2019. december 16. hétfő

dec. 16
14:24
Mik a legfontosabb befektetői trendek idén Magyarországon? (Portfolio)
A 2018-ban tapasztalt kisebb megtorpanást követően a 2019-es év stabil emelkedést hozott mind a hazai, mind az amerikai és nyugat-európai tőkepiacokon. Magyarországon a számbeli előremozduláson túl a befektetői lehetőségek bővülése jellemezte az elmúlt időszakot, amelynek eredményeképpen elmondható: minden korábbinál több opció áll a befektetők ren
dec. 16
14:24
Annak, aki átélte, egészen hihetetlen, hogy kik kerültek rá a rendszerváltásról megemlékező 8 bélyegre (444.hu)
1 büszke antiszemita-rasszista, 5 MDF-es, nulla liberális.
dec. 16
14:27
Pedig olyan jó apának tűnt: a szakértők azt hitték, nem kell tartani a győri gyerekgyilkostól (Grill Receptek)
Igaz, hogy korábban a feleségét is meg akarta ölni, de azt hitték, többet nem tesz ilyet.
dec. 16
14:30
Fenntartható közlekedés: ennyi pénzből okosodtak a hazai városok (Portfolio)
2019-ben minden korábbinál több, közel 300 hazai helyhatóság csatlakozott Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampányához. Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap önkormányzatai 180 milliós támogatást kaptak a rendezvények lebonyolításához - szerepel az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.
dec. 16
14:30
Fidesz: "az antiszemita irányultságú Jobbik összeállt az MSZP-vel, majd együtt tolják Gyurcsány szekerét" (ATV)
Az ellenzék megint mást mond és mást cselekszik, nem szavazták meg ugyanis a bírák és az ügyészek illetményemelését sem a parlamentben, pedig azt az elmúlt években többször hangosan követelték - mondta Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 16
14:30
Szerelem – Peugeot 508 SW GT 1.6 PureTech (2019) teszt (Auto Pult)
Talán már az unalomig szajkózzuk, hogy mekkora bajban van az autóipar manapság (főleg az EU-ban). Mindenesetre a nehéz időszakok nagyon is szükségesek, hiszen a változásokkal karöltve új megoldásokat szülnek, amelyekkel mindenki jobban járhat. A Peugeot kiválóan ismerte fel, hogy a jelenlegi SUV-őrület közepette teljesen felesleges egy újabb megszo
dec. 16
14:30
Így nézett ki a srác év elején, 100 kilót fogyott, irtó dögös most (Femcafe)
Leesik az állad a mostani képeitől.
dec. 16
14:30
Fülöp Attila: A fogyatékosságügy szolgálatába kell állítani az informatikát (Igényesférfi.hu)
A cél az, hogy a fogyatékossággal élőknek észszerű megoldásokat nyújtsanak, ezt pedig csak az infokommunikáció segítségével lehet elérni – jelentette ki az államtitkár.
dec. 16
14:30
Betörtek a világhírű magyar íróhoz, elvitték a laptopját, rajta az összes művével (SzMo)
Tasnádi István akár vissza is vásárolná a gépet.
dec. 16
14:32
A nő a parkolóban hagyta a kocsiját, olyan üzenet volt rajta, amitől majdnem elájult (Femcafe)
Ilyet ritkán lát az ember!
dec. 16
14:36
A rendőrség is tehetetlen a zugárusokkal szemben: mi folyik a pesti aluljárókban? (Pénzcentrum)
Egyik olvasónk képeket küldött egy forgalmas budapesti metró aluljáró karácsonyi forgatagáról, ahol vélelmezhetően illegális árusok kínálgatják portékáikat. Ez azonban veszélyes üzlet, ugyanis bár az egyszeri vásárlókat elcsábíthatják...
dec. 16
14:36
Szoboszlaiék a Frankfurttal, a Ludogorec az Interrel találkozik az EL-ben (Sport365)
Az első mérkőzéseket február 20-án rendezik.
dec. 16
14:36
Okosórákkal is működik már a Curve (FinTechRadar)
A Google és Samsung Pay elérhetővé tétele után az okosórák felé fordul a bankkártyákat egyesítő startup.
dec. 16
14:36
5 toxikus ember, akik szinte mindenki életében jelen vannak - Így ismerd fel őket (Spabook)
Neked is van olyan barátod, akinek a viselkedése hagy némi kívánnivalót maga után? Aki nagyon negatív, vagy sokszor hazudik, de te csak legyintesz,...
dec. 16
14:39
Komoly béremeléseket jelentett be az Aldi (Piac és Profit)
Az Aldi 2,5 milliárd forintot fordít 2020-ban bérfejlesztésre, jövő év január 1-jétől minden pozícióban az inflációt meghaladó emelést hajt végre.
dec. 16
14:39
Európa-liga - Szoboszlaiék a Frankfurttal találkoznak, az Intert kapta a Ludogorec (Infostart)
A hétfői, nyoni sorsoláson 16 kiemelt és nem kiemelt együttest sorsoltak össze egymással - nyolc klub, így az osztrák is a Bajnokok Ligájából került át csoportharmadikként -, azonos nemzetbeliek nem kerülhettek egy párharcba.
dec. 16
14:48
Pszichológus: az év végén egyre nagyobb nyomás nehezedik az emberekre a karácsonyi készülődés miatt (ATV)
Az év végén egyre nagyobb nyomás nehezedik az emberekre az ajándékvásárlás, a karácsonyfa- és díszbeszerzés, valamint a sütés-főzés miatt - mondta Kalamár Hajnalka pszichológus hétfőn az M1 aktuális csatornán.
dec. 16
14:48
Alkalmi bélyegkisív kibocsátásával emlékeznek a rendszerváltókra (Igényesférfi.hu)
A nyolc bélyegből álló alkalmi bélyegkisívvel a rendszerváltoztatás folyamatában jelentős szerepet vállaló közéleti szereplőkről emlékeznek meg.
dec. 16
14:51
Belterjes Liga: a rekordgyőztes és a favorit közül az egyik elbukik (Infostart)
Nyonban kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását. A sláger vitathatatlanul a Real Madrid és a Manchester City találkozója lesz.
dec. 16
14:54
Egy lépéssel közelebb került a Mol legújabb kötvényének tőzsdei bevezetése (NRGreport)
Múlt héten a BÉT vezérigazgatója jóváhagyta a Mol Xbond elnevezésű multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációjához készített Információs Dokumentumot. Ma közzétette a Mol a jóváhagyott információs dokumentumot, mely a BÉT honlapján található.
dec. 16
14:54
X-Faktor: Gáspár Laci trollkodása miatt nem nyert mentoráltja? (Promotions)
Az X-Faktor döntőjében Gáspár Laci komolytalansága Zdroba Patrik győzelmébe kerülhetett.
dec. 16
15:00
IDEA Intézet: Karácsony a legszimpatikusabb ellenzéki (Alternatív Energia)
A felmérés szerint a főpolgármestert Hadházy Ákos, majd Dobrev Klára követi.
dec. 16
15:00
Orvosi javaslatra hagyta ki az ítélethirdetést a zuglói kokainos gázoló (Grill Receptek)
A fiatal nő büntetéséről így távollétében döntött a Fővárosi Törvényszék. A börtönt már nem kerülheti el.
dec. 16
15:00
Megint rákapcsolt a forint - Meddig tarthat az ereje? (Portfolio)
A 330-as kulcsszint múlt heti áttörése után hétfőn megint erősödésnek indult a forint az euróval szemben, már 329 alatt járunk.
dec. 16
15:00
DK: "fideszes bűnszervezetek" kaptak kulturális támogatást (ATV)
A nyilvánosságra került adatok szerint milliárdokat kaptak fideszes kötődésű, sok esetben arra jogosulatlan szervezetek a kulturális tao-t helyettesítő támogatásból - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja hétfőn sajtótájékoztatóján Budapesten.
dec. 16
15:02
Allergiát is okozhat a karácsony (Grill Receptek)
A karácsonyfa, az illatos gyertyák, az ünnepi menü, sőt a készülődéssel járó stressz is felerősítheti a panaszokat.
dec. 16
15:03
Januárban rendezik meg az Educatio szakkiállítást Budapesten (ProfitLine)
Január elején rendezik meg a 20. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást Budapesten - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
dec. 16
15:06
Jól haladnak a budapesti vízilabda Eb előkészületei (Sport365)
Az Eb kabalafigurája a népszerű magyar rajzfilmsorozat, a Vízipók-csodapók címszereplője lesz.
dec. 16
15:06
Ultramodern arcápolók: ebben a termékcsaládban találkozik a kozmetika és az orvostudomány (Glamour)
Plasztikai sebészek segítettek a fejlesztésben!
dec. 16
15:06
Térey-ösztöndíjat indít a Pim (Igényesférfi.hu)
Az ösztöndíjat a középgenerációhoz tartozó írók, költők, műfordítók vehetik át 2020 elejétől.
dec. 16
15:06
Elfoglalták a parkolóhelyét, lövöldözni kezdett egy férfi Budapesten (SzMo)
A kőbányai rendőrök a férfit a helyszínen elfogták.
dec. 16
15:06
5 hatékony módszer: tanítsd a hajadat, hogy ne zsírosodjon (Spabook)
Ha gyönyörű, dús, erős hajad van, ami szinte magát tisztítja, és nem kell olyan apróságokkal foglalkoznod, mint a zsírosodás elleni praktikák,...
dec. 16
15:06
Kínában folytatódik a végtelen pénzű SoftBank bukdácsolása (Bitport)
Az elmúlt időszak néhány látványos fiaskója után úgy fest, hogy a több mint 100 milliárd dolláros Vision Fund alap egyelőre Kínában sem fog sokat kaszálni a túlárazott befektetésein.
dec. 16
15:09
Varga Mihály: ha változik a hozamkörnyezet, módosulhatnak a szuperkötvény feltételei (Menedzsment Fórum)
Lapunk kérdésére ugyanakkor a pénzügyminiszter nem tartotta időszerűnek a kondíciók felülvizsgálatát.
dec. 16
15:09
A férfi intimtorna jótékony hatásai (WebBeteg)
A medencefenék izmait erősítő intimtorna, az úgynevezett Kegel-gyakorlatok napi 2-3 alkalommal öt percig tartó végzése nem csak a nők, de a férfiak számára is ajánlott.
dec. 16
15:12
Pokoli fájdalmak: Súlyos műtéten esett át a népszerű magyar színésznő (Femcafe)
Hosszú hónapokig fájdalmak kínozták az elismert művésznőt.
dec. 16
15:18
Van egy piac, ahol ma szinte minden részvény emelkedik (Portfolio)
Az európai tőzsdéken emelkedésekkel indult a hét, és bár gyenge makroadatok érkeztek Németországból és Franciaországból, a vezető európai indexek felfelé vették az irányt. A Brexit miatt a brit tőzsdén kiugróan jó a hangulat, különösen a bankpapírok árfolyama emelkedett nagyot. A magyar piacon az egyik legizgalmasabb papír ma a 4IG, amely nagy felp
dec. 16
15:18
A Bayer show-ban kimondták: Gothár botránya ürügy (ATV)
A Gothár ügy “a mi oldalunkon is egy kicsit ürügy lett arra, hogy megpróbáljunk odahatni, hogy valami végre történjen. Csak miért kellett ehhez most Gothár Pétert végighurcolni a sárban?” - ezt Bayer Zsolt kérdezte a műsorában tegnap Dörner Györgytől, aki szerint a Színművészetin “a gyerekek baloldaliakká válnak”. Az Újszínház ügyéről azt mondta: n
dec. 16
15:18
667 ezer bruttóval is kezdhet egy boltvezető januártól az Aldiban (444.hu)
2,5 milliárdot fordít bérfejlesztésre a vállalat.
dec. 16
15:18
Rejtélyes leletet találtak Egyiptomban - Senki sem tudja, miért kerülhetett oda (Femcafe)
Különös szoborra bukkantak a régészek.
dec. 16
15:18
Ezen a héten egy stílusos kismama gardróbjába leshetünk be (Glamour)
Gardróbnaplónk vendége Galambos-Parti Regina
dec. 16
15:18
Több mint 55 milliárdba kerülhetett Paks II. terve (NRGreport)
Az oroszok októberben átadták a magyar projektcégnek a Paks II. megépítésének műszaki tervdokumentációját, vélhetően ezt fizette ki a kormány novemberben úgy hogy a cégben, papíron tökeemelést végzett.
dec. 16
15:18
Drágulhat a szójabab: aláírhatták az első megállapodást Kínával (Agrofórum)
Várhatóan ma jelentik majd be, hogy Donald Trump amerikai elnök aláírta a megállapodást arról, hogy nem veti ki a december 15-re időzített vámokat.
dec. 16
15:20
A Continental és a 3M intelligens infrastruktúra technológiát fejleszt közösen (Portfolio)
A Continental technológiai vállalat együttműködésre lép a 3M-mel annak érdekében, hogy közösen olyan infrastruktúra és jármű közti (I2V) interfészt dolgozzanak ki, amelyek lehetővé teszik az infrastruktúra szempontjából fontos objektumok és technológiák, valamint a járművek technológiái közötti kapcsolat létrehozását.
dec. 16
15:21
Nincs tervben a MÁP Plusz-kamat változtatása (Privátbankár)
Lapunk kérdésére ugyanakkor a pénzügyminiszter nem zárta ki, ha változik a hozamkörnyezet, akkor mégis sor kerülhet módosításra.
dec. 16
15:21
Varga Dénes az év játékosa a Total Waterpolónál (Infostart)
A férfiaknál Varga Dénest választották a év legjobb vízilabdázójának a Total Waterpolo nemzetközi szaklap szavazásán. A szakemberek, a média és a közönség voksainak összegzése alapján a nőknél Keszthelyi Rita a második lett.
dec. 16
15:24
Arnold Schwarzenegger: Budapest sokkal jobb, mint Bécs (Tiszta Jövő)
Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy Magyarországon forgasson. Interjú.
dec. 16
15:24
Nem tudta tovább nézni, hogy jóeszű cigány gyerekek kallódnak el (SzMo)
Elekné Román Katalint két évtizede segíti a cigányok beilleszkedését a kerecsendi roma közösségben.
dec. 16
15:27
A Hell Energy is eladta a maga kötvényeit (Menedzsment Fórum)
Sikeresen zajlott a Hell Energy kötvénykibocsátási aukciója - közölte a társaság.
dec. 16
15:30
Derékbőségünk elárulja, hogy meddig élhetünk (Femcafe)
Csak egy mérőszalagra van szükséged!

Keresés