2020-ban folytatódhat a forint gyengülése az InfoRádió által megkérdezett elemzők szerint. A magyar fizetőeszköz értéke elsősorban a negatív reálkamat és bizonyos nemzetközi tényezők miatt romolhat.
Hárman súlyos égési sérülések miatt kritikus állapotban vannak. A falu védőszentjének tiszteletére rendezett ünnepséget a baleset miatt idő előtt befejezték.
A királynő azért tett kivételt, hogy támogatást nyújtson Beatrixnak, aki mostanában nagyon stresszes az apját, Andrew herceget körülvevő botrány miatt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 98,36 pontos, 0,21 százalékos emelkedést követően 46 082,82 pontot ért el hétfőn, így történelmi zárócsúccsal ért véget az idei utolsó kereskedési nap.
A brit McLaren sportautógyártó hihetetlen elánnal fejlődik: alig néhány év leforgása alatt komoly modellpalettát alakított ki a wokingi székhelyű vállalat és megállás nélkül folynak a fejlesztések, illetve érkeznek az új modellek.
A BUX index idén közel 18 százalékos emelkedést ért el, kevesebbet, mint a német vagy amerikai indexek. De sokkal többet, mint egy másik, kevésbé ismert magyar mutató. A kiugró idei részvényár-emelkedés miatt önmagában nem kell félni, a múltban gyakran követte az ilyen éveket egy újabb kedvező esztendő.
Két író három éven keresztül fényképezhette a város épületeit, és olyan épületekbe is bejuthattak, amikbe normális földi halandó nem teheti be a lábát.
Az idén már tizenharmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a Mangalica Fesztivált, a belváros szívében az V. kerületi Szabadság téren. Az eseményre 2020. február 7-9. között várják a gasztronómia iránt érdeklődőket.
Az író, újságíró az InfoRádió Aréna című műsorában elárulta: nehezen halad az erdélyi Úrasszonyok-trilógia befejező kötetével, így egyelőre félreteszi a történetet.
Továbbra sincs megállapodás az ellenzéki pártok között Angyalföldön a kerületi képviselő-jelölt személyéről. A momentumos Kerpel-Fronius Gábor elismerte, hogy ígéretet tett az MSZP-nek arra, hogy pártja átadja a jelölés jogát, de ezt hibás döntésnek nevezte. Az MSZP szerint még megegyezhetnek, de nem jelent gondot az sem, ha ezt egyfajta előválaszt
Az afrikai ország hírszerzési és nemzetbiztonsági ügynöksége tudatta azt is, hogy külföldi hírszerző ügynökségek segítségét kérték a tettesek utáni nyomozásban.
Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé - közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján...
A konverziós vagy újabb keletű megnevezéssel élve disszociatív zavarok már az ókor óta ismert betegségek, korábban hisztéria néven foglalták össze őket. Jellemzően fiatalfelnőttkorban indulnak, és a nők körében gyakoribbak. A konverzió az érzelmi feszültség átváltását jelenti testi tünetekre.
Nagyot ment ma az elektromos autókat gyártó kínai vállalat, a Nio árfolyama, a hónapokig tartó lejtmenet után ugyanis ma megduplázódott az árfolyam, mert a cég a várakozásoknál jobb számokat tett közzé, és a menedzsment szerint a vállalat kilátásai is jobbak, mint amire az elemzők számítottak.
Egyre kevésbé dominálnak az édes ízek a pezsgőfogyasztási trendekben Magyarországon, miközben a vásárlók értékben is gyakrabban választják a drágább, de minőségibb italokat – nyilatkozta Kovács György, a Törley Pezsgőpincészet Kft. ügyvezető igazgatója.
A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség hagyományos év végi szavazásán Hosszú Katinka a negyedik, Milák Kristóf a nyolcadik helyen végzett, az élen Lionel Messi és Simone Biles zárt.
Lionel Messi és Simone Biles zárt az élen a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) hagyományos év végi szavazásán, amelyen Hosszú Katinka a negyedik, Milák Kristóf a nyolcadik, a Győr női kézilabdacsapata pedig az ötödik helyen végzett.