Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek fontolóra kell vennie, hogy megfossza-e vagy sem érdemes jogászi címétől Viktor Medvedcsukot, a Vlagyimir Putyin orosz elnök "komájaként" emlegetett ukrán oligarchát és ellenzéki politikai vezetőt, ugyanis összegyűlt az ezt követelő elektronikus petíció mellett a szükséges 25 ezer támogató szavazat - számolt be h
Az osztrák Dominik Freymuth még ősszel törte össze Tesláját. A baleset rávilágított az új technológia hiányosságaira, bár egyesek szerint egyszerűen a gyártó felelőtlensége, hogy senki sem hajlandó elszállítani és újrahasznosítani az autót. Freymuth ma már időzített bombának tartja a járművet.
Nem rajzolódott ki kompromisszum hétfőn Franciaországban a kormány és a nyugdíjreform ellen második hete sztrájkoló szakszervezetek között, és a patthelyzet miatt akár az év végi ünnepek alatt is folytatódhat a vasúti és a városi közösségi közlekedést lebénító munkabeszüntetés.
Megnyitott a Winternational Gastro Fesztivál a Vajdahunyad várában. Egészen január közepéig várják az érdeklődőket a világ téli konyháinak ételeivel, italaival, melyeket idén bankkártyával is megvásárolhatnak a látogatók a Fizetési Pont jóvoltából.
Évente csaknem 4 százalékkal növekedik és meghaladja az évi 9 milliárdot a légiutasok száma a következő húsz évben a német légiközlekedési és űrhajózási kutatóintézet (Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt - DLR) hétfőn közölt előrejelzése szerint.
De a magyar jogszabályok így is megfelelnek az isztambuli egyezmény rendelkezéseinek is, nincs szükség a családon belüli erőszakot elítélő egyezmény ratifikálására.
Gideon Szaár, a Likud politikusa hivatalosan is megindította kampányát Benjámin Netanjahu, a jobboldali kormányzó Likud párt elnöke ellen a pártelnökségéért kiírt december 26-i előválasztásokra - jelentette a helyi média hétfőn.
A volt amerikai elnök biztos benne, hogy ha legalább két évig minden országot nők vezetnének, jelentős előrelépéseket tapasztalhatnánk minden téren, beleértve az életszínvonal javulását is.
Hat elektromos autót kapott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 75 millió forintos támogatásából vásárolt autókat Schanda Tamás, az ITM parlamenti államtitkára adta át hétfőn Budapesten.
A Wellness Heaven 1157 szállodaigazgatót kérdezett meg, hogy kiderüljön, elsősorban törölközőt és köntöst tulajdonítanak el a vendégek a hotelekből, de előfordult, hogy kitolták a zongorát is. Az ötcsillagos hotelek vendégei általában drágább tárgyakat visznek haza, mint a négycsillagos vendégek.
Az elektromos cigaretta jelentősen növeli a krónikus tüdőbetegségek, mint az asztma, a bronchitisz és a krónikus obstruktív tüdőbetegség kockázatát a Kaliforniai Egyetem tudósainak új tanulmánya szerint, amely az első hosszú távú vizsgálat az e-cigaretta és a légzőszervi betegségek közötti kapcsolatról az Egyesült Államok teljes lakosságának reprez
„Belenéztem a gyerekeim tankönyvébe és arról szólt a könyv, hogy a Jura korban milyen kőzetek keletkeztek, meg a Thalész-tétel, amit ki tudja ki használt a héten, meg a csonka gúla. Mikor kellett a csonka gúla térfogata?” – fakadt ki Baja Sándor, a Randstad munkaközvetítő ügyvezető igazgatója a munka jövőjéről szóló rendezvényen. Nehezményezte, hog
A kormány valóban szétosztotta a kultúrára szánt támogatását, melyből 500 millió forinttal több jutott a budapesti teátrumoknak, mint a korábbi években - tájékoztatta az MTI-hez eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága Budapest kultúráért felelős főpolgármester-helyettesét.
Egyre idősebbek a közmunkások, írja a Népszava, ami alapján a 444 már azt a hamis következtetést híreszteli, hogy egyre több idős ember kényszerül közmunkára. A cikk Facebookon 250 megosztásnál és 570 kedvelésnél jár, ami jól jelzi, hogy az érzelmekre ható álhírek milyen gyorsan válhatnak a társadalmi tudat részévé.
Országszerte ellenőrzéseket tartanak a hatóságok az adventi és karácsonyi vásárokon, mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen helyeken lehet a legtöbb szabálysértéssel találkozni - mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Wéber Gábor az M4 Sport vezető kommentátora versenyzői oldalról közelíti meg az autósportot, hiszen korábban Michelisz Norbert csapattársaként testközelből élhette át a száguldást. Michelisszel az oldalán továbbra is egy csapatot alkot a stúdióban, ezzel is erősítve a szakmaiságot a Formula–1-es közvetítésekben. Példaképe Gilles Villeneuve volt, gy
Az elektromos cigaretta jelentősen növeli a krónikus tüdőbetegségek, mint az asztma, a bronchitisz és a krónikus obstruktív tüdőbetegség kockázatát a Kaliforniai Egyetem tudósainak új tanulmánya szerint, amely az első hosszú távú vizsgálat az e-cigaretta és a légzőszervi betegségek közötti kapcsolatról az Egyesült Államok teljes lakosságának reprez
Ökológiai lábnyom, álhírek, a nagy tech cégek adatgyűjtési gyakorlata, a magyar társadalom digitális kultúrája – ezek mind olyan témák, amelyekről egészen másfajta influenszer videók indultak, mint ahogy azt a műfajtól eddig megszoktuk. A meglepetéssel és fordulatokkal teli videókat érdemes követni, az elsőt 3 nap alatt 40 ezren nézték meg a Youtub
Az ívelt pengéjű szablyát a lovasnomád népek, köztük a magyarok hozták Európába, majd Báthory István közvetítésével került Lengyelországba, ahol a nemzeti nemesség és függetlenség jelképe lett. Ebben a korban játszódik a HISTORY nagyszabású dokudrámája, A szablya fiai. A bemutató előtt modern kori magyar kardforgatók mondják el, mit kell tudni a le
Jogerősen öt és fél évre ítélte a Fővárosi Törvényszék hétfőn azt a nőt, aki három éve Zuglóban kokain befolyása alatt halálra gázolt egy 85 éves férfit.
Önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal a lakossági áram- és földgázszolgáltatás területén az NKM Nemzeti Közművek Zrt. a 2019. december 13. és 2020. január 5. közötti időszakban – közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
Közhasznú bérlakás rendszer kiépítését javasolja a Társaság a Lakásépítéséért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE), hogy azok a gyermekvállalás előtt álló fiatalok is lehetőséget kapjanak az otthonteremtésre, akik a piaci árak mellett nem tudnak saját lakást vásárolni - közölte a TLE az MTI-vel.
Finom falatokat árult Horváth Tamás (27)! A Sztárban sztár leszek! ítésze a fővárosi Szent István-bazilikánál állt a pult mögé, hogy Rúzsa Magdi (34) oldalán kínálja az arra sétálóknak a bejglit és a zserbót.