Az internetes csalások gazdag tárházával találkozhattunk már hazai viszonylatban: bajban lévő unokaként bemutatkozó személyek kértek átutalást idős emberektől telefonon; üzletláncok nevében hirdettek kedvezményeket, nyereményeket az elkövetők.
Szenegálban a kilátástalanság és a munkanélküliség egyre többeket sarkall arra, hogy akár életük kockáztatásával is útra keljenek Európa felé, ami számukra az Ígéret földjével egyenlő. Helyszíni riport.
„Az Európai Unió hétéves költségvetési keretéről folytatott tárgyalások döntő szakaszba érkeztek. Noha első ránézésre ez technikai jellegű költségvetési vitának tűnhet, a valóságban ennek kimenetele határozza majd meg, hogy az Európai Unió milyen eredményekre lesz képes a polgáraiért” – hangsúlyozza Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetésé
A hazai, működő társas vállalkozások közel 60 százaléka alkalmazott nélkül, vagy egy alkalmazottal működik, derül ki friss adatokból. A hazai, működő társas vállalkozások közel 60 százaléka alkalmazott nélkül, vagy egy...
Greta Thunberg környezetvédő aktivistát választotta a 2019-es év emberének az amerikai Time magazin – jelentették be szerdán. Az év embere csak januárban lesz 17 éves, nem véletlen, hogy a magazin is a fiatalság erejét emelte ki címlapján vele kapcsolatban.
Ma, azaz december 11-én küldött közleményt az Innovációs és Technológiai Minisztérium arról, hogy december 6-i hatállyal távozott posztjáról Schweickhardt Gyula környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkár. A helyettes államtitkár felmentését egyébként a 133/2019. (XII. 10.) számú miniszterelnöki határozat i
Közvetlenül az önkormányzati választás előtti napon kötött három évre szóló kétmilliárdos létesítményüzemeltetési szerződést a Főtáv, amelynek vezérigazgatóját hétfőn menesztette Karácsony Gergely főpolgármester.
A mesterséges intelligencia (MI) vastagbélrákszűrésben, tüdőrákszűrésben és mammográfiás vizsgálatokban való lehetséges használatáról is szó esett a Semmelweis Egyetem, mint a mesterséges intelligencia motorja a népegészségügyben című szakmai találkozón, amely az Egészségügyi Közszolgálati Kar szervezésében jött létre az egyetem szenátusi termében.
Idén 87 millió forint bírságot szabott ki az adatvédelmi hatóság az uniós adatvédelmi irányelvek (Gdpr) megsértése miatt - mondta Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonság Hatóság (Naih) elnöke szerdán egy Budapesten rendezett konferencián.
Piros borítékokban a cég 10 millió dollárt (2,9 milliárd forint) osztott szét a dolgozók között, akiknek szó szerint elállt a szavuk a váratlan ajándék láttán.
Az oroszok októberben átadták a magyar projektcégnek a Paks II. megépítésének műszaki tervdokumentációját, vélhetően ezt fizette ki a kormány novemberben úgy hogy a cégben, papíron tökeemelést végzett.
Hiába produkált kiváló számokat az építőipar az utóbbi években, ennek is megvan az ára – egyebek mellett erről beszélt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke az ATV Start című műsorban. Koji László szerint a lakásdrágulás jövőre is folytatódhat, igaz 10% alatti drágulást vár.
Az észak-budai főnyomóvezeték és kapcsolódó szerelvényei rekonstrukciójának befejezését követő üzembe helyezéssel függ össze a szakemberek beavatkozása.
Délkelet felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, hajnalra már mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az éjszaka második felétől főként a középső országrészben vegyes halmazállapotú csapadék kialakulhat, nyugatabbra eső, havas eső, hó, keletebbre eső valószínű.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik a Facebookra, hogy akadályozza meg az oldalán a diszkriminatív hirdetéseket. Két évvel ezelőtt a ProPublica és a New York Times ugyanis felfedte, hogy a vállalatok diszkriminatív álláshirdetéseket tettek közzé a Facebookon és a közösségi hálózat segítségével rejtették el az idősebb munkavállalóktól a munkalehetőségeke
Ha azt hitted, a fiatalítás csak a bőrápoláson múlik, akkor tévedsz, hiszen a frizuráddal is sikeresen fiatalíthatod magad! Egy megfelelő hosszúságú...
Az Újpest bejutott a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, a Debrecen viszont tizenegyespárbajban alulmaradt a nyolcadik forduló múlt hétről szerdára halasztott mérkőzésén.
Csehországnak 675 milliárd koronájába (8775 milliárd forint) fog kerülni a karbonsemlegesség elérése. Ezzel a pénzzel az Európai Uniónak számolnia kellene a következő költségvetési időszakban - közölte Andrej Babis cseh kormányfő szerdán a Twitteren megjelent bejegyzésében.
A képviselők egyhangúlag támogatták Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztését, amelynek értelmében "a budapesti helyi menetrend szerinti közösségi közlekedési személyszállítást a fővárosi lakcímmel rendelkező regisztrált álláskeresők díjmentesen vehetik igénybe" januártól.
Sajtóinformációk szerint a jövőben kifejezetten csak a szegény gyermekek részére maradna meg az üdülési program, a nyugdíjasok közül már most biztosan több ezer fővel kevesebben nyaralhatnak 2020-ban, mint idén.
Az Eu közel 150 millió eurós támogatást nyújt Észak-Afrikának az embercsempészet felszámolására, a kiszolgáltatottak védelmére és a helyi közösségek igényeinek kielégítésére - közölte az Európai Bizottság szerdán.
A Xii. kerületi polgármester arról is beszélt, hogy úgy látja, lesz megállapodás a főváros és az állam között a járóbeteg-ellátás és az atlétika közös fejlesztésében.
Töretlenül növekedett tovább a készpénzállomány, derült ki az MNB által közzétett statisztikai mérlegből. Ugyan a trend az előző hónapokban is ezt mutatta, felmerül ugyanakkor, hogy a MÁP+-ba vándorolt 2500 milliárd forintnak mi lehetett a forrása?
A szerbiai posta dolgozóinak több mint egy hete tartó sztrájkja miatt az idősek nem kapták kézhez nyugdíjaikat, de a számlák sem érkeztek még meg a háztartásokba, és a leveleket, illetve a csomagokat sem kézbesítik december 3-a óta. A dolgozók béremelést követelnek.