Megállt az élet csütörtökön Franciaországban, ahol mintegy hetven vidéki városban a rendőrség szerint több mint 510 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Párizsban incidensek is kísérték felvonulást.
Nem akármilyen fallal dicsekedhet a kelet-kínai Szucsou városa. A fal valójában egy folyótöltés, amelynek célja, hogy megvédje a partot az eróziótól, amelyet a vízsodrás okoz.
Bruttó egymillió forintos orvosi alapbérről, a hálapénz elleni küzdelemről, az orovosok transzparens értékeléséről beszélt Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara új elnöke az Indexnek.
Az amerikai elnök ügyvédjei ismét a legfelsőbb bírósághoz fordultak, hogy az elnök pénzügyeiről, illetve adóbevallásairól ne kelljen kiadni információkat a képviselőház ellenőrzési bizottságának.
Hétfőn Szijjártó Péter belebegtette, hogy hosszú távú gázszállítási szerződést kötünk Oroszországgal, amire könnyű azt mondani, hogy a külügyi és külgazdasági miniszter a nyolcvanas évekbe repíti vissza Magyarországot. Az energiapolitika viszont sokkal bonyolultabb annál, hogy feketén vagy fehéren meg lehessen ítélni a szándékokat.
'Súlyosan sérti a pihenéshez, a szabadidőhöz való jogukat, miközben élethossziglan rossz üzenete van a gyerekeknek, munka-magánélet egyensúllyal kapcsolatban, a pihenés fontosságával kapcsolatban' - mondja a szakértő.
A jövőben csak azok lehetnek diplomaták, akik elvégzik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2020 szeptemberétől induló képzését. Az intézmény rektora az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ilyen képzés eddig nem volt Magyarországon. Koltay András arról is beszámolt, a magánszektor számára is kívánnak szakembereket képezni.
Az államtitkár háromnapos látogatásának első napján a Nemzetpolitikai Államtitkárság által támogatott fejlesztéseket adta át az Innsbrucki Magyar Diákotthon- és Kultúrcentrumban.
A héten ütemesen növekedett az olaj ára, amely akár tovább folytatódhat, amennyiben a várakozásoknak megfelelően tovább csökkentik a kitermelést az OPEC tagországok. Ha nem jön éles fordulat, akkor rövid időn belül az áremelkedés a hazai kutaknál is visszaköszön.
A gyógyszeripar egyik sikerágazata a magyar gazdaságnak, szerepe kiemelkedő a visegrádi régióban is - mondta felvezető prezentációjában Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója az intézet által végzett iparági elemzést ismertetve csütörtökön.
8 és fél millió darab csokimikulást vettek a magyar fogyasztók több mint kétmilliárd forint értékben 2018. november-decemberben: ez 5 százalékos mennyiségi növekedést jelent 2017 azonos időszakához képest. Tarolnak a tejcsokoládé-figurák...
Hét megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki péntekre a sűrű köd miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A riasztás Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben riasztás.
Késely pályafutása negyedik érmét szerezte felnőtt világversenyen, egy éve ugyancsak Glasgow-ban a nagymedencés kontinensviadalon két második és egy harmadik hellyel zárt.
Az elbocsátott FKF- vezető pontosan érti, miért lett elbocsátva, valamint a színházi autonómiába tervezett beavatkozás jelentősen rontana a kormány és a főváros viszonyán - mondta Karácsony Gergely főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd műsorában.
A magyar kormány közel 15 millió forintos támogatásával felújított orvosi rendelőt adott át Pánczél Károly, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke és Grezsa István miniszteri biztos.
Eddig csak fedőnevével, Godsend-ként emlegették, a vádak szerint szigorúan titkos információt adott át az atombombáról a Szovjetuniónak a hidegháború kezdetén.