Újabb megállójához érkezett Brandt Viktor, az Álomszállító trolibuszvezető, s mozgássérülteket fuvarozó autójának új dizájnja miatt most már az utakon is felfigyelnek majd a tevékenységére.
Kedden ismét edzésbe állt Gulácsi Péter, az RB Leipzig labdarúgócsapatának elsőszámú kapusa, aki a múlt héten, a Benfica elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett fejsérülést.
Szerdán adják át a közönség által odaítélt Arany Medál díjat: Végel László író, Lukáts Andor színművész és rendező, Szász Attila filmrendező, Nagy Ervin, Mészáros Blanka és László Panna színművészek vehetik át az elismerést a Bethlen Téri Színházban.
Burján Csaba olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Kínát sértő magatartása miatt benyújtotta lemondását Csang Csing Lina, a válogatott vezetőedzője kedden.
Antiszemita feliratokat és horogkereszteket találtak kedden 107 síron a kelet-franciaországi Strasbourghoz közeli Westhoffen település zsidó temetőjében. Elzászban a közelmúltban több hasonló eset is országos felháborodást keltett.
Csehországnak az Európai Bizottság könyvvizsgálói jelentése szerint 451 millió koronát (5,86 milliárd forint) kell visszafizetnie az uniós kasszába Andrej Babis miniszterelnök politikai és gazdasági tevékenysége közötti összeférhetetlenség miatt - közölte kedden a Deník N jobboldali cseh hírportál arra hivatkozva, hogy betekintést nyert a dokumentu
Hétfőn üzembe helyezték a Szibéria Ereje elnevezésű gázvezeték 2200 kilométeres szakaszát, írja az MTI. Ez azt jelenti, hogy mostantól Oroszországból vezetéken keresztül is lehet gázt küldeni Kínába. Ami érthetően nagy dolog mindkét országnak, az átadás tévéközvetítésébe Szocsiból bekapcsolódott Putyin, Pekingből pedig Hszi Csin-ping kínai elnök is
Az agysorvadás nem egy egységes betegség, sokkal inkább egy tünet, melyet rendszerint képalkotó vizsgálatok alapján állapítanak meg. Lényegében az agyállománynak a képalkotó vizsgálatok leletein szabad szemmel látható pusztulását jelzi.
A combnyaktörés az idős embereknél gyakori, általában elesés következtében kialakuló csonttörés a combcsont feje és a csont csöves része közt. A combnyak a csont legvékonyabb, legsebezhetőbb része.
Elégtelennek találta az Európai Parlament szakbizottsága kedden elfogadott állásfoglalásában a beporzó rovarok védelméről szóló európai bizottsági javaslatot.
Kétszer is meg kell gondolniuk a magyar családoknak, mi kerül az ünnepi asztalra idén. Egyes élelmiszerek ugyanis jelentősen drágultak az elmúlt évhez képest, így ha valaki például töltött karajt szeretne enni karácsonykor, annak mélyen kell a zsebébe nyúlnia.
Nem csitulnak az indulatok a székhez kötözött, majd sorsára hagyott Göbölös Zsolt (†43) halála kapcsán. A Fejér megyei faluban úgy vélik, nemcsak három felelőse van a tragédiának.
Ládamosóként dolgozott egy hajdúnánási húsüzemben az a mindössze húszesztendős nő, akit kedd délután olyan erővel szorított falhoz egy tolató teherautó, hogy nem sokkal később a kórházba szállítás közben belehalt a sérüléseibe – tudta meg a Bors.
Aranyszoborral a kezében, férje oldalán érkezett meg a Liszt Ferenc repülőtérre az első magyar Emmy-díjas színésznő, Gera Marina (35). A New York-i járaton az éppen hazafelé tartó díjazottat már a légi kiszolgálószemélyzet is kiszúrta, így különleges odafigyelést kapott, és közös képet is készítettek vele a stewardessek.
Jégvarázs 2? Lidérces mesék éjszakája? Seveled? A döntés a Te kezedben van. A Mafab és a Kultik Mozihálózat jóvoltából most egy páros mozijegy keresi a gazdáját egy általad kiválasztott filmre. Játssz...
Az 1997. évi Lxxxi. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról szabályozza azt is többek között, hogy hogyan, mikor és mennyivel kell évente megemelni az öregségi nyugdíjakat. Nézzük, mit mond a törvény pontosan a nyugdíjak emeléséről, amit a kormánynak be kell tartania.
Az ENSZ internet-szabályozási kérdésekkel foglalkozó állandó fóruma (Internet Governance Forum – IGF) tanácskozásán a világháló egyik atyjaként számon tartott brit tudós, Tim Berners-Lee elmondta, hogy harminc éve, nagyjából a berlini fal ledöntése idején azzal a szándékkal dolgozta ki a ma ismert internet alapjait jelentő eljárásokat – például a h
Lassan már minden háztömbre jut egy konditerem, az utcára kitekintve pedig nem kell sokáig nézelődni ahhoz, hogy meglássunk egy bringást vagy futót. Az egészséges életmódot egyre többen választják, ezzel együtt pedig nő az érdeklődés a táplálékkiegészítők iránt is. Milyet-mikor-hányszor? Egyáltalán megbízható forrásból származik? Ilyen kérdések sok
Kislánya kedvencét, a disznósajtot vásárolta meg a Penny-ben, de legnagyobb rémületére két fogat találtak benne. Minden bizonnyal az állat foga kerülhetett az eledelbe, de az előkerült fogak ránézésre valóban egy gyermek tejfogaira hasonlítanak.
Az év végéhez közeledve szinte kivétel nélkül az összes portál összeállítja az által legjobbnak tartott filmek listáját. Ezúttal a USA Today 2019-es rangsorát mutatjuk be, melyen azért jócskán akadnak...
Megszavazta az Országgyűlés a vállalkozások és az ország versenyképességét még tovább javító, jövő évi adóváltozásokról szóló törvényjavaslatot, amely hozzájárul a magyar gazdaság további védelméhez és a versenyképesség javításához - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára kedden az MTI-nek.
Az énekes több évig tréningezte magát, hogy a megfelelő pillanatban felkeljen, és valamilyen formában lejegyezze azokat, dalai egy részét ugyanis álmában írja. Molnár Ferenc „Caramel” azt is elmesélte, hogy mennyire fontos neki a hit, és hogy miképpen formálta előnyére azt, hogy egy cigánytelepen nőtt fel, mélyszegénységben.
Franciaország és az Európai Unió elleni újabb vámfenyegetésekkel hangolt Donald Trump elnök a NATO ma kezdődő csúcstalálkozójára, amivel tovább élezi a Washington és Brüsszel közötti feszültséget.
Megkezdődött az év végi hajrá, minden olyan autót regisztrálnak a kereskedők, amelyet január elsejétől nem lehet forgalomba helyezni, és ezekheza típusokhoz olcsóbban lehet hozzájutni.