknak - igaz, az építmények módosítására még viszonylag sok idő van.
Victoria Beckham luxusdivatháza is csatlakozott azokhoz a tervezőkhöz, akik kollekcióikhoz nem használják többé egzotikus állatok bőrét - írta az Independent online kiadása.
Decemberben is növekedett a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, és éves összevetésben is erősödött a szektor. Pozitívum, hogy a magyarok is többet tudtak utazni.
El a kezekkel az akadémiától, el a kezekkel a magyar tudománytól! - szólította fel a kormányzatot kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
Az EP-képviselő szerint a magyar kormány lemond az Elios által megvalósított projektet uniós finanszírozásról, mintegy beismerve az ügy törvénytelenségét. Megkerestük az illetékes minisztériumot, ahol nem cáfolták, hogy kikerültek a leadott csomagból a közvilágítási projektek számlái, de azt álhírnek nevezték, hogy az ország uniós forrást veszítene
„Súlyos hibát követtem el. Ismételten bocsánatot kérek mindenkitől" - ezt Karácsony Gergely írta közösségi oldalán, pár nappal azután hogy egy interjúban arról beszélt, a zsidók listázása nem nácizmus. Kijelentése ellen a Zsidó Világkongresszus és a Mazsihisz is tiltakozott. A főpolgármester-jelölt hangsúlyozta, elfogadhatatlannak tartja az állampo
Bűnösnek találta kedden az esküdtszék Mexikó egykori első számú drogbáróját, a Köpcös (El Chapo) néven elhíresült Joaquín Guzmánt az Egyesült Államokban, New Yorkban folyó perben.