2019. december 5. csütörtök

dec. 5
10:51
Megkérték Emma Stone kezét, a legcukibb képpel jelentették be a nagy hírt (Glamour)
Jajj de imádjuk őket!
dec. 5
10:54
Már bezáratta volna a Szent János kórházat az egészségügyi szakértő (ATV)
A Szent János kórházat már be kellett volna zárni – ezt mondta az egészségügyi szakértő az ATV Start című műsorban. A szent Imre kórházat eközben – tette hozzá Kunetz Zsombor – pár év alatt lehetne átalakítani szuperkórházzá.
dec. 5
10:57
Vajna Timi hazajön, de csak azért, hogy felszámolja az itteni életét (SzMo)
Andy Vajna özvegye Amerikában kezd új életet, ahol szeretne a filmes szakmában dolgozni.
dec. 5
10:57
Nem használ papír alapú dokumentumokat az értekezleteken az Európai Bizottság (SzMo)
A klímavédelem jegyében.
dec. 5
10:57
Dwayne Johnson apa lett, de valami nagyon nem stimmel (Promotions)
Dwayne Johnson-é a hét posztja, de nagyon furcsa ez az újszülött gyermek.
dec. 5
11:03
A házas Justin Timberlake részeg volt, azért enyelgett színésztársával (Glamour)
Bocsánatot kért a sztár a viselkedéséért
dec. 5
11:03
Elképesztő! Sosem jelentkeztek még ennyien a magyar tehetségkutatóra (Femcafe)
Fantasztikus eredményről számoltak be a szervezők.
dec. 5
11:03
Pap Szilárd István: Van még jövője a Nato-nak? (Tiszta Jövő)
Ebben a változatlan, de mégis más világban nem találja helyét a Nato, és feltehetőleg azért nem találja, mert nincs is neki.
dec. 5
11:06
Villámpályázat a fővárosban: Bajnai Gordon volt kabinetfőnöke nyert (Infostart)
Walter Katalint nevezték ki a Budapesti Városüzemeltetési Holding vezérigazgatójának. Az új vezető korábban a Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltsége mellett kampányoló Bajnai Gordon kabinetfőnökeként dolgozott az Együttben, és az alapítója volt a korábbi miniszterelnök vezette Haza és Haladás Egyesületnek is.
dec. 5
11:06
Szijjártó: Sosem voltak olyan jók a magyar-japán kapcsolatok, mint most (HírTV)
Kitért arra: a szemináriumot Orbán Viktor miniszterelnök tokiói látogatása alkalmával szervezték meg.
dec. 5
11:06
Jön-e a Mikulás a magyar tőzsde befektetőihez? (ProfitLine)
Ha azt a definíciót vesszük, hogy az év végétől visszaszámított ötödik és az új év második kereskedési napja közötti emelkedést tekintjük Mikulás rally-nak, akkor a BUX index esetében az elmúlt 18 évben 13-szor mondhattuk el, hogy bekövetkezett - számolták ki az Erste elemzői.
dec. 5
11:06
Heteken belül élesben is elindul a nyílt bankolás Magyarországon (Portfolio)
Hamarosan elindul az első PSD2-es szolgáltatás Magyarországon egy nagybnkkal, így belépünk a "nyílt bankolás" korába. A négyből az egyik eddig kiadott engedéllyel rendelkező Számláz.hu az egyik nagybank ügyfeleinek egy automatizált számlázási szolgáltatást tesz hozzáférhetővé heteken belül. A PSD2-es szolgáltató ugyanakkor közleményében kiemeli: ta
dec. 5
11:06
Szijjártó Péter: Sosem voltak olyan jók a magyar-japán kapcsolatok, mint most (USAracing)
A japán vállalatok az elsők között bíztak Magyarországban, az első külföldi beruházók között voltak, és „ezt sosem felejtjük el” – fogalmazott.
dec. 5
11:08
Nagyon sok bank került kiszolgáltatott helyzetbe a szuperállampapír miatt (Portfolio)
Nem akar minden szolgáltató a szuperállampapír elsődleges forgalmazója lenni, ráadásul nagyon sok bank kiszolgáltatott helyzetbe navigálta magát a MÁP+ eladásával, így kérdés, mit hoz a következő év – árulta el Parádi-Varga Tamás, az SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjúban, aki szerint ha valaki év elején MÁP+ helyett
dec. 5
11:09
Decembert 15-től nyújtható be a sertés állatjóléti kérelem (Agrofórum)
A 2020-ra vonatkozó sertés állatjóléti támogatási kérelem benyújtásához szükséges formanyomtatvány és közlemény már megtalálható a Magyar Államkincstár honlapján. Beadható december 15. és 31.között!
dec. 5
11:09
A szeretethiánynak lelki és testi következményei vannak (Spabook)
A szeretethiány népbetegség. A szeretethiánynak szövődményei vannak. Nem csak lelki, hanem testi szövődményei. A szeretethiány lelki vonzata...
dec. 5
11:12
Öt gólt lőve nyert az Ottawa (Sport365)
Kiütötték őket.
dec. 5
11:12
Durva történet Korda György fiatalkoráról (ATV)
Korda György fiatalon színésznek készült, azonban annak idején énekesi karrierje elindulása után még arra is lehetősége lett volna, hogy belekóstoljon az operák világába.
dec. 5
11:15
A Mészáros Csoport szerint Mészáros Lőrincnek nincs köze az Est Media-hoz (Menedzsment Fórum)
Ennek közlésére kérték lapunkat a kedden megjelent cikkünk kapcsán.
dec. 5
11:15
Nagy bejelentés a győri Auditól (Infostart)
Az Audi Hungaria megkezdte a mild-hibrid (MHEV, Mild Hybrid Electric Vehicles) hajtásláncú Q3 és Q3 Sportback modellek sorozatgyártását
dec. 5
11:15
Rétvári Bence: A balliberális oldal csak beszél az éghajlatváltozás elleni küzdelemről, de nem cselekszik (Tiszta Jövő)
Össze-vissza nyilatkoznak, de amikor tenni kell, tétlenek maradnak.
dec. 5
11:15
„Már nem kell titkolóznunk” - az X-faktoros Manuel és Edina szerelmükről meséltek (SzMo)
Először csak barátok voltak, de hamar közelebb kerültek egymáshoz.
dec. 5
11:18
A betegség nem válogat - Sztárok, akik bátran felvállalják (WebBeteg)
A psoriasis egy úgynevezett autoinflammatórikus betegség, amit a bőr veleszületett immunrendszerének túlzott válasza indít el, melyet számos immunológiai folyamat követ, ami végül a hámsejtek abnormális osztódásához vezet.
dec. 5
11:24
Bankok egész sorát adták már el, de még jön néhány érdekes sztori (Portfolio)
A jövedelmezőség javításának és egy értelmezhető, leginkább 5% feletti piaci részesedés elérésének szándéka mozgatja a régió bankpiacán az M&A-tranzakciókat, amelyekben vevői oldalon az OTP és a lengyel állam, eladói oldalon a Societe Generale és a Raiffeisen volt az elmúlt évek legaktívabb szereplője – derült ki a Deloitte mai sajtóeseményén. A ba
dec. 5
11:24
Kásler: számos pozitív intézkedés történt az egészségügyben az elmúlt években (ATV)
Számos pozitív intézkedés történt az egészségügy területén az elmúlt években, ezek a megelőzésre, a szűrőprogramok kiterjesztésére vagy az alapellátás megerősítésére fókuszáltak - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
dec. 5
11:24
Vádak és ellenvádak (USAracing)
300 oldalas jelentésben marasztalják el a demokraták Trumpot, azt állítva: megdönthetetlen bizonyítékok támasztják alá, hogy külföldi beavatkozással akart előnyt szerezni a 220-as elnökválasztásra.
dec. 5
11:27
Visszavonul a műugrástól az Oscar-díjas magyar film szereplője (Infostart)
A Mindenki című rövidfilm Lizája, vagyis ahogy talán kevesebben ismerik, Hais Dorottya többszörös korosztályos országos bajnok műugróként visszavonul szeretett sportágától - 16 évesen.
dec. 5
11:30
Napirenden a medveprobléma (HírTV)
Az állatok amellett, hogy súlyos anyagi károkat okoznak az utóbbi években, több embert is megöltek.
dec. 5
11:33
Indulhat a harc a pénzesőért (Piac és Profit)
Mától adhatják be a vállalkozások a támogatási kérelmeket a Magyar Multi Program II. és III. pályázati felhívásaira.
dec. 5
11:33
Hivatalos: Kiderült, hova kerül L.L. Junior kisfia, Lacika (Femcafe)
Az énekes maga jelentette be, miben állapodtak meg tegnap a gyermeke édesanyjával.
dec. 5
11:33
,,Túl sokat ittam azon az éjszakán" - megszólalt Justin Timberlake a megcsalási botránnyal kapcsolatban (Glamour)
Bocsánatot kért a sztár a viselkedéséért
dec. 5
11:33
Katalin hercegné megmutatta, hogyan érdemes viselni a pufidzsekit (Joy)
Ezek a fotók is csak azt bizonyítják, hogy Katalin hercegné tudja, mit érdemes viselni a karácsonyhoz közeledve!
dec. 5
11:36
A fővárosi dugódíj még keresettebbé teheti az érintett ingatlanokat (ProfitLine)
A fővárosi forgalomcsillapítás és az ingázók tömegközlekedésre terelésének terve több évtizedes múltra tekinthet vissza, de csak elvétve születtek részleges intézkedések. Pedig – ha nem is feltétlenül a dugódíj, de – a forgalomcsillapítás és több sétáló utca kialakítása hosszú távon növelhetné a zöldfelületek arányát, jótékony hatással lehetne a le
dec. 5
11:36
Tömegesen ugrottak rá a fiatal magyar vállalkozók a 4,5 milliós támogatásra (Portfolio)
Eddig már több mint 11 ezren jelentkeztek a fiatalok vállalkozóvá válását támogató uniós és magyar költségvetési programra, akik közül 5 ezren már a kompetenciamérésen is túl vannak és közülük 3 ezren már az üzleti képzést is elkezdték – jelezte Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek.
dec. 5
11:36
A Milwaukee-nak szerencsét hozott a 13-as (Sport365)
Sorozatban tizenharmadik győzelmét szerezte a Milwaukee Bucks az észak-amerikai kosárlabdaliga szerdai játéknapján.
dec. 5
11:39
Tippeljen: ki vezeti a magyar autósport-rajongók népszerűségi listáját? (Infostart)
A Forma-1-es versenyzők közül a monacói Charles Leclerc, míg a csapatok között a Ferrari a legnépszerűbb az autósport iránt érdeklődő magyarok körében, akik más versenysorozatokat is egyre nagyobb számban követnek figyelemmel - derült ki az Autósport és Formula Magazin által elvégzett felmérésből.
dec. 5
11:39
Durva, ami történik: bezuhant a hitelek kamata, tömegével veszik fel a magyarok (Pénzcentrum)
Nincs megállás a lakáshiteleknél, a legfrissebb adatok szerint több mint 80 milliárd forintot vettek fel belőle. Ez több, mint tavaly ilyenkor volt, és nagyobb az éves átlagnál is. A kamatoknál pedig elképesztő zuhanást láttunk: régen...
dec. 5
11:39
Megdőlt az országos áramfogyasztási rekord szerdán (SzMo)
7099 megawattos csúcsterhelés az új történelmi rekord.
dec. 5
11:39
Szellemet idéztek meg a tudósok: van rá magyarázat is (Spabook)
Egy másik ember jelenléte, egy láthatatlan kéz érintése, vagy akár a beszélgetés egy rég halott ismerőssel - azok, akik szellemekkel történő...
dec. 5
11:42
Trendforduló: az online vásárlás térhódítása hihetetlenül átalakítja a magyarok vásárlási szokásait (ATV)
Az online vásárlás térhódítása hihetetlen mértékben átalakítja az elmúlt 20-25 évben Magyarországon kialakult, havi egy-két nagybevásárlással működő vásárlási szokásokat - mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) kereskedelmi tagozatának elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
dec. 5
11:42
Uniós átlag alatt a hazai szegénység (AQUA)
A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint az érdemi, 2017-es esést követően tavaly tovább csökkent a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya.
dec. 5
11:45
Kökény Attila élete drámai fordulatot vett, semmi sem lesz már a régi (Femcafe)
Az énekes már nagyon megbánta korábbi döntését.
dec. 5
11:48
OTP-részvényeket hívtak le és adtak el a társaság vezetői (Portfolio)
Az OTP mai tájékoztatása szerint a társaság vezetői szerdán kedvezményes részvényvásárlási program keretében biztosított OTP-részvényeket hívtak le és adtak el.
dec. 5
11:48
Terrorizmussal gyanúsított személyeket tartóztattak le Moszkvában (USAracing)
A hét férfira és egy nőre, akik a gyanú szerint a Hizb ut-Tahrír al-Iszlami szervezet tagjai, elítéltetésük esetén tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki.
dec. 5
11:50
Matolcsy: a pénz forradalmának korát éljük (Portfolio)
A technológia és a pénz forradalmának jelenlegi korszakában új világrend alakul, az új kihívásokra pedig a jegybankoknak is meg kell találniuk a megfelelő válaszokat - hangsúlyozta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Magyarország és a Koreai Köztársaság diplomáciai kapcsolatainak 30 évvel ezelőtti létesítése alkalmából rendezett k
dec. 5
11:51
A család minden tagjára gondoltunk! Íme a legmenőbb elektronikai cikkek karácsonyra (Glamour)
Még a házi kedvencekre is!
dec. 5
11:51
Szolnoki gimnázium nyerte a VISZ egymillió forintos pályázatát (Bitport)
Az év középfokú digitalizációs tanári csapata 2019-ben a szolnoki Varga Katalin Gimnázium tanáraiból verbuválódott.
dec. 5
11:54
Gyerek is meghalt egy lengyel síközpontban történt robbanásban - szívszorító fotók (Infostart)
Gázrobbanás következtében romba dőlt egy családi ház szerda este a dél-lengyelországi, Szilézia vajdaságbeli Szczyrk hegyi üdülőközpontban, a mentők eddig három felnőtt és két gyermek holttestét emelték ki a romok közül.
dec. 5
11:54
Évente 60 szénerőmű kibocsátása kerül megspórolásra (Portfolio)
A folyamatosan növekvő klímatudatos befektetői kör következtében a vállalatok is egyre jobban odafigyelnek szén-dioxid kibocsátásukra, mely reményt ad a Párizsi Egyezmény céljainak elérésére. Természetesen még sok a tennivaló, de jó az irány.
dec. 5
11:56
Elindult a 300 legszegényebb magyar település gyerekeit segítő szűrőbusz (Portfolio)
A november végi pécsi konferencián már beharangozták, ma pedig hivatalosan is útjára indították azt a modern technológiákkal felszerelt szűrőbuszt, ami az ország 300 legszegényebb településen élő gyermekek szemészeti ellátását segíti.

Keresés