A távol-keleti óriás néhány éve komolyan elkezdett pénzt fektetni a megújuló energiákba. Aztán jött a nagy fordulat Pekingben, aminek köszönhetően rövid idő alatt a világ legnagyobb emissziós értékeket felmutató országává változtak át.
Vasárnap este újabb hidegfront éri el hazánkat, amely országszerte csapadékot hoz. Bemutatjuk, mikor éri el az esőzés, illetve havazás hazánk egyes területeit.
A nagy sikerű Prega Konferencia és Kiállítás rendezvénysorozat 2020. február 18-19-én megrendezésre kerülő állomásán ezúttal is a lehető legtöbb és leghasznosabb információk átadására helyezik a hangsúlyt.
Valamilyen mértékű sugárzást minden mobiltelefon kibocsát, de korántsem mindegy, hogy milyen készüléket használunk - derül ki a német sugárzásvédelmi hivatal folyamatosan frissülő adatbázisából. Ez alapján összegyűjtöttük, hogy melyek a legveszélyesebb telefonok és hogy milyen sugárzási szinttel működnek a legnépszerűbb telefonok.
Rendhagyó módon csupán egyhetes üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják, majd kedden tizennyolc előterjesztésről dönthetnek.
A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül november 22. és november 28. között 5000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
Úgy tűnik, hipnotikus állapotban az agy könnyebben tudja módosítani neurális kapcsolatait. Ez a fájdalomcsillapítástól a szorongás oldásáig sok területen hasznos lehet.
Az utóbbi időszakra oly jellemző enyhe idő helyett most az ilyenkor szokásosnál (általában 0, -1 fok) csípősebb reggelre ébredhettünk, átlagosan -4, -5 fok közötti értékeket mérhettünk, de volt ahol reggel mínusz 10 foknál is hidegebb volt.
A nő ugyanis az élet továbbadásának a szimbóluma is, akit ha erkölcsileg megsemmisítenek, a közösségét is megfosztják a rendezett családi élet lehetőségeitől.
Rendhagyó módon csupán egyhetes üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés decemberben. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják, majd kedden tizennyolc előterjesztésről dönthetnek.
Az egyik legsikeresebb banki megoldás az ATM-es készpénzbefizetés: az egyik magyar banknál ma már 10-ből 7 készpénzbefizetést az automaták intéznek. Az idén több mint 1 millió alkalommal, vagyis naponta átlagosan több mint 4300-szor használták...
Krúdy Gyula 1930-ban, három évvel halála előtt költözött Óbudára. Írásaiban halhatatlanná tette a városrész hangulatát, ahol egymást érték a kocsmák és vendéglők, e kettő akkoriban lényegében egyet jelentett, bár hivatalosan szakmailag volt különbség: kocsmában csak hideg ételt szolgáltak fel, noha a valóságban ez nem feltétlenül volt így. Óbuda e
Egymilliárd kétszázmillió dollárt költöttek el novemberben New Yorkban a nagy őszi árveréseken. Az összeg különösen figyelemre méltó annak tükrében, hogy ezúttal hiányoztak a vevőcsalogató kollekciók, s a geopolitikai helyzet sem igazán buzdítja a potenciális eladókat, akik jellemzően inkább kivárnak.
„Én nem akarok nem autista lenni” – mondja egy fiatalember a Spektrumon látható filmsorozat harmadik epizódjában. „Tabukról tabuk nélkül” – ez az összefoglaló címe az epizódoknak, és jellemzője is az egyenként mindössze 50 perces részeknek, meg az utána következő – fele hosszúságú – stúdió-beszélgetéseknek. Ennek a különleges sorozatnak ez már a má
Az alapszabály módosítása mellett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati közgyűlésén megválasztották az ötkarikás szervezet etikai bizottságát és bemutatták a Magyar Csapat új arculatát is.
Hamis az az állítás, hogy Brüsszel a belvárosi behajtás fizetőssé tétele fejében adott pénzt a 4-es metróra. Az viszont alighanem igaz, hogy a főváros közlekedéspolitikai teljesítménye és – főként – mulasztásai miatt ma már ragaszkodik hozzá.
A magyar női kézilabda-válogatott 29-25-re kikapott Spanyolország csapatától a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság vasárnapi játéknapján, a csoportkör második fordulójában.
Míg egy tipikus családi kis- vagy középvállalkozást jellemzően egyetlen cég testesít meg, addig a nagyvállalatok rendszerint számos cégből álló cégcsoport formájában működnek. Hogyan jönnek létre a cégcsoportok, mi indokolja a létrehozatalukat? Mikor érdemes cégcsoport létrehozatalába kezdeni?
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az októberi ipari termelés, a szeptemberi külkereskedelmi termékforgalom részletes adatai, valamint a monetáris tanács novemberi ülésének jegyzőkönyve.
Javában tart a karácsonyi bevásárlási szezon, ami a kiskereskedelemben fokozott emberhiányt eredményez. Nem csak eladóból, szállítmányozási szakemberből van hiány, de a raktárokba is reggeteg embert keresnek. Egyre több cég bízik abban...
A Vince-napi Borünnep szakmai előadásokat, kiváló borokat, borvacsorát, kóstolókat és színvonalas kísérőprogramokat kínál az érdeklődőknek 2020. január 17-18-án Balatonfüreden.
Továbbra sem zárja ki a Forma-1-es visszatérés lehetőségét a kétszeres világbajnok Fernando Alonso. A spanyol versenyző szerint a 2021-es szabályok miatt nyitva hagyja opciót a jövőre nézve.
Kihúzták az Ötöslottó 48. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 2 milliárd 620 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:9; 15; 29;...