2019. december 12. csütörtök

dec. 12
15:11
Itt a nagy döntés: 85 milliárd forintnyi K+F-forrást osztottak el most (Portfolio)
Megszülettek a támogatói döntések a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból az év korábbi szakaszában megjelent két nagy pályázatnál és ezeken összesen 64,1 milliárd forintot ítéltek oda 150 pályázónak, további 21 milliárd forintnyi pályázati igény pedig uniós pályázaton kaphat majd forrást – jelentették be ma közös sajtótájékoztatón.
dec. 12
15:12
Trombitás Kristóf: A ketrecbe zárt Jézus és a Jó Emberek (Tiszta Jövő)
A progresszió most azt akarja belénk plántálni, hogy mivel Jézus és családja menekültek voltak, ezért nekünk kötelességünk milliókat beengedni.
dec. 12
15:12
Négy feltétele van a kormánynak a klímaegyezmény aláírásához (SzMo)
Csak akkor írják alá, ha ezek teljesülnek.
dec. 12
15:15
Forintos mobilalkalmazást jelentett be az MNB, amivel az egész világot megelőzzük (Portfolio)
Rendkívül sajtótájékoztatón jelentette be a Magyar Nemzeti Bank a bankjegycsere programjának lezárását, és egy új valutaalkamazást, a ForintApp-ot, ami a lakosság számára könnyíti meg a bankjegyek beazonosítását.
dec. 12
15:15
A vallásközi párbeszédről rendezett találkozót az Európai Néppárt (USAracing)
Az európai és a globális politikában számos probléma létezik, amelyeket csak széles körű együttműködés útján lehet megoldani – mondta Hölvényi György, a Fidesz képviseletében.
dec. 12
15:18
Megbolondul az időjárás: 16 fok is lehet karácsony előtt egy héttel (SzMo)
Inkább tavaszi idő lesz, mint téli. Jó eséllyel a fehér karácsonyt is elfelejthetjük.
dec. 12
15:24
Négy komoly feltételt szabott a magyar kormány (Infostart)
A magyar kormány készen áll a klímaegyezmény aláírására, négy feltétel teljesülése esetén : akkor, ha nem az emberekkel fizettetik meg a klímavédelem árát, nem emelkednek a családok számára az energia- és az élelmiszerárak, ha megmaradnak a kohéziós pénzek és támogatják az atomenergia használatát - derül ki egy, az MTI birtokába jutott kormányzati
dec. 12
15:27
Egyre leleményesebbek az embercsempészek (USAracing)
Nógrádi György szerint a határokon szolgálatot teljesítő vámosok, útlevelesek jelentős része sajnos a világon mindenhol megvesztegethető.
dec. 12
15:33
Orbán nem engedi „a brüsszeli bürokratáknak, hogy a szegény országokkal fizettessék meg a klímaváltozás elleni harc költségeit” (444.hu)
Most akkor mi szegény ország vagyunk, 9 év gazdasági csoda után?
dec. 12
15:33
Már jövőre nettó olajexportőrré válhat az USA (AQUA)
Az Egyesült Államok, a világ korábbi legnagyobb olajfelhasználója jövő év végére már több olajat termelhet ki, mint amennyit felhasznál.
dec. 12
15:33
Reggelizz úgy, akár egy királynő! Irány a Felix Kitchen&Bar;! (Glamour)
A Felix Kitchen&Bar pezsgős reggelivel és világszínvonalú napindítókkal ébreszti Budapestet
dec. 12
15:33
Terjed a kór: itt az 'SMS-nyak' - Így kerülheted el (Femcafe)
Hamarosan sajnos népbetegséggé növi ki magát!
dec. 12
15:35
Billie Eilish új frizurájából eltűnt a neon csík, és elképesztően jó a haja most (Glamour)
Az énekesnő ikonikus megjelenése megváltozott
dec. 12
15:35
Tiéd lesz a legszebb ünnepi asztal, ha így teríted meg - a szomszédok is megpukkannak (Femcafe)
Hidd el, a szeretteid is megdicsérnek majd.
dec. 12
15:36
Távozik az újbudai Dk-s polgármester kabinetfőnöke (Igényesférfi.hu)
Lakos Imre munkaviszonyát közös megegyezéssel szüntették meg.
dec. 12
15:36
4 rejtélyes fejtörő, amit csak a nagyon okosak tudnak megoldani (Spabook)
Vannak, amikhez csak az kell, hogy egy kicsit elengedd a berögződéseket, és kreatívabban gondolkodj, mások tényleg megkövetelik, hogy használd...
dec. 12
15:39
Egyre több kkv pártol át az Instagramra (ProfitLine)
Még mindig a Facebook a legnépszerűbb marketingeszköz a kkv-k körében, ám egyre többen döntenek az Instagram mellett a hatékonysága miatt. Hiába van bénítóan sok alternatíva online eszközökből, egyre emelkednek a költségek, ezért a kkv-k keresik az ingyenes vagy olcsó eszközöket – derül ki a Marketing Commando 1250 fő megkérdezésével készült online
dec. 12
15:39
Éremre számít a magyar szövetségi kapitány (Sport365)
Bíró Attila szerint minden idők legrövidebb felkészülése zajlik.
dec. 12
15:39
Gulácsi: szeretnénk meglepetést szerezni a nyolcaddöntőben (ATV)
Gulácsi Péter, a labdarúgó Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős RB Leipzig magyar válogatott kapusa azt mondta, hogy a kupasorozatban szeretnének meglepetést szerezni, és még legalább egy kört menni.
dec. 12
15:39
Átrepülünk a dugók felett (AQUA)
A repülő autó ma már a megvalósulás küszöbén van, de nem személyautóból fejlesztették ki, nem kisrepülőből, nem is helikopterből, hanem elektromos drónból.
dec. 12
15:42
Reagált a minisztérium: nincsen egészségügyi vészhelyzet a bázakerettyei szociális otthonban (SzMo)
Az államtitkár szerint a fertőzés, amelyet eddig sem tussoltak el, nem jelent veszélyt a közösségre.
dec. 12
15:45
Távozik László Imre kabinetfőnöke (ATV)
Hetek után menesztette kabinetfőnökét Újbuda polgármestere Lakos Imrével barátságban vált el a kerület, de az egységes cselekvés most a véleménykülönbségeket is felülírja – írta Facebook posztjában László Imre.
dec. 12
15:48
Csillagászati összegbe kerül a cseheknek a karbonsemlegesség elérése (NRGreport)
Csehországnak 675 milliárd koronájába (8775 milliárd forint) fog kerülni a karbonsemlegesség elérése. Ezzel a pénzzel az Európai Uniónak számolnia kellene a következő költségvetési időszakban - közölte Andrej Babis cseh kormányfő szerdán a Twitteren megjelent bejegyzésében.
dec. 12
15:51
Kudarcos az általános iskolai oktatás? Ön szerint igaza van Pokorni Zoltánnak? (ATV)
Pokorni Zoltán szerint kudarcos az általános iskolai oktatás. Ön szerint igaza van?
dec. 12
15:51
Elszúrta a Fidesz a szavazást, de Áder besegített, hogy még az idén újra összeülhessen a parlament (444.hu)
Mégis kaphatnak fizetésemelést a bírák és az ügyészek, hála az államfői vétónak.
dec. 12
15:51
Több tucat áldozatot követelt a terror (USAracing)
Hetvenegy katonát öltek meg feltételezett dzsihadista terroristák egy nyugat-nigeri támaszponton, a mali határ közelében fekvő Inatesben.
dec. 12
15:51
Januártól változások lesznek a lottójáték sorsolásokban (Promotions)
Több változás is várható a Szerencsejáték Zrt. lottósorsolási műsoraiban.
dec. 12
15:57
Egyre csak jönnek a külföldiek Magyarországra (Infostart)
Erős külföldi vendégforgalom, stabil belföldi kereslet, magasabb bevételek, és jelentősen emelkedő Szép-kártya forgalom jellemezte októberben az idegenforgalmi ágazatott - értékelte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentését.
dec. 12
15:57
Orbán nem engedi „a brüsszeli bürokratáknak, hogy a szegény országokkal fizettessék meg a klímaváltozás elleni harc költségeit” (444.hu)
Most akkor mi szegény ország vagyunk, 9 év gazdasági csoda után?
dec. 12
16:03
Fontos kérdésre kell választ adnia a következő hónapoknak - Németh Dávid az iparról (ProfitLine)
A magyar ipar továbbra is dinamikusan növekszik, az októbert 6,1 százalékos növekedéssel zárta. A rendelésállomány alakulása alapján azonban a következő időszakban 4-5 százalékosra lassulhat a tempó, hacsak nem jön külső támogatás.
dec. 12
16:06
7 tárgy a lakásodban, ami a balszerencsét vonzza be (Spabook)
Biztosan te is érezted már azt, hogy üldöz a balszerencse, és hogy az egészre már keresztet vethetsz, úgysem alakul jól a napod. Ugyanúgy, ahogy...
dec. 12
16:09
Alacsony vérnyomás, magas pulzus - betegséget jelez? (WebBeteg)
A szívritmuszavarnak összességében két fő formája van: vagy túl gyorsan, vagy túl lassan ver a szív. A szakértők pedig nemcsak aszerint osztályozzák a szívritmuszavart, hogy honnan ered, de a szívverés sebessége alapján is. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a tachycardiáról beszélt, amikor
dec. 12
16:09
Kétséges a 2023-as jégkorong-világbajnokság helyszíne (Sport365)
Oroszország kapta a rendezési jogot, de a doppingvádak miatt még változhat a helyszín.
dec. 12
16:09
Magas a részvételi arány a brit előrehozott választásokon (ATV)
Már leadták a voksukat a pártvezetők a brit előrehozott választásokon. Eddig magas részvételi arány volt látható, több helyen sor alakult ki a szavazóhelyiség előtt. Az eredmény várhatóan eldönti a Brexit sorsát is.
dec. 12
16:09
Top 10 mobil karácsonyra: ezeket keresik most leginkább a magyarok (Pénzcentrum)
Karácsonykor sokan vásárolnak technológiai eszközöket: hasznos, még ha nem is a legolcsóbb ajándék. Most kiderült, melyek a TOP10 legkeresettebb telefonok: az iPhone11, a Huawei P30 és a Samsung Galxy S10 vezeti a listát. Nemrég...
dec. 12
16:12
Csizmadia Ervin: Lehetséges-e a politikában magatartási reform? (Tiszta Jövő)
Eötvös József Reformjáról és a mai Magyarországról.
dec. 12
16:15
Trump: küszöbön a nagy megállapodás Kínával! (Portfolio)
Miután Donald Trump amerikai elnök ma az amerikai részvénypiacok nyitása után kiírta a Twitterre, hogy nagyon közel egy nagy megállapodás Kínával, a Wall Street Journal konkrét információkat is megtudott az amerikaiak vámcsökkentési ajánlatáról. Ezekre az amerikai részvénypiacok új történelmi csúcsra ugrottak.
dec. 12
16:15
Sajtóhír: Szijjártó ígérete szerint folytatják a dél-koreai utas utáni keresést (ATV)
A május végi dunai tragédiában csaknem harmincan vesztették életüket. Azóta minden holttestet megtaláltak, kivéve egy dél-koreai turistáét.
dec. 12
16:18
Süli János: előbbre is hozható Paks 2 átadása (Infostart)
Jövő év júniusában adják be Paks 2 létesítési engedélykérelmét az Országos Atomenergia Hivatalnak. Mivel a hatóságnak 15 hónapja van a döntés meghozatalára, ezért a főépület kivitelezése 2021 szeptemberében indulhat meg – mondta el a beruházásért felelős tárca nélküli miniszter az Energiastratégia 2019 elnevezésű konferencián.
dec. 12
16:21
Nem mernek a nagybankok Hongkongról írni (Portfolio)
A legnagyobb amerikai és európai bankok egy része felső vezetői utasításra kerülni próbálja a hongkongi kormányellenes tüntetések említését a kutatásaikban és jelentéseikben - írja a Financial Times. A bankok attól félnek, hogy az elemzéseik felmérgesítenék Pekinget, így pedig fontos bevételforrástól esnének el.
dec. 12
16:21
Egy iraki kamasz lelőtt több kormányellenes tüntetőt, felhúzták egy lámpavasra (444.hu)
Több százan haltak már meg a kormányellenes tiltakozók közül, akiknek többsége elítélte az önbíráskodást.
dec. 12
16:21
Kelet-Nyugat ellentétet szülhet a klímakérdés (USAracing)
Kezdetét vette az uniós állam-és kormányfők csúcstalálkozója Brüsszelben. A találkozót első alkalommal hívta össze Charles Michel, az Európai Tanács új elnöke.
dec. 12
16:23
Hiába a klímavészhelyzet: Magyarország visszacsúszott az éghajlatvédelmi ranglistán (Portfolio)
Visszacsúszott Magyarország a legfrissebb Éghajlatváltozási Teljesítési Mutató (CCPI 2020) rangsorában. A CCPI szerint világszerte láthatók javuló tendenciák az országok teljesítményében, de számos, éghajlatvédelemben elméletileg élenjáró ország gyengén teljesít, Magyarország pedig a tavalyi 42. helyről a 47. helyre csúszott vissza. Az energiahaték
dec. 12
16:27
EU-csúcs: Macron szerint a tagországok vezetői nem jutnak kompromisszumra (ATV)
Az Európai Unió következő hosszú távú költségvetésének meg kell őriznie azokat a politikákat, amelyek Európát naggyá tették, beleértve a közös agrárpolitikát - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön Brüsszelben, az uniós csúcstalálkozót megelőzően.
dec. 12
16:30
Varga Judit: A szaktárca törekszik a jogi versenyképesség erősítésére (Igényesférfi.hu)
A miniszter példaként említette ,hogy az állam a jövőben ingyenes céginformációs szolgáltatással segíti majd a vállalkozások működését.
dec. 12
16:30
Hatalmas állami támogatást kapott a fenekével festő norvég művész (Könyves Magazin)
Vegard Vinge az elmúlt 12 évben több mint egymilliárd forintnak megfelelő norvég koronát kapott kulturális támogatásként.
dec. 12
16:30
Iskolarendőrséget állíthat fel a kormány a győri késelés következményeként (SzMo)
A Kormányinfón elhangzott, hogy gondolkodnak rajta.
dec. 12
16:33
Évtizedek óta nem látott méretű csőd! (ProfitLine)
Kínában a kötvényei átstrukturálása kényszerült egy állami tulajdonú nyersanyagkereskedő cég, miután nem tudta visszafizetni 1,25 milliárd dollárnyi kötelezettségét.
dec. 12
16:33
Létrejön a legnagyobb online alkusz - Zöld utat adott a GVH (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Kft. (Netrisk) irányításszerzése a Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft. (Biztosítás.hu) felett – áll a közleményben.
dec. 12
16:33
Farkas István életmű-kiállítás nyílt a Nemzeti Galériában (autopro)
Fekete Péter államtitkár köszöntőjében a 20. századi magyar festészet meghatározó alakjának, legnagyobb, magányos festőjének nevezte Farkas Istvánt.

Keresés