A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 192. rendkívüli közgyűlésén a köztestület tagjai elfogadták az Akadémia újragondolt küldetéséről szóló előterjesztést.
A kiégés, elkötelezettség hiánya a legtöbb vállalatnál előtérbe helyezte a wellbeing kérdését, miközben Csikós-Nagy Katalin, fluktuációkezelő szakértő, a HR-Evolution Kft. ügyvezetője arra figyelmeztet, hogy ha egy cégnél az alapok nincsenek rendben, a jólléti programok akár kontraproduktívvá is válhatnak.
Az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiróban megrendezett első klímakonferenciája óta a Föld több mint fél fokkal lett melegebb, óriási mennyiségű jég olvadt el és világszerte pusztító időjárási katasztrófák sora következett be.
A problémát az okozza, hogy míg a muzulmán vallás lehetővé teszi a többnejűséget, addig a nyugati típusú jogrendszerek, így az angol jog is a kölcsönös exkluzivitást írja elő. A probléma már a brit bíróságokat is bejárta. A brit kormány a muzulmán házasságok el nem ismerése mellett érvel, míg nővédő egyletek az elismerés mellett teszik le voksukat.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) csaknem 6,5 milliárd forint összértékű balatoni üdülőt hirdet meg e-árverésre kedden - közölte a szervezet.
Novemberben már a negyedik egymást követő hónapban csökkent a feldolgozóipar teljesítménye az Egyesült Államokban. Az export gyenge ütemű bővülése és a cégvezetők óvatossága keményen sújtja az ágazatot az ISM felmérésének tanúsága szerint.
Bitay Andi minimalista blogger elmondta, milyen az élet kávé mentesen, anyaként milyen nehézségekbe ütközik, és mi a legfontosabb, ha valaki szeretne változtatni az életmódján.
Ha az Országgyűlés elfogadja az új társadalombiztosítási törvényt, akkor jövőre az adminisztrációs terhek jelentős csökkentésén túl az egészségügy potyautasait automatikusan kiszűri a törvény rendelkezései alapján felálló új rendszer - közölte a Pénzügyminisztérium.
Alig pár centi hó esett, és máris csődöt mondott a főváros új vezetése. Hiába lehetett már napok óta tudni, hogy jön a havazás, alig lehetett kotróautókat látni az utakon, és munkásokat is csak akkor kezdtek el keresni, amikor már szakadt a hó – nem csoda, hogy megbénult Budapest.
Hat órát kell várakozniuk a személyautóval utazóknak a záhonyi közúti határátkelőhelyen Ukrajna irányába - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Munkaerőhiány és a fűtött váltók hiánya vezethetett a káoszhoz a vonatközlekedésben. Voltak, akik megelégelték a veszteglést, és gyalog indultak útnak a sínek mellett.
Az Ipszilonanyu blog szerzője jól tudja, hogy nem könnyű a gólyára várakozás. Ez egy olyan dolog, amit nem irányíthatunk, bármennyire is szeretnénk. Amikor viszont beköszönt a várva várt csoda, mégis hirtelen minden a feje tetejére áll.
Áder János köztársasági elnök az Országos Bírósági Hivatal elnöki posztjára Senyei György Barna bírót javasolta hétfőn - olvasható az Országgyűlés honlapján.
Az alapelv minden esetben a személyre szabott gyógyszerválasztás, ahol az adott készítmény hatékonysága mellett tolerálhatósága és elfogadhatósága is lényeges szempont.
A 2013-2019 közötti átlagosan 3.5% feletti – az Eu átlagos növekedést 2%-kal és a Visegrádi csoport növekedését legalább 0.5%-kal meghaladó – gazdasági bővülés és felzárkózás önmagáért beszél.
Sydney vízkészlete 50 százalék alá esett és a helyzet romlik. Számos vidéki farmon a víztartalékok szinte teljesen elfogytak, így szigorúan korlátozni kellett a vízfogyasztást.
Kommandósok fogták el azt a férfit, aki fegyverrel fenyegetőzött egy komlói kocsmában. Nem sebesített meg senkit, a családjával volt gondja. Úgy tudjuk, veszekedni kezdtek otthon, a feleség és a lány ezután menekült a szórakozóhelyre.
Egy-másfél százalékkal drágult az észak-amerikai könnyű és az északi-tengeri Brent típus az OPEC+ csoport csütörtöki ülése előtt kiszivárgó hírre, miszerint a nafta legnagyobb exportőr országai a jövő évi első negyedévihez képest a másodikban 30 százalékkal jobban fogják vissza a kitermelésüket.
Nehezen tudnak megfelelni a jogszabályoknak, gyakran milliós büntetéseket kockáztatnak hazai online üzletek százai - hangzott el az EY konferenciáján. Egy hamarosan életbe lépő uniós direktíva további kihívás elé állíthatja az e-kereskedelmi...