Kiengedték hétfőn reggel 6 óra körül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből a Kun-Mediátor-ügy vádlottját, akinek megszűnt a letartóztatása. A Bróker Marcsiként elhíresült vádlottat bűnügyi felügyelet...
A csillogó díszek a házakon, a gyönyörű dallamok és a kürtöskalács illata a vásárokban mind jelzik, hogy az ünnepek már nagyon közelednek. És bizony ne feledjük, hogy vannak, akik most élik át először a karácsonyi időszakot. A kisbabás szülőknek pedig nem elég a gyermek kedélyállapotára figyelni, az egészsége kapcsán is résen kell lenni. Íme a Sud
Szemtanúk információi alapján közli az Index, hogy vasárnap este a Vígszínházban ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével játszották A diktátort, amelyet Eszenyi Enikő rendezett, amikor az előadás végén váratlan dolog történt.
Az iskolai agresszió egyre durvább formái fordulnak elő Magyarországon is. A tisztánlátást nehezíti, hogy tíz éve nem jelent meg nagyszabású kutatás a témában. Vannak ugyan pedagógusokat segítő programok, de bőven lehetne még mit tenni.
Közel egymilliárd euróval segíti a Dél-Olaszország legnagyobb pénzintézeteként ismert Banca Popolare di Barit a római kormány a vasárnap késő esti bejelentés szerint.
A nagy zöld hullámban az Európai Bizottság is úgy határozott, hogy kizöldül, a bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen már beiktatása előtt bejelentette, hogy előáll egy átfogó tervvel arról, hogyan lesz az EU karbonsemleges 2050-re. A Green Deal, vagyis az Európai Zöld Megállapodást szerdán mutatták be, itt írtunk róla hosszabban.
Emeli a béreket jövőre az Aldi Magyarország: 2020. január 1-jétől minden pozícióban az inflációt meghaladó emelést hajt végre az vállalat – derül ki a társaság frissen közzétett bértáblájából. A cég sávos rendszerben növekvő bérekkel díjazza a vállalatnál eltötlött időt, a tíz éve az Aldinak dolgozó boltvezetők akár bruttó 940 ezer forintot is kaph
Kihúzták a Hatoslottó 2019/50. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten 2 szerencsés játékos megütötte a főnyereményt, így az 51. héten 70 millióért izgulhatnak majd a játékosok a hatoson. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő...
Tizenöt éves a Vad Fruttik, ennek kapcsán beszélgettünk a zenekar frontemberével: múltról, zenéről, drogokról, családról és a retusált világról, amit ki nem állhat.
Nem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre – szól Orbán Viktor újabb duplafedelű üzenete, ezúttal a pénteki uniós klímamegállapodásról. Kétségtelen: most kevésbé lehet érteni, miről állapodtak meg, mint a nyáron azt, hogy – Magyarország és három másik tagállam ellenállása miatt – miről nem.
Amíg egy ország nem néz szembe a múltjával, nem dolgozza fel annak eseményeit, addig nincs jövőképe sem. Ezt Mirjam Zadoff, a müncheni Dokumentációs Központ – ahol a náci időszak emlékeit dolgozzák fel, illetve foglalkoznak a mai napig jelen lévő rasszizmussal, antiszemitizmussal – igazgatója mondta lapunknak. A múlt feldolgozása fájdalmas és nehéz
Az ingatlanok vételárából a szokásos 10-30 százalék többszörösét teszik le a napokban adásvételi szerződést kötő vevők, ha olyan lakást vesznek, amelyet 2018. november elseje után szerzett engedéllyel építenek. Az idén...
Pályafutása legnagyobb sikerét érte el a 34 éves, hímesházai születésű Michelisz Norbert, amikor megnyerte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját. Mivel az idényzáró malajziai futamon összetettbeli riválisa műszaki hiba miatt nem szerzett pontot, a magyar versenyző pedig ötödik lett. A sikert Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül.
A lakáspiac hihetetlen gyors drágulásának kárvallottjai egyértelműen a fiatalok: nemcsak mert a félmillió forintról induló négyzetméterárakat nem tudják megfizetni, hanem azért is, mert az ugyancsak emelkedő bérleti díjak is szinte kigazdálkodhatatlanok a kezdő fizetésekből. A jegybank elemzői, közgazdászai – újabban megvilágosodva – egyenesen ver
Tizenkilenc éves voltam 1968 májusában, amikor beleszerettem Verácskába, egy csehszlovák diáklányba. És éppen a Hősök terén, ami a legszebb környezet egy beleszeretéshez. A szüleivel álltak a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén, és miután Verácska jól beszélt angolul, ő kért meg, hogy fényképezzem le őket. Akkoriban a fényképezés még nem volt olyan e
A polycythaemia vera egy olyan csontvelőbetegség, amelyben a vörösvérsejtek (erythrocyták) őssejtjei kikerülnek a szabályozás alól, és kontrollálatlanul szaporodni, termelődni kezdenek.
A tengeráramlások három hatalmas szemétszigetet sodortak össze a Világóceánon. A legterjedelmesebb közülük nagyobb Franciaország kétszeresénél. A közelmúltban hallhattunk bálnáról, melynek a testében ötven kiló műanyagot találtak, és madarakról, halakról, begyükben, beleikben műanyaggal.
Megszültetett a várva-várt kereskedelmi megállapodás az Egyesült Államok és Kína között, ennek ellenére nincs kitörő öröm a tőzsdéken. Pedig még a várakozásoknál erősebb kínai ipari termelési és kiskereskedelmi adatok is fűthetnék az optimizmust. Az ázsiai tőzsdéken vegyes a kép, az európai indexek pedig mérsékelt emelkedésekkel nyitottak.
A kínai kormány szilárdan támogatja a hongkongi vezetést az utóbbi elleni tüntetéshullám kitartása és a különleges közigazgatású terület gazdasági teljesítményének romlása ellenére - jelentette ki Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, amikor hétfőn Pekingben fogadta Carrie Lam hongkongi kormányzót.
Megnyerte a túraautó világkupát Michelisz Norbert. A Hyundai magyar pilótája az idényzáró malajziai futamon ötödik lett, mivel azonban legfőbb riválisa nem szerzett pontot, Michelisznek csak célba kellett érnie.