Köztörvényes bűnözők vagy akár disszidensek felkutatását segítő technológiát fejlesztenek az ázsiai szuperhatalomban. Tudósok vizsgálják, hogy hogyan lehet rekonstruálni egy személy arcvonásait DNS-mintájuk alapján. Ehhez a hatóságilag üldözött ujgur népcsoport tagjaitól gyűjtenek genetikai mintákat.
Domokos László, az Állami Számvevőszék (Ász) úgy látja: Magyarországon kiépült a korrupció megelőzésének rendszere, amit a gazdaság növekedése és fenntartható kifehéredése is visszaigazol.
Horváth János egykori parlamenti képviselőtől, az Országgyűlés egykori korelnökétől december 19-én, csütörtökön 11 órakor a cecei református temetőben vesznek végső búcsút - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája.
A Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapata által szétválasztott, fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikerpár Operation Freedom névre keresztelt műtétsorozata folytatódik: a hároméves kislányok december 3-án és 4-én helyreállító műtéteken estek át a Bangladesbe visszalátogató szakembereink jóvoltából.
Minden színház vegye le a műsoráról Gothár Péter rendezéseit addig, amíg nem történik meg a rendező zaklatási ügyének alapos kivizsgálása - közölték nőszervezetek képviselői szerdán Budapesten, bejelentve: az ügy érdekében online petíció is indul.
Elsősorban azokról a nyugat-európai országokról kell beszélni, amelyek területén szintén vannak közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták – mondta Peszkov.
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a NATO a jövőben is a világtörténelem legsikeresebb védelmi szövetsége maradjon, különös tekintettel arra, hogy a terrorszervezetek által használt új technológiák a biztonsági kihívások új dimenziójának megjelenésével járnak – mondta szerdán Londonban a külgazdasági és külügyminiszter.
Kim Rasmussen szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott minden játékosa hozzátett Szenegál 30-20-as legyőzéséhez a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság szerdai játéknapján, a csoportkör negyedik fordulójában.
Az előzetes tárgyalásokat követően a Rába vételi ajánlatot kapott Európa egyik vezető multinacionális kereskedelmi vállalatától a Győr belvárosában található ingatlanvagyona egyik elemére. A Városrétként ismert terület kereskedelmi zónának minősített részét több éves előkészítő munka eredményeként, a korábbi rendezési terveknek megfelelően hasznosí
December 5-től érkezik a hazai mozikba Peter Jackson Akik már nem öregszenek meg című egyedülálló, utólagosan színesre restaurált archív felvételeket is tartalmazó dokumentumfilmje az I. világháborúró...
Minden verzióban megvan, és rajta keresztül teljes felügyeletet szerezhetnek a támadók. Ráadásul aktívan használják is. A Google egyelőre hallgat – szóval ne frissítsen, mert nincs mire.
Még mindig óriási a kereslet a programozók iránt hazánkban, ennek ellenére az álláshirdetések kis része tudja csak hatékonyan megszólítani a munkát kereső fejlesztőket. Egy friss kutatás szerint a magyar fejlesztők számára fontosabb, hogy a pozícióban alkalmazandó technológiák szerepeljenek a hirdetésben, mint a juttatások, utóbbinál azonban a ’ver
Számos Postán megszűnik a hírlapárusítás - írja a Magyar Nemzet. Csökkentené a hírlapárusításból származó veszteségeit a Magyar Posta, így számos postán megszüntetik ezt - írja a lap. Az információ szerint az árusítás...
Jelentős adásvételi ügyletet zárt le az S IMMO Hungary, idén novemberben értékesítette a Twin Office Centert. Az irodaház tizennégy évig volt a vállalat portfóliójának része, máig teljes kihasználtsággal működik.
A babaváró hitelek 55 százalékát olyanok vették fel, akik a jövedelmük alapján a legfelső 20 százalékba tartoznak, a hitelt felvevők közel felének pedig nincs egyéb jelentős tartozása – állapította meg ma délután bemutatott Pénzügyi stabilitási jelentésében a Magyar Nemzeti Bank. A jelentés alapján a bankrendszer nagyon stabil, és bár a lakossági é
Washington 100 százalékos vámmal készül sújtani francia termékeket, válaszul az amerikai technológiai óriáscégekre kivetett francia digitális adókra – jelentette be az Egyesült Államok kereskedelmi főképviseletének...
Új rekordot értek el tavaly a közvetlen értékesítésben részt vevő szereplők: a globális forgalom 192,9 milliárd dollárt tett ki, míg az értékesítői létszám elérte a 118 millió főt.