A női kéziválogatott kizúgott a világbajnokságról, de vannak ennél fontosabb ügyei a szövetséget vezető Kocsis Máténak. Például, hogy rendbe tegye a fővárosi színházakat, amikhez az égvilágon semmi köze.
Októberben 6,1 százalékos növekedést ért el az ipar, tehát tatja a tempót az ágazat. A következő hónapokban derül majd ki, hogy lassulásra kell-e felkészülni.
Az ünnepek mellett a bértárgyalások időszaka is elérkezett: ilyenkor érdemes leülni a vezetőséggel megbeszélni a továbbiakat, és esetleg némi emelést is kérni. Egyeseknek ez könnyen megy, de másoknak rengeteg stresszel, kellemetlenséggel...
A kötvénypiac súlya valójában nagyobb a tőkepiacokon, mint a részvénypiacoké. A kibocsátott mennyiség a pénznyomdák hatására is tovább nő. Az egyszerű kisbefektetők is gondolkodhatnak államkötvényekben, de más hasonló termékekben is. Az oktatásban Magyarországon a pénzügyek szinte semmilyen szerepet nem kapnak, de ezt lehet pótolni.
James Traub, az nagynevű Council on Foreign Relations kutatója szerint a liberalizmus elveszítette egykori támogatottságát és elavult ideológiává vált. Az 1990-es években az eszmerendszer képviselői a globalizációt helyezték a liberalizmus középpontjába, amelynek hatására elveszítették a középosztály és munkásosztály támogatottságát.
Novemberben sorra döntötte az új csúcsokat a magyar tőzsde, a Portfolio által készített legfrissebb alapkezelői felmérésből kiderül, hogy az általunk megkérdezett alapkezelők többsége csupán mérsékelt elmozdulásra számít rövid távon a magyar tőzsdén. A profi befektetők a hazai blue chipek közül ebben a hónapban Mol részvényeiért rajongtak a leginká
A Hír Tv Paletta című műsorának csütörtöki adásában a Liget Projekt elismerése mellett szó volt arról is milyen programokkal várják az érdeklődőket a 103. Széchenyi Lakoma és Bálon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzése szerint az őszi középhőmérséklet ebben az évben 12,64 Celsius-fok volt, ami 0,05 fokkal haladja meg az eddigi legmelegebb, 1926-os ősz hőmérsékletét.
Egy londoni tervezőcég viszonylag egyszerű megoldással rukkolt elő, melynek lényege, hogy az ülés két oldalára egy-egy szárny, pontosabban kihajtható oldalsó, kipárnázott rész kerül.
November közepén rendezték meg a 2019-es Növényorvosi Napot a gödöllői Szent István Egyetem aulájában, ahol arra voltunk kíváncsiak, mit gondolnak a szakemberek a növényvédelem jövőjéről, a szakma kihívásairól.
A gyors ütemben változó világgazdasági verseny kihívásait a vállalkozások és a kormány szoros együttműködésével lehet hatékonyan kezelni - jelentette ki Varga Mihály a XXI. Vállalkozók Napján.
160 napja halmozódnak az Ötös- és Hatoslottó főnyereményei, így ezen a héten összesen közel 5 milliárd forintért lehet játszani a két lottójátékkal. Az Ötöslottó várható főnyereménye 2,74 milliárd, a Hatoslottóé pedig 1,97...
Számos furcsaságra derült fény azóta, hogy a ferencvárosi és a budavári önkormányzat élére új polgármesterek kerültek. Mindkét kerületben a választáson alulmaradt vezetők megtámadták az eredményt, így utódaik csak később foglalhatták el a polgármesteri széket.
Tovább növekedett a lakáshitelezési piac, az év első tíz hónapjában a bankok 758 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket, ami 5 százalékos növekedésnek felel meg éves összevetésben. A részletes adatok szerint érdekes eredmények születtek a különböző célra igényelt lakáshiteleknél - derül ki a money.hu jegybanki adatokon alapuló e
Készülődik a lázadás az Európai Unió irreálisnak mondott klímavédelmi célkitűzései ellen. Csehország és Lengyelország is értésre adta, ellenzi hogy 2050-re akar az EU nettó zéró széndioxid-kibocsájtóvá válni.
A 4iG Nyrt. nagy összegű szerződést kötött a Nemzeti Adó és Vámhivatallal (NAV) pénteken - tette közzé az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Világsztárok által aláírt hangszobrokból és egy közel öt méter magas, függesztett elemből álló grandiózus installáció várja a látogatókat az ünnepi készülődés jegyében a Müpa Zászlóterében december 5-től. A zenei motívumok által inspirált hangszobrokat a Müpa és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös karácsonyi kampánya keretében a hátrányos helyz
A GVH megállapította, hogy a Facebook Ireland Ltd. jogsértést követett el, amikor ingyenesként hirdette szolgáltatását nyitóoldalán és Súgóközpontjában.
Most már azért lassan mindenkiben tudatosul, hogy az autók a repülőgép mellett a lehető legrosszabb közlekedési eszköznek számítanak – éppen ezért sokan keresnek alternatívát a kocsira. Persze a hidegebb időszakban nincs párja a saját autónak, azért az év minden szakában lehet olyan megoldást találni, ami sokkal zöldebb, mint a kocsival való közlek
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki a Facebookra; ez az eddigi legnagyobb összegű, fogyasztóvédelmi ügyben kiszabott bírság a versenyhivatal történetében. A hivatal pénteki tájékoztatása szerint a GVH megállapította, hogy a Facebook Ireland Ltd. jogsértést követett el, amikor ingyenesként hirdette szolgáltatását
Elfogták Moszkvában és Ingusföldön az orosz fővárosban november elején elkövetett kettős rendőrgyilkosság gyanúsítottjait - közölte a kiemelt ügyek felderítésével foglalkozó orosz Nyomozó Bizottság (SZK) pénteken.