Az olasz belügyminisztérium közreadott egy statisztikát, ami arról tanúskodik, hogy az országban elkövetett nemi erőszakos ügyek elkövetőinek 42 százaléka bevándorló. Az adatok pedig állítólag évről évre tovább romlanak.
A következő napokban a Fed és az EKB kamatdöntései határozhatják meg a piaci hangulatot, ez pedig a forint sorsát is befolyásolhatja elsősorban a kockázatvállalási kedven keresztül. Közben itthon jön egy inflációs adat, melyre szintén a forint miatt lesz érdemes figyelni, kiderül, mennyire látszik meg a drágulásban a gyengébb forint.
Semmit nem lehet elég korán elkezdeni – a képességet a gondoskodásra sem. A hazai fejlesztésű óvodapedagógiai rendszer, a Blum program célja, hogy a gyermekek már óvodás korban megfelelő környezetben fejlődhessenek, amely minden esélyt megad számukra ahhoz, hogy kiegyensúlyozott és lelkileg is egészséges felnőtté váljanak. Idén a november 25-29 köz
Termeszthető a szarvasgomba? Hogyan? Mennyi bevételt lehet ebből realizálni? Jelenleg pályázat is fut rá! Érdemes belefogni? Ezekről beszélgettünk a Szarvasgomba-termesztők Országos Egyesületének elnökével, Ulrich Józseffel, az első erre a célra telepített erdőben.
Orbán Viktorról több befolyásos amerikai diplomata is azt állította az elmúlt hetekben, hogy többek között ő hangolta Ukrajna ellen Donald Trumpot. A valóság nem ilyen egyszerű, és kemény diplomáciai csaták zajlanak az ügy hátterében.
Az Északi-sziget keleti partvidékétől mintegy 50 kilométerre található tűzhányó közepes hevességgel tört ki. A hatóság figyelmeztetést adott ki, hogy veszélyes a közvetlen közelében tartózkodni.
Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját. A képviselők kedden és szerdán összesen több mint harminc javaslat elfogadásáról dönthetnek, emellett megválaszthatják az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökét és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tagjait is.
George Miller, a 2015-ös Mad Max: A harag útja rendezője erősítette meg azt, amit egyébként is sejthetett mindenki: elkészülhet a poszt-apokaliptikus sorozat következő immáron ötödik epizódja. A rende...
Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes saját kezdeményezésére távozik a Magyar Telekomtól 2020. február 29-i hatállyal. „A Magyar Telekom nevében ezúton is szeretnék köszönetet mondani Szabó Jánosnak másfél évtizedes szakmai és vezetői munkájáért, amellyel nagyban hozzájárult társaságunk eredményeihez. Pénzügyileg stabil, jól teljesítő válla
Jelenleg egy egyszemélyes cellában őrlődik a tanárát megkéselő győri diák. H. András Csabát a hétvégén letartóztatásba helyezte a Győri Törvényszék. Most a felnőttek börtönében, egy bekamerázott magánzárkában várja az elmeorvosi vizsgálatot, amely eldönti: szüksége van-e gyógykezelésre, vagy sem.
A Demokratikus Koalíció (DK) közleményében az öregségi nyugdíjminimum emelésére, valamint a nyugdíjszámítás svájci indexálásának visszaállítására szólította fel a kormányt.
Igazi családanyatípus a TV2 Sztárban sztár leszek! győztese. Békefi Viki 26 évesen úgy érzi, ezt a szerepet töltené be a legszívesebben, a baj csak az, hogy hiányzik hozzá az a férfi, akivel egy életre tervezne. Az énekes-színésznővel az otthonában beszélgetett a Bors munkatársa.
Döntő többségben kkv-kből áll össze a hazai vállalkozói kör. A szektor hozzáadott értéke is igen jelentős a KSH számai alapján, ám ha bátrabbak lennének ez még javulhatna.
Még karácsony előtt el akarják fogadni a kormánypártok, de a sokezer közvetlen érintettet sem kérdezték meg róla. Álláspontunk szerint kiemelt közérdek fűződik hozzá, hogy a törvény tervezetét mindenki megismerhesse.
Nem lesz túlzottan jó idő a héten – közölte szokásos heti előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Érdemes egész héten magunknál tartani az esernyőt vagy az esőkabátot!
Hazánkban is egyre kevésbé kell magyarázni, hogy létjogosultsága van a business és life coach szakmának. A világtrendhez hasonlóan itthon is több nő választja ezt a hivatást, a jelenséget sokan az érzelmi intelligenciához kötik, de szocializációs és gazdasági okai is vannak, hiszen a nőknek gyakran fontosabb a rugalmas munkaidővel megkereshető tisz