2019. december 6. péntek

dec. 6
12:03
Megvisel a pénteki idő (Háziállat)
Pénteken ugyan nem érkezik front, a nyirkos idő azonban továbbra is megterheli a szervezetet. Fáradékonyság, álmosság is jelentkezhet, és persze a fejünk is fájhat.
dec. 6
12:06
Fenyegető üzeneteket kapott a jogtudós, aki nem ért egyet a Trump elleni eljárással (Kripto Akadémia)
Még be sem fejezték a meghallgatást, amikor levelek özöne érkezett a lakására és a hivatalába.
dec. 6
12:06
Halasztaná az ombudsman az iskolaérettségi korhatár leszállítását (Alternatív Energia)
Kozma Ákos szerint a családokat és az oktatási rendszert is felkészületlenül érte a tankötelezettségi korhatár leszállítása.
dec. 6
12:06
6 százalékkal nőtt az ipari termelés októberben (ProfitLine)
Októberben az ipari termelés volumene 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,4 százalékkal emelkedett - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel
dec. 6
12:06
Lecsapott az MNB a közkedvelt pénzügyi gurura: 22 milliós bírságot kapott a celeb (Pénzcentrum)
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta, hogy H. András jegybanki engedély nélkül portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet végezzen. A jegybank összességében 22,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot...
dec. 6
12:06
Eva Longoria szexi kivágott hátú ruhája egy igazi karácsonyi darab (Glamour)
A sejtelmesség királynője ebben a gyönyörű fekete szettben
dec. 6
12:06
Bosszankodhatnak az autósok, tovább drágulhat az üzemanyag (NRGreport)
A világ legnagyobb olajtermelő országai várhatóan tovább fogják korlátozni olajkitermelésüket, hogy a 60 dollár/hordó körüli árszintről 70-80 dollárra tornásszák fel a fekete arany árát. Ha elérik a céljukat, az a benzin árát is növelné.
dec. 6
12:06
Virgácsot kapott Gyurcsány Ferenc (Igényesférfi.hu)
Tényleg csináltam valami rosszat? – teszi fel a költői kérdést a Dk elnöke.
dec. 6
12:06
Kiderült, hogy mentesítenék a 22 éves helyettes államtitkárt a hatályos törvények alól (SzMo)
Megjelent az országgyűlés honlapján a törvényalkotási bizottság javaslata.
dec. 6
12:06
7 igazi ok, amiért még mindig szingli vagy (Spabook)
Egyedülállónak lenni nem feltétlenül rossz, hiszen mindenkinek meg kell találnia önmagát, mielőtt egy komoly kapcsolatban lehorgonyozhatna. Ha...
dec. 6
12:06
Beindult és banánnal sokkolt az Art Basel Miami (Hamu és Gyémánt)
A patinás művészeti vásár aukcióján valaki 120 ezer dollárt fizetett egy ragasztószalaggal falra rögzített banánért.
dec. 6
12:08
Pécs szakít az ügyvédjeivel (Alternatív Energia)
Az elmúlt öt évben Pécs mintegy 400 milliót bukott azon, hogy az önkormányzat, valamint cégei és intézményei túlfizették a nekik dolgozó ügyvédi irodákat. Erre a megállapításra jutott a baranyai megyeszékhely új vezetése, miután szakemberekkel átvilágíttatta az önkormányzat gazdálkodó egységeinek jogászokkal kötött szerződéseit.
dec. 6
12:09
Kétszázmilliárdnyi tartozást görgetnek az építőiparban (vg.hu)
A tartozások 4-5 százaléka várhatóan soha nem lesz kifizetve.
dec. 6
12:10
Front nem érkezik, mégis megterhelő lehet az időjárás (Alternatív Energia)
Hétfőig ugyan jelentősebb front nem várható, de a szürke, nyirkos, fagyos idő rengeteg fizikai és mentális panaszt okozhat, tovább terheli a már így is jelentősen megviselt szervezetet.
dec. 6
12:11
A lakóingatlanok felújítása nem az állam feladata (vg.hu)
Magyarországon a lakóközösségek az államtól várják el, hogy rendben tartsák az épületek homlokzatát, pedig ez magántulajdonnak minősül.
dec. 6
12:12
Hatalmi létét teheti kockára a német Szociáldemokrata Párt (Infostart)
A német kormánykoalíció jövője is szóba kerül a német szociáldemokraták pénteken kezdődő kongresszusán. Az eseményen megválasztják a párt két új társelnökét.
dec. 6
12:12
Ronaldinho Budapesten: "Sziasztok magyarok" (Sport365)
Kezdődik a 3. Teqball Világbajnokság.
dec. 6
12:12
Megjelent a Rácz Zsófia kinevezését lehetővé tevő törvényjavaslat (ATV)
A javaslatról már kedden szavaznak.
dec. 6
12:12
Saját intézményeit jelentette fel korrupciós ügyek kapcsán az EMMI (Alternatív Energia)
Az ügyészség vesztegetés és feljelentés elmulasztása miatt is nyomoz.
dec. 6
12:12
Szórják maguknak a pénzt: egymilliárdba kerülnek az új kerületi vezetők! (BorsOnline)
Ugrásszerűen megnőtt a balos kerületekben az alpolgármesterek száma, mivel Karácson
dec. 6
12:12
Villámgyorsan feltölthető a Redmi K30 akkumulátora (GSMring)
Nincs már sok hátra a Redmi K30 széria debütálásáig, a Xiaomi legújabb mobiljait jövő héten kedden mutatják be, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, minden nap valami friss hír fut be róluk. Sok megválaszolatlan kérdés van még az új Redmi mobilokkal kapcsolatban, most a gyártó hivatalos Weibo oldaláról megtudtuk, hogy a K30 akkumulátora mindössze ha
dec. 6
12:18
Hallottál erről a szuper akcióról? Glamour-menü a Starbucksban! (Glamour)
Kérd a Glamour-menüt, van hozzá kupon is
dec. 6
12:18
5 gyors ünnepi főfogás - mert nem a konyhában eltöltött időn múlnak az ízek! (Spabook)
Az ünnep egyik legszebb pillanata, amikor együtt ül asztalhoz a család, de nem kell, hogy ezért a pillanatért a nap további részét bárki feláldozza....
dec. 6
12:18
Papucsot akart csinálni Vasvári Vivien volt férjéből (Promotions)
„Határozott csaj, de a parancsolgatós stílust nem lehet egy életen át elviselni."
dec. 6
12:18
Telekom: nagy változások a vezetésben és az állományban (Bitport)
Távozik Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes, utódja a DT-től érkezik. Az irányítási struktúra is átalakul.
dec. 6
12:24
Sok gyermeket érintő ügyben kért halasztást az ombudsman (Infostart)
Az iskolaérettség, a tankötelezettség kezdetének megállapítására vonatkozó új eljárásrend bevezetésének elhalasztását kérte a szaktárcától Kozma Ákos, aki szerint kérdéses, hogy a rendelkezés bevezetéshez szükséges feltételek minden érintett szervnél fennállnak-e.
dec. 6
12:24
Békét és rendet szeretne az igazságszolgáltatásban az OBH elnökjelöltje (444.hu)
Senyei György Barnát támogatásukról biztosították a képviselők a parlament illetékes bizottságában.
dec. 6
12:24
Eladták a MET ötödét (444.hu)
Egy szingapúri hátterű cég a vevő.
dec. 6
12:24
Állami Számvevőszék: Átgondolt értékelés szükséges az áfacsökkentés előtt (AQUA)
Az Ász elemzése felhívja a figyelmet arra is, hogy az áfacsökkentés következtében adótömeg-kieséssel kell számolni a központi költségvetésben.
dec. 6
12:24
10 mennyei nyalánkság, amiben az alma és a fahéj csodás párost alkotnak (Femcafe)
Különleges, szívet melengető, téli ízek.
dec. 6
12:27
Megérkezett a lakáspiaci fordulat – kik örülhetnek igazán? (Piac és Profit)
Fontos változásokat hoz az idei év a lakáspiacon, eddig az erős kereslet miatt lényegében az eladók diktáltak, ez pedig jelentős drágulást eredményezett. 2019 második felében a nagyvárosokban megcsappant a kereslet, lelassult a drágulás üteme és kínálati boom kezdődött - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
dec. 6
12:27
Ügynöke szerint Bale soha nem akart eligazolni a Realból (Index)
Azok után, hogy korábban szégyennek nevezte a walesi sztár mellőzését.
dec. 6
12:30
A történelmi csúcsa közelében jár a BUX (Portfolio)
Felfelé kapaszkodnak az irányadó európai részvényindexek a pénteki kereskedés második felében, a magyar tőzsde november végi, történelmi csúcsa közelében jár, a blue chipek felemásan teljesítenek, míg a Takarék Jelzálogbank az átlagosnál lényegesen magasabb forgalom mellett nagyot emelkedett.
dec. 6
12:30
Az "Ibiza" lett az év szava Ausztriában (444.hu)
A szó alapjaiban rengette meg idén az osztrák belpolitikát. Ezen a szigeten próbált oroszokat rábeszélni a szélsőjobboldali pártvezér, Heinz-Christian Strache arra, hogy csináljanak neki olyan sajtót, amilyen Orbánnak van.
dec. 6
12:30
Klippremier: Berkes Olivér – Visszakér a múlt (SzMo)
Letisztult, mégis különleges videó is készült a dalhoz, amelyben több helyen visszafelé kellett a szöveget énekelnie Olivérnek.
dec. 6
12:36
Villogó rendőrautók jelentek meg hirtelen a kispesti önkormányzat épületénél (Infostart)
Húsz percet töltöttek ott. Máris kiderült minden a karhatalom akciójáról.
dec. 6
12:36
Megközelíthetetlen a Telekom, nagyon feljött a Telenor nyakára a Vodafone (Portfolio)
Az elmúlt években nem változott érdemben a SIM-kártyák száma, a beszédforgalom azonban mérsékelten emelkedik, az adatforgalom pedig alaposan megugrott, derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ma közzétett mobilpiaci jelentéséből. A három nagy mobilcég, a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone továbbra is uralja a piacot, a Telenor m
dec. 6
12:36
Lennox Lewis: „Tyson először megpróbált megölni” (Sport365)
Lennox Lewis emlékezett vissza a régi szép időkre, amikor is nemes egyszerűséggel berobbant a fiatal Mike Tyson közéjük, s egyértelműen kiemelkedett a korosztály többi bokszoló közül.
dec. 6
12:36
A Fidesz egy módosítással saját maga szabná meg az ellenzéki pártok struktúráját (444.hu)
És durván korlátozná a parlamenti képviselők parlamenti demokráciákban szokásos jogait is. Ijesztő, a magyar politikai rendszert részben átalakító törvényjavaslatot nyújtottak be.
dec. 6
12:36
Ez van Oszter Sándor végrendeletében: kiderült, kire hagyja a mesés vagyont (Pénzcentrum)
Oszter Sándor, bár jó egészségi állapotnak örvend, már megírta a végrendeletét, és most elárulta, kire hagyja a vagyonát. Az unokájára hagyja a vagyonát Oszter Sándor, írja a Best magazin. Ahogy a színéz fogalmaz:Már a végrendeletet...
dec. 6
12:37
Orbán Viktor: A magyar-japán kapcsolatok különlegesek (USAracing)
A magyar kormányfő kiemelte: Japán sikere nekünk fontos, mert a legnagyobb ázsiai befektető Magyarországon. Minél sikeresebb lesz Japán, annál nagyobb összegben fektethet be Magyarországon.
dec. 6
12:37
Vallomás, így ismerte meg szerelmét Szilágyi Liliána (Ripost)
Szilágyi Liliána úszó a nyár végén mutatta meg először párját Instagram-oldalán.
dec. 6
12:37
Döbbenetes, 56 vizsgált típusból hétféle fényfüzér biztonságos (Ripost)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a magyar családok nyugodt ünnepi készülődése érdekében rendelte el a karácsonyi fényfüzérek országos fogyasztóvédelmi vizsgálatát. Az ellenőrzés során az elmúlt hónapokban közel 150 ezer darab, nem biztonságos világító díszt, dekorációs eszközt vontak ki a forgalomból vagy semmisítettek meg a vámhatá
dec. 6
12:37
Európa Tanács: A vucjaki befogadótábort haladéktalanul be kell zárni (Képmás)
Az emberi jogi biztos komoly aggodalmát fejezte ki a horvát határőrök migránsok elleni erőszakos fellépéséről szóló jelentések miatt is.
dec. 6
12:37
Karácsonyi dallal és gyerekkori emlékekkel lepte meg rajongóit Taylor Swift (BorsOnline)
Noha még odébb van a karácsony, a nagy vásárlási láz már bőven ég, és az ünnep
dec. 6
12:37
A legszuperebb alternatív karácsonyfa ötletek (Spabook)
Egyik évben két hatalmas karácsonyfánk volt. Szenteste napján, zárás előtt értem oda az utolsó nyitvatartó faárushoz, és látta, hogy nem...
dec. 6
12:38
Elvesztettük - Románia jutott tovább (Sport365)
Kim Rasmussen együttese elszórakozta a félidei előnyét.
dec. 6
12:39
Elképesztő dráma, lefagyott a női kézilabda-válogatott (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott hét góllal is vezetett, de végül 28-27-re kikapott Romániától a Japánban zajló világbajnokságon, így nem jutott a középdöntőbe.
dec. 6
12:39
Brazil bombanő jött Budapestre, még Ronaldinhót is elhomályosítja (Ripost)
Natalie Guitler igazi labdazsonglőr, de akár bikinimodellnek is beillene. Varázslatos dolgokra képest a teqballasztalnál.
dec. 6
12:42
ÁSZ: a stabil áfabevétel a fenntartható kifehérítés kulcsa (vg.hu)
Az áfabevételek folyamatos növekedésében meghatározó szerepet játszottak a célzott gazdaságfehérítő intézkedések.

Keresés