A szép év végi Mikulás-rali hétfőn véget érni látszott, Szilveszter napján pedig Európában a tőzsdék kétharmada zárva. Mi lehet ennek az oka? Adózási okok, vagy csak a befektetők ünnepi szeszélye? New Yorkban még lehet egy kis tűzijáték este, a határidős indexek pluszban vannak.
Hazánk szempontjából már holnaptól más szelek fújnak Brüsszelben, ugyanis január elsejével Horvátország váltja Finnországot az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként.
A globális befektetési intézményrendszer által kezelt befektetői vagyon jelentős része elértéktelenedhet, ha a vállalatok nem igazítják befektetési stratégiájukat a fenyegető éghajlati válsághoz és az ennek megelőzését célzó klímavédelmi célkitűzésekhez - mondta hétfőn a Bank of England kormányzója.
Példátlan módon Kim Dzsong Un összehívta a párt központi bizottságát, ahol az észak-koreai vezető országa súlyos gazdasági helyzetére figyelmeztette a Koreai Munkapárt főbb vezetőit.
Ahogy fogynak a szárazföldi ásványkincsek, nő a ritka fémek iránti kereslet, illetve fejlődik a robottechnológia, úgy válik egyre inkább realitássá a több ezer méter mélyen végzett tenger alatti bányászat. Csakhogy – hasonlóan a szárazföldi külszíni fejtésekhez – a kitermelés által érintett területeken (és ezek messze nem csupán a konkrétan feltúrt
Megerősített szolgálatot tartanak a mentők szilveszterkor - mondta Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos kedden Budapesten. Az Országos Mentőszolgálat hagyományos szilveszternapi sajtótájékoztatóján Golopencza Pál elmondta: országosan 500-nál is több mentőautó lesz szolgálatban, ezt éjjel 21 kocsival erősítik meg.
Karl Schwarzschild német fizikus Albert Einstein relativitáselméletét felhasználva rakta le a fekete lyukakat leíró tudomány alapjait, azóta pedig a csillagászok töretlenül kutatják őket, így mostanra számos bizonyítékot találtak létezésükre.
Észak-Korea elszánta magát a "nehéz és elhúzódó küzdelemre a forradalom végső győzelméig" - mondta Kim Dzsong Un, az ország vezetője az állampárt központi bizottságának az ülésén, kedden.
Az egyszerhasználatos műanyagokra vonatkozó Európai Uniós irányelv és a műanyag újrahasznosítás egyre szigorúbb szabályozása miatt növekedhet a fizetésképtelenség és a csődök kockázata a magyar műanyagiparban. A vállalatoknál szemléletváltás szükséges, kénytelenek lesznek innovációra költeni, annak érdekében, hogy alternatív, környezetbarátabb mego
Hivatalosan is kijelenthető, hogy Franciaország majd negyedszázad óta a leghosszabb ideig tartó munkabeszüntetéseket éli át. S egyelőre nem is látni az alagút végét.
„A baloldal utópisztikusságában abban kezdett hinni, hogy a csoportidentitás mindenek fölött áll. De ez nem más, mint visszatérés a veszélyes törzsi gondolkodásmódhoz” – mondja Jordan Peterson a Mandinernek. A budapesti Brain Bar jövőfesztiválon előadó, világhírű kanadai pszichológus és gondolkodó lapunknak kifejtette: mélyen csodálja Európát, ugya
A nyelvtanulási diákhitelt felvevő édesanyák számára is kiterjeszti a gyermektámogatási kedvezményt a kormány döntése alapján a Diákhitel Központ: a második gyermek 2020. január 1-jét követő megszületése vagy örökbefogadása esetén elengedik a tartozás felét, a harmadik vagy további gyermek esetén pedig a teljes tartozást.
A vállalkozások december 31-én éjfélig választhatnak kedvezőbb adózási módot, a határidő lejártáig választható a kisvállalati adó (kiva), illetve a kisadózók tételes adója (kata), ha a teljes 2020-as adóévben így adózna a vállalkozó - közölte a Pénzügyminisztérium.
Több ezer tüntető gyűlt össze az Egyesült Államok iraki nagykövetsége előtt kedden Bagdadban, helyszíni beszámolók szerint az emberek megpróbáltak behatolni az erősen védett épületbe, amely előtt amerikai zászlókat is égettek. A nagykövetet a személyzettel együtt evakuálták.
„Csapdába csalt egy újságíró, és a Konzervatív Párt rögtön hitt is neki” – mondja Roger Scruton a Mandinernek. A neves brit filozófus az őt megalázó minapi botrányról, a Brexit-folyamat bizarr fejleményeiről és az új baloldal új nyilvánosságbeli hatalmáról beszélt lapunknak Londonban.
Bár 2011-ben a Warner Brosnál. kifogytak az alapanyagból, úgy tűnik, hogy a stúdió mégsem mondott még le teljesen arról, hogy újabb Harry Potter filmeket készítsenek. És ezúttal nem a Legendás állato...
Január elsejétől sok változás lép életben, mely nagyban befolyásolja a mindennapi életünket. Drágul a cigaretta, a benzin, és a postai szolgáltatások köre, ugyanakkor emelkedik a minimálbér, feelfüggesztik a reklámadót, és jön...
Ahhoz, hogy az iszlám valóban a béke vallása lehessen, a muszlimok többségének öt dologban meg kell változnia – mondja Ayaan Hirsi Ali a Mandinernek. A nemzetközi hírű aktivistát afrikai gyerekkoráról, egykori iszlamista nézeteiről és a Nyugat általa csodált alapeszményeiről kérdeztük. Hirsi Ali szerint „egy kormány feladata az, hogy megvédje a sza
A 11 éves Sanyika eddig egy düledező tanyán élt idős, beteg szüleivel egy életveszélyessé vált házban. Húsz milliót gyűjtöttek össze a családnak, így már új otthonukban tölthették a karácsonyt.
A pezsgőkészítés jó alternatíva lehet a túltermeléssel küzdő tokaji borvidék számára a biztonságosabb, nagyobb hozzáadott értékű termeléshez, amit segít, hogy a pezsgőfogyasztás világszerte és Magyarországon is a reneszánszát éli - írja a Világgazdaság.
Megerősített szolgálattal készül a szilveszterre az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), országosan 500-nál is több mentőautó lesz szolgálatban, ezt éjjel 21 kocsival erősítik meg.
Magyarország nem Dánia, de nem is Darfúr, nem is Dubai, de jónak jó, Istenem, de jó. Ne Európához akarjuk hát szorongva igazítani posztkommunizmustól sújtott hazánkat, hanem Európából szőjünk díszmagyart. És mint mindig, bennünk a létra. S ha mászni kell, hát másszuk meg!