A magyar kormány meghozta a szükséges döntéseket, hogy a fő irányt immár ne a munkahelyek száma, hanem a munkahelyek által képviselt technológiai színvonal jelentse.
A kormány ma benyújtott kulturális javaslata lényegében azt mondja a színházaknak: “ha pénzt akarsz, akkor beleszólok az életedbe” - Hiller István a ma esti tüntetés előtt értékelte a kormány kulturális javaslatát. Ez a szellemi térben egy erős kormányzati pozíciófoglalás. Az pedig a “közvélemény átverése”, hogy a Gothár-ügy miatt kezdték el - mond
Színházak, színészek, rendezők tiltakoztak a színházakat érintő törvénytervezet miatt: ma este hat órára a Katona József Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Színház, valamint a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) és a független színházi PanoDráma tüntetést szervezett. Eddig majd 50 ezren írtak alá azt a petíciót, ami a kulturális é
Mintegy 150 ezer köztisztviselő elbocsátását, a közméltóságok tiszteletdíjának befagyasztását és a kiemelt nyugdíjak eltörlését helyezte kilátásba a román kormány, hogy lefaragja a bruttó hazai termék (GDP) négy százalékát meghaladó költségvetési hiányt - írta hétfőn az Adevarul hírportál.
A magyar gazdaságban dimenzióváltás zajlik, amely során a termelésre fókuszálás helyett a magasabb hozzáadott értékű munkahelyekre, a szolgáltatásokra, a kutatásra és a fejlesztésre kerül a hangsúly - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, a Magyarország unió mellé rendelt képviseletén tartott, egészségügyi innovációval
Miért mosatnám le az autót? Csak hogy holnap újra koszos legyen? – teszik fel sokan a kérdést a zimankós téli időben. Nem is tudják, hogy ezzel komoly károkat kockáztatnak! A viaszos felületkezelést ráadásul már csak azért is érdemes elvégeztetni, mert az autó azt követően szinte taszítja a koszt – tudtuk meg a GreenLine szakértőjétől, aki arra néz
A magyar gazdaságpolitika célja, hogy minél több magas hozzáadott értéket előállító munkahely jöjjön létre Magyarországon – jelentette ki a külügyminiszter Brüsszelben.
2,377 milliárdos uniós vissza nem térítendő támogatással és a Magyar Posta 1,821 milliárd forint saját forrásával véget ért az elmúlt évek egyik legnagyobb magyarországi vállalati digitalizációs projektje, a postai elektronikus kézbesítési rendszer kiépítése – jelentette ki a mai projektzáró rendezvényen Bártfai-Mager Andrea.
Teltház lesz karácsonykor a szállodákban, a forgalom a tavalyinál 8-10 százalékkal magasabb lehet - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke hétfőn. Flesch Tamás elmondta, kimagasló lesz a foglaltság a szállodákban...
Az idei fordulóban öt területre értékesített szénhidrogén, illetve geotermikus energia célú kutatási és kitermelési bányászati koncessziókat az állam. 2019 első három negyedévében a Magyarországon kitermelt kőolaj 35 százaléka és a kinyert földgáz 10 százaléka származott a koncessziós területekről.
Január 1-jén megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó - közismertebb nevén eva -, a vállalkozók nagy része azonban még nem döntött arról, hogy milyen adónemre tér át a határidő lejárta után. Az adózási formák közötti választást kalkulátor segíti - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Ma találkozik először személyesen egymással Párizsban a normandiai négyek csúcstalálkozóján Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök, maga a négy elnökből álló formáció pedig 3 év után ül össze újra Ukrajna helyzetéről egyeztetni.
Megkezdődött hétfőn az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága előtti újabb meghallgatás, amelyen a demokraták úgy vélekedtek, hogy Donald Trump amerikai elnök megszegte a hivatali esküjét, míg a republikánusok annak adtak hangot, hogy a demokraták a rendszert akarják felforgatni.
2019. december 9-től Csáki Béla tölti be a Budapest Bank üzleti-vezérigazgató helyettesi pozícióját. A szakember feladata a bank lakossági és vállalati üzletága szinergiáinak összehangolása, a két üzletág további eredményes működésének biztosítása. Ezzel együtt a Budapest Bank lakossági üzletágának vezetője Somogyi Péter lett.
Újabb súlyos, erőszakos bűncselekmény okoz felháborodást a németországi Bajorországban, ahol a hét végén egy tűzoltót vertek agyon tizenévesek, hétfőn pedig hátulról leszúrtak egy rendőrt.
Csaknem félszáz zöld egyesület nyílt levélben kéri a magyar, cseh és lengyel miniszterelnököt, hogy a december 12-13-i EU-csúcson fogadják el az Európai Unió 2050-ig szóló klímasemlegességi célkitűzését, amelyet korábban nem támogattak - közölte a felhívás egyik csatlakozójaként a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) hétfőn az MTI-vel.
Holnap tart vitát az Országgyűlés a Fidesz törvénymódosításáról, amellyel a kormány a kultúra, kiváltképp a színházak szabadságát szeretné megnyirbálni.
A fogyatékossággal élő emberek által készített ajándéktárgyakat december 13-ig lehet megvásárolni a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság épületében.
Az együttműködés célja, hogy a létesítmény pénzügyi fenntarthatóságát, jövőbeni hasznosítását a legnagyobb professzionalitás mellett lehessen biztosítani – jelentette be Palkovics László.