2019. december 5. csütörtök

dec. 5
11:24
Nagy László visszatérését követelik a szurkolók, ez az oka (Ripost)
A korábbi világklasszis kézilabdázó, Nagy László az előző idény végén jelentette be a visszavonulását. A 38 éves jobbátlövőre azonban nagy szüksége lehet tavasszal a magyar bajnok Veszprémnek.
dec. 5
11:24
Kétmilliárd forintért vásároltunk csokimikulást tavaly (vg.hu)
A tejcsokoládéból készült télapófigurák hozzák az értékbeli forgalom kilenctizedét, sőt, súlyuk a kategóriában évről-évre növekszik.
dec. 5
11:26
Nagy Alekosz nyomkövetőt rakna Demcsák Zsuzsára (Ripost)
Demcsák Zsuzsa nem tanul a hibájából, másodszor is elkapták ittas vezetésért.
dec. 5
11:26
Megfojtotta élettársát, saját magát buktatta le Éva gyilkosa (Ripost)
Hónapokig eljátszotta, mintha ártatlan lenne. De egy rossz döntése miatt lebukott.
dec. 5
11:26
Jót tesz a magyar gazdaságnak az E10 (vg.hu)
Az előállított bioetanol nagyobb hányada kel majd el belföldön.
dec. 5
11:27
Visszavonul a műugrástól az Oscar-díjas magyar film szereplője (Infostart)
A Mindenki című rövidfilm Lizája, vagyis ahogy talán kevesebben ismerik, Hais Dorottya többszörös korosztályos országos bajnok műugróként visszavonul szeretett sportágától - 16 évesen.
dec. 5
11:27
A liberális kapitalizmusnak vége, a 2020-as évtized a szervezett kapitalizmusé – német professzor a Makronómnak (Képmás)
Túl durva volt a magyar gazdaság kiárusítása a kilencvenes években. Lengyelország viszont megőrizte a nemzeti cégeit, aminek látszik is az eredménye – véli Andreas Nölke, akivel pénzügyi kapitalizmusról, a demokráciát korlátozó pénzügyi szektorról, a klímaváltozás kezeléséről, a német béreket leszorító képzetlen migránstömegről is beszélgetünk és a
dec. 5
11:29
Szijjártó: Sosem voltak olyan jók a magyar-japán kapcsolatok, mint most (Képmás)
A japán cégek és emberek mindig is nagy bizalommal voltak Magyarország iránt – emelte ki a külügyminiszter.
dec. 5
11:30
Napirenden a medveprobléma (HírTV)
Az állatok amellett, hogy súlyos anyagi károkat okoznak az utóbbi években, több embert is megöltek.
dec. 5
11:33
Indulhat a harc a pénzesőért (Piac és Profit)
Mától adhatják be a vállalkozások a támogatási kérelmeket a Magyar Multi Program II. és III. pályázati felhívásaira.
dec. 5
11:33
Hivatalos: Kiderült, hova kerül L.L. Junior kisfia, Lacika (Femcafe)
Az énekes maga jelentette be, miben állapodtak meg tegnap a gyermeke édesanyjával.
dec. 5
11:33
,,Túl sokat ittam azon az éjszakán" - megszólalt Justin Timberlake a megcsalási botránnyal kapcsolatban (Glamour)
Bocsánatot kért a sztár a viselkedéséért
dec. 5
11:36
A fővárosi dugódíj még keresettebbé teheti az érintett ingatlanokat (ProfitLine)
A fővárosi forgalomcsillapítás és az ingázók tömegközlekedésre terelésének terve több évtizedes múltra tekinthet vissza, de csak elvétve születtek részleges intézkedések. Pedig – ha nem is feltétlenül a dugódíj, de – a forgalomcsillapítás és több sétáló utca kialakítása hosszú távon növelhetné a zöldfelületek arányát, jótékony hatással lehetne a le
dec. 5
11:36
Tömegesen ugrottak rá a fiatal magyar vállalkozók a 4,5 milliós támogatásra (Portfolio)
Eddig már több mint 11 ezren jelentkeztek a fiatalok vállalkozóvá válását támogató uniós és magyar költségvetési programra, akik közül 5 ezren már a kompetenciamérésen is túl vannak és közülük 3 ezren már az üzleti képzést is elkezdték – jelezte Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek.
dec. 5
11:36
A Milwaukee-nak szerencsét hozott a 13-as (Sport365)
Sorozatban tizenharmadik győzelmét szerezte a Milwaukee Bucks az észak-amerikai kosárlabdaliga szerdai játéknapján.
dec. 5
11:39
Tippeljen: ki vezeti a magyar autósport-rajongók népszerűségi listáját? (Infostart)
A Forma-1-es versenyzők közül a monacói Charles Leclerc, míg a csapatok között a Ferrari a legnépszerűbb az autósport iránt érdeklődő magyarok körében, akik más versenysorozatokat is egyre nagyobb számban követnek figyelemmel - derült ki az Autósport és Formula Magazin által elvégzett felmérésből.
dec. 5
11:39
Durva, ami történik: bezuhant a hitelek kamata, tömegével veszik fel a magyarok (Pénzcentrum)
Nincs megállás a lakáshiteleknél, a legfrissebb adatok szerint több mint 80 milliárd forintot vettek fel belőle. Ez több, mint tavaly ilyenkor volt, és nagyobb az éves átlagnál is. A kamatoknál pedig elképesztő zuhanást láttunk: régen...
dec. 5
11:39
Megdőlt az országos áramfogyasztási rekord szerdán (SzMo)
7099 megawattos csúcsterhelés az új történelmi rekord.
dec. 5
11:39
Szellemet idéztek meg a tudósok: van rá magyarázat is (Spabook)
Egy másik ember jelenléte, egy láthatatlan kéz érintése, vagy akár a beszélgetés egy rég halott ismerőssel - azok, akik szellemekkel történő...
dec. 5
11:42
Trendforduló: az online vásárlás térhódítása hihetetlenül átalakítja a magyarok vásárlási szokásait (ATV)
Az online vásárlás térhódítása hihetetlen mértékben átalakítja az elmúlt 20-25 évben Magyarországon kialakult, havi egy-két nagybevásárlással működő vásárlási szokásokat - mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) kereskedelmi tagozatának elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
dec. 5
11:42
Uniós átlag alatt a hazai szegénység (AQUA)
A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint az érdemi, 2017-es esést követően tavaly tovább csökkent a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya.
dec. 5
11:45
Budapesté lehet Európa legszebb karácsonyi vására! (Mindmegette)
dec. 5
11:45
Kökény Attila élete drámai fordulatot vett, semmi sem lesz már a régi (Femcafe)
Az énekes már nagyon megbánta korábbi döntését.
dec. 5
11:47
Magyaros ünnepi fogások a főváros szívében egy kis extrával (Mindmegette)
dec. 5
11:48
OTP-részvényeket hívtak le és adtak el a társaság vezetői (Portfolio)
Az OTP mai tájékoztatása szerint a társaság vezetői szerdán kedvezményes részvényvásárlási program keretében biztosított OTP-részvényeket hívtak le és adtak el.
dec. 5
11:48
Terrorizmussal gyanúsított személyeket tartóztattak le Moszkvában (USAracing)
A hét férfira és egy nőre, akik a gyanú szerint a Hizb ut-Tahrír al-Iszlami szervezet tagjai, elítéltetésük esetén tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki.
dec. 5
11:50
Matolcsy: a pénz forradalmának korát éljük (Portfolio)
A technológia és a pénz forradalmának jelenlegi korszakában új világrend alakul, az új kihívásokra pedig a jegybankoknak is meg kell találniuk a megfelelő válaszokat - hangsúlyozta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Magyarország és a Koreai Köztársaság diplomáciai kapcsolatainak 30 évvel ezelőtti létesítése alkalmából rendezett k
dec. 5
11:51
A család minden tagjára gondoltunk! Íme a legmenőbb elektronikai cikkek karácsonyra (Glamour)
Még a házi kedvencekre is!
dec. 5
11:51
Szolnoki gimnázium nyerte a VISZ egymillió forintos pályázatát (Bitport)
Az év középfokú digitalizációs tanári csapata 2019-ben a szolnoki Varga Katalin Gimnázium tanáraiból verbuválódott.
dec. 5
11:54
Gyerek is meghalt egy lengyel síközpontban történt robbanásban - szívszorító fotók (Infostart)
Gázrobbanás következtében romba dőlt egy családi ház szerda este a dél-lengyelországi, Szilézia vajdaságbeli Szczyrk hegyi üdülőközpontban, a mentők eddig három felnőtt és két gyermek holttestét emelték ki a romok közül.
dec. 5
11:54
Évente 60 szénerőmű kibocsátása kerül megspórolásra (Portfolio)
A folyamatosan növekvő klímatudatos befektetői kör következtében a vállalatok is egyre jobban odafigyelnek szén-dioxid kibocsátásukra, mely reményt ad a Párizsi Egyezmény céljainak elérésére. Természetesen még sok a tennivaló, de jó az irány.
dec. 5
11:56
Elindult a 300 legszegényebb magyar település gyerekeit segítő szűrőbusz (Portfolio)
A november végi pécsi konferencián már beharangozták, ma pedig hivatalosan is útjára indították azt a modern technológiákkal felszerelt szűrőbuszt, ami az ország 300 legszegényebb településen élő gyermekek szemészeti ellátását segíti.
dec. 5
11:57
Matolcsy György: új világrend kezd kialakulni (vg.hu)
Az MNB elnöke szerint az új kihívásokra a jegybankoknak is meg kell találniuk a válaszokat.
dec. 5
11:57
Bocsánatot kért Szájer József a spanyol nagykövettől (SzMo)
A fideszes EP-képviselő korábban azt mondta, Dániában és Spanyolországban politikai foglyok vannak, és „pár évtizede alakult országoknak a botcsinálta, és ideológiailag vezérelt, tudatlan vezetőitől” nem kell elfogadnunk kioktatást.
dec. 5
11:57
Arany Medve-életműdíjat kap Helen Mirren (Promotions)
Az Oscar-díjas Helen Mirren februárban veheti át az életműdíjat a 70. Berlinalén.
dec. 5
11:59
Megdőlt a magyarországi áramfogyasztási rekord (vg.hu)
173 megawattal haladta meg az eddigi csúcsértéket.
dec. 5
12:00
Mutatjuk, hol szólalt fel ma Szijjártó Péter - kép (ATV)
Még sosem voltak olyan jók Magyarország és Japán kapcsolatai, mint jelenleg - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Tokióban.
dec. 5
12:01
Csökkentek a német feldolgozóipar megrendelései (vg.hu)
A belföldi megrendelések nagyobb arányban csökkentek, míg a külföldiek kisebb mértékben nőttek.
dec. 5
12:03
Megint felültek a befektetők a kínai gyorsra (Privátbankár)
Szerdán egy újabb pozitív hangvételű megjegyzés elég volt ahhoz, hogy a tőzsdék feledtetni tudják a korábbi napok veszteségét. Állítólag ismét közeledtek az álláspontok az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon, erre pedig újra szárnyaltak a részvényindexek.
dec. 5
12:03
Karácsony nem folytatja a Tarlós által indított pert az Egyenlő Bánásmód Hatóság ellen (Igényesférfi.hu)
A Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Budapest Pride-ot szervezető Szivárvány Misszió Alapítvány üdvözli a főváros döntését.
dec. 5
12:03
Ajjaj! Senki sem kér az Aladdin sztárjából (BorsOnline)
Sikeres az Aladdin, mégsem csöng a színész telefonja.
dec. 5
12:03
Ha rossz idő miatt a Földön csődöt mond, nyerjünk az űrből napenergiát (Rakéta)
Mostanra már nem újdonság számunkra, hogy a globális felmelegedés a valaha létezett egyik legnagyobb kihívás, amivel az emberiségnek szembesülnie kell az elkövetkező években. Paul Jaffe, Lewis-Weber, John Mankins, és sok más kutató azonban úgy véli a jövő energia-krízisére csak egy valami nyújthat megoldást: ha önreprodukáló napelemeket telepítünk
dec. 5
12:06
Akinek fontos a jövőre való felkészülés, a biztonság, az egészség, annak most érdemes lépnie – nagy támogatást kaphat hozzá (Menedzsment Fórum)
Érdemes az év utolsó heteiben lépnie mindenkinek: azoknak is, akik már most is takarékoskodnak és azoknak is, akik csak most kezdenek hozzá a megtakarításhoz akár egyénileg, akár munkaadó segítségével. Az önkéntes nyugdíjpénztári vagy egészségpénztári befizetésekre idén is járó évi 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adó-visszatérítés kihaszná
dec. 5
12:06
Tragédia a villamosmérnöki karon – Dolgozat után végzett magával az egyetemista (BorsOnline)
Elkeseredettségében véget vetett az életének egy hallgató Budapesten az Óbudai Egyetemen. Az eset körülményei még nem tisztázottak, az érintett egyetemen pszichológus segít a szemtanúknak, évfolyamtársaknak a trauma feldolgozásában.
dec. 5
12:08
A városrendészet munkatársai és a rendőrök közösen mentettek meg egy életet (BorsOnline)
A sikeres összefogás eredményeként sikerült megmenteni egy 41 éves nő életet.
dec. 5
12:09
Kovács András: 15 éve ült tort a gyurcsányi hazaárulás! (Tiszta Jövő)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezetésével a teljes Mszp egyértelműen a határon túli magyarok elleni gyűlöletet felébresztve vezette a kampányát.
dec. 5
12:09
ByeAlex hányós emojival posztolt videót Puskás Petiről és Dallos Bogiról (SzMo)
Persze csak trollkodás az egész, a két énekes is megosztotta a saját közösségi oldalán.
dec. 5
12:09
Amennyire vadító annyira veszélyes a kedvenc fehérneműd (Spabook)
Ha a melegben – vagy akár egész évben – tangát szeretsz hordani, akkor jobb, ha tudod, minek teszed ki a szervezetedet. Ez a fazon ugyanis sokkal...
dec. 5
12:12
Sztrájk bénítja Franciaországot (HírTV)
Párizs legfőbb turistalátványossága, az Eiffel-torony sem nyitott ki csütörtökön.
dec. 5
12:12
Évente 60 szénerőmű kibocsátását spórolják meg (Portfolio)
A folyamatosan növekvő klímatudatos befektetői kör következtében a vállalatok is egyre jobban odafigyelnek szén-dioxid kibocsátásukra, mely reményt ad a Párizsi Egyezmény céljainak elérésére. Természetesen még sok a tennivaló, de jó az irány.

Keresés