2019. december 12. csütörtök

dec. 12
0:22
Lassan eljön az igazság pillanata: csütörtökön dőlhet el a Brexit sorsa (Blikk)
Csütörtökön dőlhet el a Brexit sorsa! Magyar idő szerint nyolc órakor megnyílnak a szavazókörök Nagy-Britanniában, ahol Boris Johnson (55) ragaszkodott az előre hozott választásokhoz.
dec. 12
0:23
Soha nem történt még ilyen: tízezer tonna hulladékot emeltek ki a Tiszából (Blikk)
A kiskörei vízlépcsőnél az összes eddiginél nagyobb tömegű, közel tízezer tonnányi uszadékfát és hulladékot állítottak meg, majd termeltek ki – írta az Index.
dec. 12
0:26
Csak a hatodik jelzésnél kezdtek el hinni a kijelzőn megjelenő üzenetnek: ismét életet mentett az Apple okosórája (Blikk)
Egy 74 éves floridai férfi nem tudta, hogy egészségügyi problémája van, de legnagyobb szerencséjére épp viselte az Apple okosóráját, amely időben jelezte, hogy baj van.
dec. 12
0:27
Mi lesz most velünk? Gyémántválság sújtja a földet (Blikk)
Gyémántválság van a világon, ami annak köszönhető, hogy Indiában – ahol a gyémántok nagy részét feldolgozzák – a feldolgozók többé nem kapnak hitelt a bankoktól, így nem tudnak vásárolni a bányacégektől – írta a hvg.hu.
dec. 12
0:30
Környezetvédelemből ötös: ehető pohárból fogyasztható a kávé egy légitársaságnál (Blikk)
Egyáltalán nem kérdés, hogy a felhalmozott műanyag mennyiség mennyire káros a bolygónkra. Egyre több nagyvállalat próbál lépéseket tenni annak érdekében, hogy alternatív lehetőségekkel kikerüljék a műanyag használatot, erre pedig egy nagyon jó példa az Air New Zealand légitársaság ötlete, miszerint járataikon már ehető poharakban szolgálják fel a k
dec. 12
0:31
Kamerák előtt találkozott megmentőivel az a lány, akit a klinikai halálból hoztak vissza a trolin (Blikk)
Átölelte a megmentőjét, így köszönte meg, hogy visszahozták a klinikai halálból. Drávucz Esztert még novemberben kellett újraéleszteni: egy trolin utazott, majd a megállóban egyszer csak megállt a szíve.
dec. 12
0:33
Repülőjáratot indít Moszkvából Budapestre a Ural Airlines (ProfitLine)
Repülőjáratot indít Moszkvából Budapestre december 28-tól a Ural Airlines/Uralszkije Avialinyii orosz légitársaság - közölték szerdán turisztikai honlapok.
dec. 12
0:34
Él-hal a matematikáért egy kilenc éves japán kisfiú: játszi könnyedséggel teljesítette a legnehezebb tesztet (Blikk)
Két éven keresztül megállás nélkül tanulta a matematikát egy most kilencéves japán kisfiú. Kitartásának pedig meg lett az eredménye, ugyanis egy egyetemi szintű tesztet is simán képes volt kitölteni.
dec. 12
0:35
Kilátástalan körülmények: 23 ezer forintból él még decemberben, de januártól már nem számíthat segélyre a 61 éves egri asszony (Blikk)
Egy 61 éves egri nő hat éve próbál munkát találni, ám mindhiába.
dec. 12
0:38
Felháborító: így nevezte Greta Thunberget a brazil miniszterelnök – Ezt nem hagyta szó nélkül (Blikk)
Jair Bolsonaro brazil miniszterelnök „kölyöknek” titulálta a svéd klímaaktivistát, Greta Thunberget, miután utóbbi felszólalt az amazonasi őslakosok meggyilkolása ellen.
dec. 12
0:39
Kiderült: a legtöbbet étkezésre és lakhatásra költik a magyarok (Blikk)
A EuroStat friss statisztikája alapján elmondható, hogy az elmúlt évtizedben folyamatosan nőnek az élelmiszerre fordított kiadásaink, amely téren bőven az uniós átlag felett vagyunk.
dec. 12
0:42
Mire készülhettek? Terrorizmus gyanújával tartóztattak le 20 embert Dániában (Blikk)
Iszlamista terrortámadás előkészítésében vehetett részt az a 20 ember, akiket szerdán letartóztatott a dán rendőrség.
dec. 12
1:03
2018-ban 8 százalékkal nőtt a Fejér megyei cégek nettó árbevétele (ProfitLine)
A Fejér megyei cégek nettó árbevétele 2018-ban 8 százalékkal nőtt az előző évhez képest - mondta el a NAV Fejér Megyei Adó és Vámigazgatóság igazgatója szerdán a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évzáró rendezvényén.
dec. 12
1:03
Város a magasból: Felismered, melyik népszerű úti cél látható a képen? (Femcafe)
Ismerős a hely?
dec. 12
1:33
Egyszerűsíti az adórendszert és csökkenti a közterheket az új társadalombiztosítási törvény (ProfitLine)
Egyszerűsíti az adórendszert, csökkenti a közterheket és segít az adóelkerülők kiszűrésében a szerdán délelőtt elfogadott új társadalombiztosítási törvény, amely 2020. július 1-jén lép életbe - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 12
1:57
A spinális izomatrófia (WebBeteg)
A spinális izomatrófia (spinális izomatrophia (SMA)) egy öröklődő súlyos betegségcsoport, sajnos elég gyakori, oka ismeretlen. A betegség a gerincvelőben elhelyezkedő mozgatósejtek pusztulásával jár. Magyarországon évente 10-15 új SMA-ban szenvedő gyermek születésére kell számítani.
dec. 12
2:03
Újabb céggel bővült az LDC-Tranzit csoport (ProfitLine)
A csirkék, libák, és kacsák tenyésztésével és feldolgozásával foglalkozó LDC-Tranzit cégcsoport megvásárolta a kényelmi élelmiszereket - tovább-feldolgozott, panírozott és fagyasztott termékeket - gyártó Marneváll Zrt. részvényeinek 100 százalékát, a tranzakciót a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta - tájékoztatta a cégcsoport igazgatósági elnöke s
dec. 12
2:33
Pedro Sánchezt javasolta miniszterelnöknek a spanyol uralkodó (ProfitLine)
Pedro Sánchez szocialista ügyvezető kormányfő újraválasztását javasolta a parlamentnek VI. Fülöp spanyol király szerdán Madridban.
dec. 12
2:42
Hörcher Dániel: Szociális alapú utazási kedvezményeket osztogatni a 90-es években volt nagy divat (Tiszta Jövő)
Ami kedvezményt egyszer odaadtak, azt utána tűzzel-vassal sem sikerül visszavenni.
dec. 12
3:03
Harminc új végzős a Mercedes-Benz gyár kibővült ipari művezető képzési programjában (ProfitLine)
Lezárult a Mercedes-Benz gyár és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által szervezett ipari művezetőképzés harmadik tanéve is. Az idei évben a kecskeméti gyár 30 munkatársa vehette át a német-magyar nyelvű tanúsítványt.
dec. 12
3:06
Steen Jakobsen: Magyarország kiléphet az Eu-ból (Tiszta Jövő)
Az idei fő témánk „A bomlás motorjai”, Magyarország pedig jól passzol ebbe. Interjú.
dec. 12
3:09
Itt a tuti biztos terv: így próbálja Bulgáriában legyőzni a Ludogorecet a Ferencváros (Blikk)
Bevált módszert követve harcolná ki a Ferencváros futballcsapata a továbbjutást az Európa-liga csoportkörének utolsó mérkőzésén, a Ludogorec Razgrad ellen.
dec. 12
3:09
Orrsövényferdülés - Mikor van szükség műtétre? (WebBeteg)
Az orrsövényferdülés tünetei és kezelése. Mikor van szükség műtétre? Hogyan történik az operáció?
dec. 12
3:18
Dúró József: Átalakuló konzervatív szavazóbázisok (Tiszta Jövő)
A hagyományos pártok válaszút elé kerültek. Vagy elkezdenek egyszerű üzenetekkel a választók többségéhez szólni, vagy az iskolázottabb, jobb módú szavazókért folyó, egyre élesebb versenyt választják.
dec. 12
3:22
Demkó Attila: Csillagok hullnak, születnek újak (Tiszta Jövő)
A végtelen csillagmezőt látjuk először, aztán két holdat, majd egy bolygó horizontjának hatalmas ívét. Idegen világ ez, nincs benne kékség, egy sivatagbolygó valahol a galaxis peremén. Aztán beúszik egy szürke űrhajó, lézernyalábok nyúlnak utána. Az ikonikus jelenetet 1977-ben láthatták az amerikai nézők először. Több mint négy évtizeddel később, i
dec. 12
3:33
Új elnök került a Magyar Gumiabroncs Szövetség élére (ProfitLine)
Tokaji Vilmost, a Continental Hungária Kft. értékesítési vezetőjét választotta elnökének a Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association, HTA) legutóbbi közgyűlésén. Az előző elnök, Hunyadi Szabolcs továbbra is az elnökség tagja maradt - közölte a szakmai szövetség szerdán az MTI-vel.
dec. 12
3:36
Megszólalt a feljelentőlevél napvilágra kerülése után Mihályi Győző (Blikk)
Napok óta borzolja a kedélyeket a fővárosi Újszínházban Mihályi Győző (65) állítólagos zaklatási ügye.
dec. 12
3:45
Komoly kihívás vár rá: idén már a maratont is lefutotta Csollány Szilveszter – Így készül az Exatlonra (Blikk)
Újabb kihívás vár Csollány Szilveszterre (49) az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász is szerepel ugyanis az Exatlon Hungary következő évadában!
dec. 12
3:54
Több mint kétszeres túljegyzés az első megújulóenergia tenderen (NRGreport)
Az első megújulóenergia-tenderre beérkezett pályázati igények meghaladják a meghirdetett energiamennyiség kétszeresét, ez azt jelzi, hogy egyre kevesebb támogatásra van szükség a megújuló energia alapú áramtermeléshez - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
dec. 12
4:03
Leitatták, majd kizavarták a teraszra: újabb embert gyanúsítanak a székhez kötözött Zsolt halála miatt – Megdöbbentő részletek derültek ki (Blikk)
Már nem három, hanem négy embert gyanúsítanak a nagylóki kocsma teraszán szigetelőszalaggal megkötözött, majd zárás után magára hagyott közmunkás, Göbölös Zsolt halála ügyében.
dec. 12
4:03
Lakást venni vagy bérelni? Számoljunk együtt egy kicsit! (ProfitLine)
Sokan teszik a szakértőknek a kérdést: anyagilag megtérülőbb-e a saját lakást vásárolni, vagy érdemesebb-e a bérlés mellett dönteni? A témával kapcsolatban számos rejtett kockázat és költség felmerül, amely elsőre elkerülheti a figyelmünket. A cikkben bemutatunk egy olyan szempontot is, amivel az elemzések gyakran nem foglalkoznak, annak ellenére,
dec. 12
4:36
Egy hónappal a szívroham előtt figyelmeztet a tested: figyelj a jelekre (Spabook)
Azt hihetnénk, hogy minket nem érint a szívroham – az csak az időseket fenyegeti, nem? Nem igazán, jelenleg az egyik leggyakoribb halálozási oknak...
dec. 12
4:39
A sorrend: Magyar Telekom, Telenor, Vodafone (Mínuszos)
A szolgáltatók piaci részesedése nagyjából változatlan — derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilpiaci jelentéséből. A mobiltelefon-szolgáltatás piacán a hívásforgalmat bonyolított sim-kártyák alapján 2015 vége és 2019 első féléve között folyamatosan a Magyar Telekom volt a piacvezető, részesedése 45 százalék körül alakult. A pi
dec. 12
4:39
Ehető kávésbörgével tesz a bolygóért az új-zélandi légitársaság (Hamu és Gyémánt)
Az új-zélandi nemzeti légitársaság mindent megtesz annak érdekében, hogy zöldebb vállalattá váljanak. Most éppen ehető bögrékkel kísérleteznek.
dec. 12
4:57
Világpremier Magyarországon: ilyet még nem pipáltál (Player)
A Viber felhasználói hamarosan könnyen küldhetnek kisebb-nagyobb összegeket egymásnak az alkalmazáson belül elérhető, magyar fejlesztésű szolgáltatás segítségével. Hát, ez elég jól hangzik, igaz? Itt vannak a részletek!
dec. 12
5:03
Elkezdte Zelenszkij sorozatának sugárzását egy orosz televízió (ProfitLine)
Elkezdte a Volodimir Zelenszkij főszereplésével leforgatott A nép szolgája című tévésorozat sugárzását szerdán az orosz TNT szórakoztató csatorna.
dec. 12
5:03
Durva fordulatot vesz az időjárás, kiderült, lesz-e fehér karácsony (Infostart)
Többfelé várható csapadék, Nógrád megyére pedig figyelmeztetést adtak ki az ónos eső miatt.
dec. 12
5:06
8 kutyafajta, ami nem csak aranyos, de nagyon okos is (Spabook)
Noha a kutyák intelligenciáját nehéz a kinézet alapján meghatározni, pláne, hogy minden kutyus egy kicsit más, köztudott tény, hogy egyes fajtákat...
dec. 12
5:09
A Kienböck-betegség (WebBeteg)
Az os lunatum - holdcsont - a kéztőcsontok közé tartozik. A Kienböck-féle betegség, másik nevén az os lunatum malatia, ennek a holdcsontnak az elhalását jelenti. Viszonylag gyakori betegség, mely elsősorban fiatal férfiakat érint.
dec. 12
5:09
Menő ajándékok férfiaknak (Hamu és Gyémánt)
Nem biztos, hogy bejön a kötött sapka, a vicces feliratú bögrénél és a benzinkútnál vásárolt bornál pedig azért csak kellene valami kreatívabb. Segítünk!
dec. 12
5:12
Adományprogram keretében tenne korszerűbbé non-profit szervezeteket egy hazai cég (Márkamonitor)
Sokszor hiába a szív és a számtalan önkéntesen befektetett munkaóra, még mindig rengeteg hazai non-profit szervezet küzd a korszerűtlen munkafolyamatokból fakadó problémákkal. Egy hazai cég most úgy döntött, változtat ezen és az idejétmúlt rendszerek leváltásával a szervezetek végre igazán azzal foglalkozhatnak, amiért valóban létrejöttek.   Egy ál
dec. 12
5:15
Nagy-Britannia választ - Végre pont kerülhet a Brexit végére? (ATV)
Nagy-Britanniában főszabályként öt évente tartanak választás, 2015 óta viszont a mai lesz a harmadik a sorban. A karácsony előtt időzített választással a Brexit-kérdés is eldőlhet.
dec. 12
5:30
Az utóbbi idők legpofátlanabb horrorkaraván-sofőrje akciózott az M0-son (Infostart)
Sikerült a sofőrnek nem mindennapi szállítmányával a balra kanyarodó sávból piros lámpnál jobbra kanyarodnia.
dec. 12
5:33
Repülőjáratot indít Moszkvából Budapestre a Ural Airlines (ProfitLine)
Repülőjáratot indít Moszkvából Budapestre december 28-tól a Ural Airlines/Uralszkije Avialinyii orosz légitársaság - közölték szerdán turisztikai honlapok.
dec. 12
5:33
Csütörtöki sportműsor: Sorsdöntő meccset vív a Ferencváros (Sport365)
Európa-liga, úszó Ob, röplabda a kínálatban.
dec. 12
5:36
10 dolog, amiért a sóvárognak a férfiak (Spabook)
Vannak bizonyos vágyak, amelyeket a férfiak nem mernek megosztani a nőkkel. És amikor el is mesélik titkos vágyaikat, azt is szűkszavúan teszik...
dec. 12
5:39
Nyomós okai lehetnek, hogy a 4iG nem veszi meg a T-Systemst (Menedzsment Fórum)
A négy hónapig tartó átvilágítás alatt olyan változások állhattak be, amelyek hatására az aláírás előtt közvetlenül állt el az év hazai üzletének megkötésétől a Jászai Gellért fő tulajdonában lévő informatikai cég és a kiszemelt portékát tulajdonló Magyar Telekom-csoport.
dec. 12
5:39
Megtudtuk: így játsszák ki a rafkós hitelesek az MNB szabályait (Pénzcentrum)
A megtakarítással nem rendelkező magyar hiteligénylők eddig kijátszhatták az önrészre vonatkozó szabályt azzal, hogy személyi hitellel fedezték azt. Egy piaci forrásunk szerint ez a jelenség gyakori volt, és megvoltak rá a módszerek....
dec. 12
5:39
A gyártó szerint új fejezet a Samsung Galaxy Fold (Mínuszos)
A Samsung -saját bevallása szerint- a Galaxy Folddal új fejezetet nyitott a mobileszközök történetében. Az egyedi technológiára épülő kihajtható készülék december 15-től a készlet erejéig Magyarországon is elérhető lesz a felhasználók számára Kozmosz Fekete és Űrezüst színekben. (Várjuk a Beszarás Barna változatot! A -szerk- rosszíndulatú megj.). A
dec. 12
5:42
Így növekednek a brit neobankok (FinTechRadar)
Az ügyfelek még azt is hajlandók megfontolni, hogy a kényelmesebb, mindennapi használatú szolgáltatójuktól igényeljenek hitelt. De egyelőre nem teszik.

Keresés