2019. február 11. hétfő

febr. 11
20:38
Gyurcsány: megverjük Tarlóst Karácsony vezetésével (ATV)
9. évben ellenzékből fenntartani az Orbánnal szembenálló világ ellenállását, az komoly kihívás, de a Demokratikus Koalíció igyekszik szembenézni ezzel. Erről Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
febr. 11
20:42
Április 1-ig lekapcsolhatják Oroszországot az internetről (444.hu)
De ez csak teszt.
febr. 11
20:42
Kómában feküdt a férfi, kutyája ébresztette fel ugatásával (SzMo)
Bár azt mondják, kutyaugatás nem hallatszik az égig, azért képes magához téríteni egy öntudatlan állapotban lévő embert.
febr. 11
20:48
Kiderült! Ők adják át a díjakat az idei Oscar-gálán (Femcafe)
Ha már műsorvezető nem lesz.
febr. 11
20:51
A sztrájk miatt zárva tart szerdán a belgiumi Charleroi repülőtere, budapesti járat is érintett (Kripto Akadémia)
A Brussels Airlines belga légitársaság már múlt héten törölte az összes szerdai járatát.
febr. 11
20:51
Reagált a Suzuki a kirúgott szakszervezeti vezető ügyére (Grill Receptek)
A munkavállalók és a munkáltató közti egyeztetéshez az üzemi tanács megfelelő fórum – közölte a vállalat.
febr. 11
20:53
Melyik területen őrületesen alacsony a nők aránya - és nem a politika a jó válasz (Grill Receptek)
A tudomány majdnem férfiprivilégium mifelénk.
febr. 11
20:54
Orbán Viktor is fogadta az amerikai külügyminisztert (Infostart)
A miniszterelnök a hivatalában, a Karmelita kolostorban tárgyalt Mike Pompeóval.
febr. 11
20:54
„Ne egyél, mielőtt nem csináltál egy fotót!” – Tízparancsolat milleniáloknak (SzMo)
Az ószövetségi Tízparancsolat az a törvény, amelyre évezredek óta a legtöbbet hivatkoznak. Az új évezredben úgy tűnik, a mózesi kőtáblák is megújulásra várnak.
febr. 11
21:00
A Zsidó Világkongresszus elnöke keményen ostorozza a Jobbik és baloldal alakulóban lévő szövetségét (Igényesférfi.hu)
„Alig pár éve a Jobbik azzal tűnt ki, hogy nyíltan antiszemita, rasszista, idegengyűlölő hangot ütött meg és ilyen ideológiát követett. A párt tagjai és vezetői azóta is vergődnek gyűlöletkeltő nyilatkozataik és tetteik mocsarában” – vélekedett Ronald Lauder, akit megdöbbent, hogy a magyar baloldal összefogna a Jobbikkal.
febr. 11
21:02
Hivatalos: Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat (Igényesférfi.hu)
A nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott Demeter Márta eddig az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságában volt alelnök. Ezt a pozícióját most elveszítheti.
febr. 11
21:06
Kiderült, mi okozta Sala halálát (Infostart)
A boncolási jegyzőkönyv alapján a becsapódás kiváltotta fej- és gerincsérülések okozták Emiliano Sala argentin labdarúgó halálát.
febr. 11
21:06
Gyengült a forint estére (ProfitLine)
Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
febr. 11
21:06
Zárva lesz a belga Charleroi repülőtér, mert sztrájkolnak a dolgozók (ATV)
Teljesen zárva tart szerdán a belgiumi Charleroi nemzetközi repülőtere a meghirdetett országos sztrájk miatt - jelentette be hétfő este a létesítményt üzemeltető vállalat.
febr. 11
21:06
Böcskei Balázs: Orbáni évértékelő: Polgári Magyarország 2.0 (Tiszta Jövő)
Míg a migrációs tematikával a társadalom alsóbb rétegeit integrálták a szavazótáborba, addig Orbánék a táborbővülést a több gyermek vállalására képes középosztálytól várják.
febr. 11
21:12
Diana hercegnő sorsára juthat Katalin - A történelem megismétli önmagát? (Femcafe)
Aggódnak a brit királyi család rajongói.
febr. 11
21:12
Bizarr dolgon kapta rajta barátnőjét egyik szeretkezésüket követően (SzMo)
Ti is megrökönyödnétek hasonló helyzetben?
febr. 11
21:18
Keményebb katonai magatartást ígér a "globális Nagy-Britannia" (Infostart)
Határozottabb katonai doktrínát követhet majd a brexit után Nagy-Britannia. A védelmi miniszter szerint „kemény erőt kell majd bevetni” az ország érdekeinek védelmében, miközben elmosódnak a háború és béke közötti határok.
febr. 11
21:18
Az Európa Tanácsnak nem tetszik az, amit a magyar kormány a civilekkel művel (444.hu)
No shit
febr. 11
21:18
Mráz Ágoston Sámuel: Történelmi zsákutcába került az ellenzék (HírTV)
A miniszterelnök a hazai baloldalnál is baloldalibb programit hirdetett vasárnap, emelte ki a Nézőpont Intézet vezetője.
febr. 11
21:36
Megvalósulhat, amire öt éve vár az ország (Infostart)
Előrelépés történt a magyar borok uniós oltalma területén, ugyanis az Európai Bizottság foglalkozik a már öt éve benyújtott hagyományos magyar borászati kifejezések kérdésével, és hamarosan sor kerülhet ezek hivatalos bejegyzésére - közölte Erdős Norbert fideszes EP-képviselő.
febr. 11
21:36
Új alapokon a magyar–amerikai politikai kapcsolatok (HírTV)
Az amerikai külügyminiszterrel tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
febr. 11
21:36
Ezt most így hogy? Pásztor Anna saját magával kötött házasságot (Femcafe)
Meglepő, de tényleg megtörtént.
febr. 11
21:36
Mike Pompeo Magyarországon – Magyarics Tamás értékelése (HírTV)
A látogatást Magyarics Tamás értékelte a Magyarország élőben studiójában.
febr. 11
21:38
Liberálisok: Aki zsidókat listáz, az náci (HírTV)
Sermer Ádám szerint nincs az a politikai taktika, ami miatt elfogadhatóak lennének szélsőjobboldali megnyilvánulások.
febr. 11
21:42
Megszerezte a Juve az Arsenal sztárját (Sport365)
Hivatalos bejelentés.
febr. 11
21:42
Sztárok, akikről nem is gondolnád, hogy szerepeltek a Star Wars-filmekben (SzMo)
Tudtad, hogy Daniel Craig, Keira Knightley vagy épp Treat Willaims is feltűnik a filmekben?
febr. 11
21:54
Bemutatta új autóját a Toro Rosso (Infostart)
A Haas után másodikként az olasz Forma-1-es istálló állt elő a 2019-es kocsival.
febr. 11
21:54
A német külügyminiszter nem vesz részt a varsói közel-keleti konferencián (ATV)
Nem vesz részt Heiko Maas német külügyminiszter a Varsóban tartandó, amerikai-lengyel szervezésű konferencián a közel-keleti békéről és stabilitásról - közölte a német külügyi tárca egy szóvivője hétfőn. A tanácskozást több ország - mindenekelőtt Irán - Teherán-ellenes konferenciának tekinti.
febr. 11
21:54
Támadja az ellenzék a kormány új családvédelmi akciótervét (HírTV)
A szocialisták semmit sem változnak, kormányzásuk alatt is csak elvettek a gyermekes családoktól, reagált a Fidesz.
febr. 11
21:54
Tanítsunk Magyarországért: elindult az egyetemi mentorprogram (Igényesférfi.hu)
Egyetemisták segítik szeptembertől négy megyében a hátrányos helyzetű általános iskolásokat, hogy megvalósíthassák tanulási, elhelyezkedési elképzeléseiket.
febr. 11
21:54
Cookyék elmondták, hogy nevezik el születendő kisbabájukat (SzMo)
Még nem lehet biztosan tudni, kisfiú lesz-e vagy kislány, de a szülők a megérzésükre hallgatnak és kiválasztották a kicsi nevét.
febr. 11
22:00
Jogvédők szerint a Google és a Facebook támogatja a nők elnyomását Szaúd-Arábiában (444.hu)
Támogatják az alkalmazást, amivel a szaúdi férfiak követhetik a feleségük mozgását.
febr. 11
22:06
Változás a fizetési hátralék miatt felmondott diákhitelek kezelésében (ProfitLine)
A hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Kormányrendelet módosításának értelmében a Diákhitel Központ Zrt. a felmondott hallgatói hitelszerződésekből eredő követeléseinek kezelését 2019 februárjától az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt (MKK Zrt.) végzi. Ezt a tevékenységet az MFB Csoporton belül így a követeléskezelés terén legnagyobb kompe
febr. 11
22:06
Vegyesen zártak az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdék a mai kereskedésben, egyik vezető részvényindex sem tudott jelentős pluszt felmutatni eddig. A befektetők szokás szerint a kereskedelmi háborús feszültség miatt aggódtak. Vegyesen zárt Amerika...
febr. 11
22:06
Puzsér: Karácsonyt csőbe húzták (HírTV)
A publicista kampánycsapata szerint Gyöngyösi Márton 2012-es javaslatában valójában nem is akarta listázni a zsidó képviselőket.
febr. 11
22:08
Kísért a múlt: Roy és Hunvald (HírTV)
Mai hőseink, Sneider Tamás még elnök, a másik, Hunvald György pedig újra polgármester szeretne lenni.
febr. 11
22:12
Puzsér szerint Karácsonyt csőbe húzták (HírTV)
A publicista kampánycsapata szerint Gyöngyösi Márton 2012-es javaslatában valójában nem is akarta listázni a zsidó képviselőket.
febr. 11
22:12
Kiakadtak a nézők - egy görög kortárssal tévesztették össze Jézus Krisztust egy dokumentumfilm szerint (SzMo)
Vannak a filmmel apróbb problémák, például, hogy semmire nincs bizonyítéka, és szakértők sem nyilatkoznak benne.
febr. 11
22:18
A kontinens a britek döntésére vár (HírTV)
Az uniós pénzügyi biztos szerint a tagállamoknak mindegyik brexit-forgatókönyvre fel kell készülniük.
febr. 11
22:24
Tuti tippek randevúra Valentin-nap előtt (SzMo)
Kérjetek igazolást, hogy nincsenek szexuálisan átadható betegségei és sose küldjetek meztelen fotókat – ilyen és hasonló tanácsok láttak napvilágot randevúzó hölgyeknek Valentin-nap előtt.
febr. 11
22:30
Kiderült, mi okozta Sala halálát (Grill Receptek)
A 28 éves futballista holttestét az ujjlenyomata alapján azonosították.
febr. 11
22:30
Kéthetes edzőtáborba utazott Rio de Janeiróba az öttusa válogatott (HírTV)
A brazíliai felkészülésen a vb-címvédő női csapat minden tagja, valamint a világbajnok is részt vesz.
febr. 11
22:32
Saját hányásában, élettelenül feküdt a rab, a börtönőröknek nem tűnt fel, hogy heteken át kínozzák társai (Grill Receptek)
Tele volt sérülésekkel és az összes bordája eltört annak a rabnak, akit saját hányásában fekve találtak a börtönőrök a cella padlóján,
febr. 11
22:34
Tartalékos PSG utazott Manchesterbe (Grill Receptek)
A francia bajnok kedden a vörös ördögök otthonában lép pályára, míg az AS Roma a Portót látja vendégül.
febr. 11
22:36
Karácsony: Súlyos hibát követtem el (Grill Receptek)
„Természetesen én is elfogadhatatlannak tartom az állampolgárok politikai célzatú listázását” – közölte a Párbeszéd társelnöke.
febr. 11
22:48
Cristiano Ronaldo olajat öntött a tűzre (Sport365)
Nő a feszültség Allegri és Dybala között.
febr. 11
23:24
Kövér László javasolja, hogy mentsék fel honvédelmi bizottsági posztjairól Demeter Mártát (Igényesférfi.hu)
A javaslatról az Országgyűlés várhatóan a tavaszi ülésszak első ülésnapján, február 18-án, jövő hétfőn dönt.
febr. 11
23:36
Elindult az egyetemi mentorprogram (ProfitLine)
Egyetemisták segítik szeptembertől négy megyében a hátrányos helyzetű általános iskolásokat, hogy megvalósíthassák tanulási, elhelyezkedési elképzeléseiket.
febr. 11
23:36
Ilyen volt az X-akták jóképű sztárja Budapesten - Fotók! (Femcafe)
David Duchovny magával ragadó koncertet nyomott.

Keresés