2019. december 4. szerda

dec. 4
10:11
A UNICEF 59 millió gyermeknek nyújtana segítséget jövőre (vg.hu)
Négyből egy gyermek életét fegyveres konfliktus, vagy természeti katasztrófa veszélyezteti.
dec. 4
10:11
Hargitai Miklós: Bizalom (Tiszta Jövő)
2010 óta a magyar sajtót elsősorban a kormánytól és a Fidesztől kell megvédeni.
dec. 4
10:12
Fegyveresek járják Szigligetet, figyelmeztették a lakosságot (Infostart)
Szükség van fegyveres vadgyérítésre Szigligeten, ezért azt a lakosság kérésére kedden el is kezdték négy különböző területen.
dec. 4
10:12
Héthavi csúcsra ugrott a font a nagy Brexit-döntés előtt (Portfolio)
Miután kedden két közvélemény-kutatás is megerősítette a kormányzó Konzervatív Párt jelentős, 9-12%-pontos, előnyét az ellenzéki Munkáspárttal szemben a jövő csütörtöki előrehozott brit választásokon, az angol font szerda reggel héthavi csúcsra ugrott mind a dollárral, mind az euróval szemben.
dec. 4
10:12
Életre szóló barátságot kötöttek a Sztárban Sztár leszek! döntősei (Ripost)
Feng Ya Ou és Békefi Viktória is ott volt Tasnádi Bence zenekarának szombati koncertjén, de nem ők az egyetlenek, akik összetartanak.
dec. 4
10:12
Több mint száz milliótól fosztották meg az örököst, lebukott az ügyvéd (Ripost)
Egy cég ügyvezetőjének a halála után elcsalta társaival az örökséget.
dec. 4
10:14
Pénteken tovább csökken a benzin ára (Portfolio)
Pénteken tovább csökken a benzin ára, a holtankoljak.hu szerint a 95-ös benzin átlagára 4 forinttal 384 forintra csökken, míg a gázolaj ára nem változik majd.
dec. 4
10:14
Viccet csinált rémisztő felfedezéséből Tilla (Ripost)
A TV2 műsorvezetője most már jól szórakozik a történteken. Persze eleinte nem volt ez így.
dec. 4
10:15
A nap képe: a Halálosztó kilovagolt Észak-Koreából (Privátbankár)
Kim Dzsongun ismét lóra pattant, és az elemzők szerint ez nem sok jót jelent.
dec. 4
10:15
Hazai ízek új köntösben - négy szenzációs helyet próbáltunk ki a városban (Femcafe)
Be kell vallanunk, szeretjük a nemzetközi konyhát, odavagyunk egy jó olasz pizzáért és a sushi is jöhet, ugyanakkor a szívünk mégiscsak a hazai ízekért dobog, amiket nemrég új köntösben kóstolhattunk meg a város néhány szenzációs helyén. Szezonális ajánlónk keretében most négy olyan fantasztikus étterembe kalauzolunk el, ahol részese lehetsz a való
dec. 4
10:15
Tigriskölyköt simogatott Megyeri Csilla (Life)
Tigriskölyköt simogatott Megyeri Csilla
dec. 4
10:15
A Manchester City játékosa góljával elit klubhoz csatlakozott (Promotions)
Mahrez a kilencedik afrikai labdarúgó lett, aki legalább ötven gólt szerzett a Premier League-ben.
dec. 4
10:18
Közgazdász: Szégyentelenül keveset költünk az egészségügyre (ATV)
Sinkó Eszter szerint az OECD adatai azt mutatják: tavaly a GDP 6,6 százalékát költöttük az egészségügyre, csakhogy ebből az állam csak 4,6 százalékot adott bele, a többit az állampolgároknak közvetlenül kellett kifizetnie.
dec. 4
10:18
Napvilágot láttak az önvezető autókra tervezett abroncsok! (Autónavigátor)
Számtalan gyártó, számtalan fejlett és innovatív gumiabronccsal rendelkezik manapság is. Nehéz elképzelni, hogy vajon hova tud még fejlődni ez az iparág. Azonban mialatt mi elmélkedünk, addig a Continental már kész koncepcióval rendelkezik.
dec. 4
10:18
Bakondi György: Fokozatosan megerősítik a Frontexet (USAracing)
A szerdán hatályba lépő rendelet értelmében nagyobb létszámú lesz az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex), illetve segíthet a nemzetállamoknak a határ őrizetében.
dec. 4
10:20
Friss frizurával kezdi 2020-at az Insignia (Autónavigátor)
Még elegánsabb és főleg letisztultabb arcot kapott az Opel legnagyobbja. A csapotthátú és kombi kivitelnél is újragondolták a dizájnt.
dec. 4
10:21
Szócska Miklós: Javában zajlik az egészségügy digitális átformálása (Tiszta Jövő)
A legfontosabb népegészségügyi jogszabályokat Magyarország másfél év alatt képes volt bevezetni, és ezt Európában szinte mindenki irigyli tőlünk. Interjú.
dec. 4
10:21
A Bódi család meghódította a TikTokot: több ezren követik őket (Life)
A Bódi család meghódította a TikTokot: több ezren követik őket
dec. 4
10:21
Folytatódik a traktorpiac lejtmenete (Agrofórum)
Januártól novemberig 2824 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 2,3 százalékos plusz a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest, kétéves alapon 10,5 százalékos a mínusz. A két évvel ezelőtt ebben az időszakban 3155, míg tavaly 2760 traktort adtak el itthon ugyanezen időszak alatt – derült ki a Datahouse adatiból.
dec. 4
10:23
Gera Marina: Kétéves korom óta filmszínésznő akartam lenni (Tiszta Jövő)
Nagyon meg voltam hatódva, amikor a jelölés után kiderült, hogy mikor adják át a díjat, és ez a nap éppen egybeesik a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapjával. Interjú.
dec. 4
10:23
Ezt a ruhát kerüld el, ha gond nélkül akarsz felszállni a repülőre (Life)
Ezt a ruhát kerüld el, ha gond nélkül akarsz felszállni a repülőre
dec. 4
10:24
Megújult arccal frissült az Opel Insignia (Auto Pult)
Miután tavaly első sorban belül, digitális tekintetben újult meg az Opel Insignia, most kívül kapott enyhébbnek mondható ráncfelvarrást a modell. Az átrajzolás mellett néhány felszerelésen is javítottak a villámos márka mérnökei.
dec. 4
10:24
Ketten már biztosan továbbjutottak a magyar csoportból (Sport365)
A spanyolok Kazahsztánt, Montenegró a románokat verte.
dec. 4
10:24
Bukarest ünneppé nyilváníthatja Trianont (USAracing)
Az Rmdsz frakcióvezetője szerint a tervezet sértő a romániai magyarság számára, és szembemegy minden olyan törekvéssel, amely a többség és a magyar közösség békés együttélését szolgálja.
dec. 4
10:25
Rácz Zsófia az új ifjúságügyi helyettes államtitkár (Tiszta Jövő)
Novák Katalin mutatta be a Facebookon az ifjúságügyek új felelősét.
dec. 4
10:27
A kínaiak is nekiesnek a deepfake videóknak (Bitport)
Januártól egyértelmű jelzésekkel kell ellátni Kínában a mesterséges intelligencia vagy a virtuális valóság eszközeivel manipulált képi és hanganyagokat.
dec. 4
10:30
Trump nem hagyja magát (ProfitLine)
Az után, hogy Trump múlt héten aláírta a Hongkong szabadságával kapcsolatos törvényt, a képviselőház rekord sebességgel szavazott arról, hogy ha az ujgurok ellen továbbra is agresszívan lép fel Kína, akkor (i) szankciókat vezetnek be az érintett tisztviselőkkel szemben és (ii) megtiltják az emberek megfigyelésére alkalmas amerikai eszközök Kínába s
dec. 4
10:33
Nagy kiszervezésről döntött a Magyar Posta (Infostart)
Újonnan létrehozott leányvállalaton keresztül biztosítja a továbbiakban a Magyar Posta az automatafelügyeleti szolgáltatást - írja a szerdai Világgazdaság.
dec. 4
10:33
Nézd meg, hogy vezet autót egy kutya (Life)
Nézd meg, hogy vezet autót egy kutya – Videó
dec. 4
10:36
Támadás érte egy japán segélyszervezet egyik autóját Afganisztánban, többen meghaltak (HírTV)
Két héten belül ez már a második támadás volt Afganisztánban segélyszervezeti alkalmazottak ellen.
dec. 4
10:36
Fejlesztésekre készül a Magyar Posta (ProfitLine)
Újabb fejlesztések várhatók a Magyar Postánál - mondta a szervezet szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
dec. 4
10:36
Brutális forgalommal indult az OTP-rakéta! (Portfolio)
Az elmúlt napokban is erős volt az OTP, gyűjtögette az erőt a kitöréshez. Ma megtörtént.
dec. 4
10:36
Krug Emília első gyermeke születéséről: Máté sietett találkozni velünk (ATV)
November 13-án született meg Krug Emília első gyermeke: Pungor-Krug Máté. A majdnem három kilós kisfiú a vártnál egy hónappal korábban érkezett.
dec. 4
10:38
Meglepően jól teljesít a szolgáltató szektor Európában (Portfolio)
A ma délelőtt megjelent felülvizsgált novemberi szolgáltatói beszerzésimenedzser-indexek vegyesek lettek, de mivel a német adat a vártnál jobban sikerült, ez felhúzta az egész eurózóna indexet is, ez pedig lendületet adott a részvénypiacoknak is.
dec. 4
10:39
Katalin hercegné csak úgy ragyogott tegnap este: nem csoda, hogy minden szem rá szegeződött (Joy)
A rendezvényen Katalin hercegné szuperül helyt állt, szórakoztatta a vendégeket, és bebizonyította, hogy egy nap nagyon jó királynő lesz belőle!
dec. 4
10:39
Majdnem kétszázmilliót sikkasztott egy közös képviselő (Igényesférfi.hu)
Öt év alatt saját magára fordította az összeg nagy részét.
dec. 4
10:39
Újra lehet pályázni az Év Tanyája díjra (Agrofórum)
Az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti az Agrárminisztérium az Év Tanyája szakmai díj felhívását. Az ez évi kiírásban három kategóriában mérettethetik meg magukat a tanyagazdák.
dec. 4
10:39
Te hogy tárolod a zöldséget és gyümölcsöt? Ahogyan kellene, hogy sokáig frissek maradjanak (Spabook)
Sokan úgy gondolják, a zöldségek és gyümölcsök akkor maradnak a legfrissebbek, ha a hűtőben tartjuk őket. De azért ez nem teljesen fedi a valóságot....
dec. 4
10:42
A választás utáni interregnumban gyorsan 1,48 milliárdra szerződött Mészáros Lőrinc cégével az FKF (Alternatív Energia)
Belső vizsgálat indul az ügyben, csak úgy, mint más, még Tarlós alatt kötött és sok kérdést felvető szerződések kapcsán.
dec. 4
10:42
Állami állásmutyi a volt osztrák kormány pártjai között (Kripto Akadémia)
Az Ibiza-botrányba belebukott osztrák szélsőjobbos vezér, Heinz-Christian Strache elkobzott telefonján talált sms-üzenetek valóságos politikai földrengéseket okoznak.
dec. 4
10:42
Hasít a magyar tőzsde (Portfolio)
A kereskedelmi háborús feszültség árnyékában felpattantak az európai részvényindexek, a hangulat javulásában a vártnál kedvezőbb eurozónás beszerzési menedzserindexek és a kereskedelmi tárgyalásokról érkező hírek is közrejátszhattak. A magyar tőzsde is emelkedik, míg az OTP nagy forgalom mellett új csúcsra emelkedett.
dec. 4
10:42
Salátatörvényben szüntetné meg a Nemzeti Kulturális Alapot a kormány (ATV)
Kiszivárgott információk szerint akár már a jövő héten eldőlhet az NKA sorsa.
dec. 4
10:42
Méltó módon ünnepli a Bentley a Pikes Peak-i rekordot (Auto Pult)
Nem akármilyen rekordot döntött a nyáron a Bentley Continental GT: hatalmas teste ellenére a 635 lóerős kupé a sorozatgyártás modellek kategóriájában hozott abszolút rekordot. A hegyi felfutón elért sikereket pedig méltóképpen ünnepli a márka: egy mindössze 15 példányan elérhető limitált sorozatot dob piacra.
dec. 4
10:42
Virágcsokorral várták Gera Marinát a reptéren (autopro)
Az első Emmy-díjas magyar színésznő meghatódott a fogadtatáson, a terminálban elővette és megmutatta az atomot tartó szárnyas nőt ábrázoló Emmy-szobrocskáját is.
dec. 4
10:42
Botrányt kavart a magyar olimpikon bejegyzése (vg.hu)
Burján Csaba gyorskorcsolyázó közösségi oldalán félreérthető bejegyzést tett közzé Kínáról, mire a korisok kínai edzőnője felajánlotta a lemondását.
dec. 4
10:44
Misztikus hangulatot varázsolt a hajnali köd Budapesten (Alternatív Energia)
Párás, ködös, fagyos reggelre ébredt Budapest, de van, aki ebben is meglátja a szépet. Balogh Zoltán, az MTI fotósa készített néhány különös hangulatú képet a városban.
dec. 4
10:44
Egymilliárd forintos növekedés a magyar zeneiparban (vg.hu)
A digitális értékesítések 0,8 milliárd forinttal nőttek egy év alatt, ami több mint 50 százalékos emelkedést jelent.
dec. 4
10:45
Idd ezeket a karácsonyi menü mellé, és nem fogsz elhízni az ünnepekkor (Femcafe)
Így kerülheted el a legegyszerűbben a súlygyarapodást.
dec. 4
10:45
A becsült ár majdnem kétszereséért, 9,5 millió euróért kelt el egy Gauguin-festmény Párizsban (Life)
A becsült ár majdnem kétszereséért, 9,5 millió euróért kelt el egy Gauguin-festmény Párizsban
dec. 4
10:45
A szerelem sava borsa – Díjnyertesen rendezővel jön a sikervárományos minisorozat (Mafab)
A szerelem sava-borsa a Goya-díjas Isabel Coixet első tévésorozata, melynek mind a nyolc része rögtön a bemutató napján elérhető lesz az HBO GO-n, magyar szinkronnal. Két harmincas egymásra talál egy...

Keresés