Budapest szép volt, remek helyszínnek bizonyult, de érezhető volt a megszálló oroszok jelenléte. Ami nekünk mint filmkészítőknek szerencsés helyzetet teremtett. Interjú.
Az Osztrák Néppártot (ÖVP) vezető Sebastian Kurz januárban szeretné gyorsan lezárni a koalíciós tárgyalásokat a Zöldekkel, és még ugyanabban a hónapban kormányt alakítani - számolt be róla több osztrák lap vasárnap.
Hollandia 30-29-re legyőzte Spanyolországot a Japánban rendezett olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság vasárnapi döntőjében, ezzel kijutott a jövő nyári, tokiói ötkarikás játékokra.
Az eddigi 121 milliárd forintról 117,767 milliárd forintra csökkentette egy minapi döntésével a kormány a budapesti 3-as metrót leszámítva a messze legnagyobb vidéki vasútfejlesztés EU-támogatását, és közben engedélyezte a magyar költségvetésből való megemelt támogatását – derül ki egy friss kormányhatározatból.
A több mint egy évszázada rendezett eucharisztikus kongresszusok arra emlékeztetnek, hogy az egyház életének középpontjában az oltáriszentség áll – hangsúlyozta az egyházfő.
Kihúzták a Hatoslottó 2019/50. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten 2 szerencsés játékos megütötte a főnyereményt, így az 51. héten 70 millióért izgulhatnak majd a játékosok a hatoson. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő...
Indiától Kínáig és Izraeltől Európáig a muszlim szélsőségesek cselekedetei ráirányították a figyelmet magára az iszlám vallás tanításaira. A muszlim államok vezetői is érzik, hogy vihar érlelődik közöttük és modern, szekuláris világ között. Ezért december 19 és 21 között a török elnök, a katari emír, az indonéziai elnök, a pakisztáni miniszterelnök
A Szabadság-szobrot Franciaország ajándékozta az Egyesült Államoknak a francia forradalom centenáriumára, annak a szövetségnek az emlékére, amely a két ország közt a forradalom alatt köttetett. A nyilvánosság számára 1886. október 28-án bemutatott Lady Liberty alakja rézből készült. Az alkotás során előre formált rézlapokat, amelyek nem vastagabbak
Napkitörések, holdkráterek, csillagközi gázködök – ezek is megfigyelhetők a november óta ismét látogatható svábhegyi intézményből, amely kalandos úton épült fel csaknem száz éve a mai helyén.
Hogyan jöhetett létre a NER Európa szívében, demokratikus államoktól körülvéve, egy demokratikus unió tagjaként? Talán éppen azért, mert a választ is magyarul keressük erre a felettébb kínos kérdésre, hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy maga a nyelv – illetve ezzel összefüggésben a nyelvtudás hiánya – is magyarázhatja egy totalizálódó rends
Miközben idehaza szinte minden vállalkozás munkaerőgondokkal küzd, tízezrével vannak olyanok, akik vállalhatatlanul hátrányos feltételekkel dolgoznak. Lehetne ez másképp is, de éppen akkor, amikor a munkaerő-kölcsönzés megjelent a magyar piacon, a hazai szakszervezetek túlságosan gyengék és megosztottak voltak ahhoz, hogy képviselni tudják ezeknek
Hatalmas összegű főnyereményt sorsoltak ki vasárnap a Hatoslottón; két szerencsés játékos fejenként 1 051 934 000 forintot kaszált a "10; 14; 16; 26; 36; 42" számsorozattal. Az új magyar milliárdosok hatszor is imába foglalhatják...
A kormány és ellenzéki pártok közös országmentő bizottságának felállítását javasolta Matteo Salvini, az ellenzéki Liga vezetője vasárnap az újabb olaszországi pénzintézet, a Popolare di Bari bank csődbejelentése után.
A felmelegedés miatt rendkívül gyorsan fogy az oxigén az óceánokból. A szinte teljesen oxigénmentes, úgynevezett halott zónák kiterjedése megnégyszereződött az elmúlt fél évszázadban – állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) az ENSZ madridi klímacsúcsán közzétett friss jelentése.
A kormány és ellenzéki pártok közös "országmentő" bizottságának felállítását javasolta Matteo Salvini, az ellenzéki Liga vezetője vasárnap az újabb olaszországi pénzintézet, a Popolare di Bari bank csődbejelentése után.
A Liga és a jobboldali koalíció vezetője szerint Olaszország drámai eseményeket él át, az elsüllyedés szélén áll, ezért egy nemzeti mentőbizottság minél előbbi felállítására van szükség.
Furcsa nevezetesség csábítja újabban a turistákat Gozo szigetére: az Azúr ablak hűlt helye. A világhírű sziklaboltív beomlott a Földközi-tengerbe, de ez nem árt a népszerűségének.