Folyamatosan mosolyog a másfél évvel ezelőtti várpalotai körhintabaleset legsúlyosabb sérültje, amióta végre elhagyhatta a kórházat, hogy otthon, a szerettei között gyógyuljon tovább.
Tavaly négy feljelentést tettek az ellen a 15 éves afgán migráns ellen, akit egy 13 éves kislány megerőszakolásával is meggyanúsítottak. A fiatalkorú migráns mindezek ellenére szabadlábon járkálhat az ausztriai Mödlingben.
Rengeteg nő problémája a túlsúly, amivel rendre hiába veszi fel a harcot. Így volt ezzel Anikó is, de sok-sok év után rátalált a megoldásra. Lefogyott, fiatalodott, és egészségesebb lett.
Rendhagyóvá tette Andy Vajna temetését Arnold Schwarzenegger. Az amerikai világsztár ugyanis vicces történeteket mesélt a 75 éves korában elhunyt producerről, így tette egyedivé barátja utolsó útját.
Az egy évvel korábbihoz képest jelentősen emelkedett az Amazon amerikai, internetes kereskedőcég árbevétele és nyeresége is 2018 utolsó negyedévében - derül ki a cég csütörtökön, tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentéséből.
Beismerte szörnyű tettét az a sátoraljaújhelyi férfi, aki hétfő délután halálra szúrta főbérlőjét és az egyik kutyáját, majd rájuk gyújtotta a VII. kerületi lakást – értesült a Bors. B. János Norbertet tegnap vezették elő a Budai Központi Kerületi Bíróságra, ahol február 28-ig elrendelték a letartóztatását. A 27 éves, sovány testalkatú férfi l
Beismerte szörnyű tettét az a sátoraljaújhelyi férfi, aki hétfő délután halálra szúrta főbérlőjét és az egyik kutyáját, majd rájuk gyújtotta a VII. kerületi lakást – értesült a Bors. B. János Norbertet tegnap vezették elő a Budai Központi Kerületi Bíróságra, ahol február 28-ig elrendelték a letartóztatását. A 27 éves, sovány testalkatú férfi l
Én vagyok a híres egyfejű – ez a dal is feledhetetlenné tette a Csukás István művéből készült bábfilmet. Most folytatódik Süsü története, de valaki kimarad belőle: a zeneszerző, Bergendy István.
Igazi legendát veszített el az Újpest Rostás Sándor (†56) személyében, ám a korábbi, gólerős csatár, egyszeres válogatott labdarúgó temetésén mégsem képviseltette magát a klub.
Roham esetén a diagnózis felállítása nem nehéz. Annyira jellegzetes a megnyúlt kilégzés, és a hörgők által kiadott sípoló, búgó hang, hogy ilyenkor már csak az asztma okát kell kideríteni. Általában nem ilyen egyszerű a kivizsgálás, mert a rohamokon kívül az asztmásoknak a légzésfunkciós értékei normálisak.
A következő uniós ciklusban is legalább 1000 milliárd forint uniós forrást vár vasútfejlesztésre Magyarország - fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Herceghalmon egy konferencián.
Noha a tokiói olimpia a fő célja, Hosszú Katinka az odáig vezető utat szereti a legjobban. Őszintén beszélt az érzéseiről,a terveiről és az eddigi felkészüléséről.
Éjfélkor lejártak az éves autópálya-matricák. Több mint egymillióan még nem hosszabbítottak, azaz nem vették meg az új matricát. Pedig a feledékenységért borsos árat kell fizetni. Ha érvényes matrica nélkül használja valaki az autópályát, több tízezer forintos büntetést is kaphat.
Azt tudja az ember, hogy a fapadosoknál mindenért külön fizetni kell, de hogy akkor sem hozzák el a csomagot, ha az ki van fizetve, és még csak nem is szólnak az utasoknak, az már több a soknál! A Wizz Air előre nem látható időjárási viszonyokra hivatkozik, Budapest Főváros Kormányhivatala vizsgálatot indított.
Világszerte megmozgatta a piacokat a galamblelkű Fed-közlemény, a részvény- és kötvénypiacok is szárnyaltak, a dollárgyengülésből az arany és az euró is profitált.
Bűvös az 500 ezer forintos összeghatár, ennyiért ma néhányan telefont vesznek, mi viszont inkább autókat néztünk; olyanokat, amelyekre talán sokan nem is gondolnak.
Holle anyó kompenzációs módba kapcsolt Ausztriában. Január első két hetében hatalmas havat zúdított az Alpok északi oldalára, közben szinte egész télen megfeledkezett a déli oldalról. Az elmúlt héten kis adagokban már többször is törlesztett a déli oldalon, szombat reggelre azonban még több havat hozhat.
Sz. Kamilla kérdése: Vetőmagválasztáskor gyakran tapasztaltam, hogy bizonyos magtételek csávázottak. Érdemes-e csávázott vetőmagokat vásárolni és felhasználni?
Négy-hat százalékos elérhető hozammal kecsegtettek a májusi kifizetési időszak előtt a magyar osztalékpapírok a Budapesti Értéktőzsdén. Azóta három részvény már most drágább, mint a szelvényvágás előtt, háromnak az árfolyama viszont egyelőre alacsonyabb.
Ha megnézzük a saját lakások arányát az EU-s országokban, akár meg is lepődhetnénk. A gazdag országok polgárai ugyanis jellemzően nem saját lakásban laknak, ha mégis, sokszor jelzálog terheli az adott ingatlant. Magyarországon és Romániában...
Az árak változatlanok, miközben a sztrádák hossza nőtt tavaly – két új fizetős út került be a rendszerbe –, és idén féltucatnyi további szakasszal bővül a gyorsforgalmi hálózat.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2019. február 5. és március 6. között, összesen 25 helyszínen Országos Innovációs Fórumot szervez.
A Facebook és a Twitter helyi idő szerint csütörtökön bejelentette, hogy Iránhoz, Oroszországhoz és Venezuelához köthető, kampánycélokat szolgáló profilokat távolított el közösségi platformjáról.