Trendeket jósolni mindig hálás, felelősségtől mentes feladat. Ettől még érdemes elolvasni, mit gondolnak egy-egy fintech szakemberei az elkövetkező évről.
A jövő év elejétől, január elsejétől két újabb támogatással folytatódik a családvédelmi akcióterv - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az Mti-nek adott interjújában.
A világ vezető mikroprocesszor-gyártó vállalata, az Intel bejelentette hétfőn, hogy kétmilliárd dollárért (közel hatszázmilliárd forintért) megveszi a Habana Labs nevű izraeli technológiai start up céget, amelynek szakterülete a mesterséges intelligenciát vezérlő mikrochipek fejlesztése. A Habana továbbra is Izraelben marad független üzleti egységk
Négy hónappal a megalapítás után kiszállt a miniszterelnök veje a DFP-Parking Kft.-ből. Papíron legalábbis, hiszen a friss vállalkozás látóhatáron belül maradt.
Durrogtatások helyett öt magyar városban is fényjátékkal ünneplik az újévet. Az állatvédők kezdeményezték a tűzijáték stoppot, de a gyerekeket és a betegeket is nagyon zavarja minden évben a hangos évköszöntés, ami ráadásul sokba is kerül. A fényfestéssel az élmény nem marad el, de nem hangos és pénzbe sem kerül, a környezetre sem káros.
Január 2-án lesz 19 éve, hogy a szilveszteri bulikból éppen csak ébredező országot megrázta a hír: Zámbó Jimmy egy szörnyű baleset következtében életét vesztette...
Gyurcsány Ferencéknél 40-50-en is összegyűlnek, hogy megünnepeljék az új évet. Kunhalmi Ágnes a kiskutyájára fog vigyázni Szilveszter éjszaka, míg Dúró Dóráéknál három generáció kártyázik éjszakába nyúlóan.
Hiányzik a hideg és a hó a földekről - írta agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az elmúlt héten a hőmérséklet az őszt idézte. Az utóbbi két hétben 7-9 Celsius-fokkal volt enyhébb idő az átlagosnál. Ilyen tartósan ennyire enyhe idő rendkívül ritka - közölte a meteorológiai szolgálat. Két mediterrán ciklon hozott jelent
A választók az európai parlamenti szavazást tartották a 2019-es év legfontosabb eseményének. A lista élére korrupciós ügy, a kultúrharc, az MTA-átalakítása, de még a Borkai-ügy sem fért fel.
Önkéntesként vállal állatmentést óévkor a híresség, aki egész éjjel ugrásra készen várja a petárdázástól megriadt és menekülő állatokról szóló bejelentéseket. Számára ilyen lesz a szilveszter.
Jelentős, mintegy 100 millió forintos beruházással bővíti kapacitásait a BOX Print nyomdaipari vállalat. A fejlesztésnek köszönhetően regionális szereplővé válhat a hazai tulajdonú cég.
Nincs könnyű dolguk a sportújságíróknak, hogy az Év sportolója választáson a férfiaknál kiket szavazzanak be az első háromba, mert négyen is olimpiai számban lettek világbajnokok.
Az OTP Treasury szakértői összeállították azokat a tényezőket, amelyek befolyásolhatják a jövő év piaci mozgásait. A következő esztendőre előretekintve elmondható, hogy a piacok által legfontosabbnak tartott politikai bizonytalanságok enyhülni látszanak.
Ukrajna és Oroszország öt évre szóló gáztranzit-szerződést írt alá - jelentette be hétfőn késő este Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram internetes üzenetküldő portálon keresztül.
Több városban is elmarad a tűzijáték szilveszterkor. Tata után Balatonalmádi, Miskolc, Szentendre és Esztergom vezetése is úgy döntött, hogy nem szervez önkormányzati tűzijátékot. Ebben az időszakban nagyjából 6 ezer háziállat, többnyire kutyák szöknek meg otthonról a brutális hang- és fényhatások miatt. A legtöbb állat nem talál haza egyedül, de e
Hagyományosan az év végi értékelést a szerkesztőségek úgy készítik, hogy a szerkesztők és az újságírók összeírják a javaslataikat, a főszerkesztő oszt-szoroz, átlagol, azután kihirdeti az általa jónak talált sorrendet. Nálunk ez idén sem így történt: a felelős szerkesztő nekiült, és visszatekintett az elmúló évre. Munkasikereket, boldog új évet kív
Még nem látni pontosan, hogy utóbb milyen évként tekintünk majd vissza 2019 lakáspiaci folyamataira, mindenesetre számos hosszabb távra is meghatározó változás, újdonság történt az idén.
Az Aranylabdát nem kapta meg idén Cristiano Ronaldo, de a klasszis labdarúgó egy kisebb díjat bezsebelt az év végén. A portugál sztár a legdrágább ékszereiben pompázott a ceremónián.
A legkisebb bérekkel kapcsolatos, 2020-ra is szóló egyezség felülvizsgálatát lehetővé tették ugyan a vártnál jobb gazdasági eredmények, ám a képviseletek nem tudtak új összegekről megállapodni.
2019-ben is sűrű évet zárt az Országgyűlés, több rendes, és a szó minden értelmében rendkívüli üléssel. Összegyűjtöttük a parlament legfontosabb eseményeit, elsősorban nem a vitákra, hanem az elfogadott jogszabályokra koncentrálva.
A magyar püspöki kar felhívásai arról tanúskodnak, hogy a templomi gyűjtések során a hívek jótékony célokra, nem pedig egyéb szentszéki kiadásokra adakoztak.
A szakma legjelentősebb szereplőivel, több ezer résztvevővel, számos előadás és panelbeszélgetés keretében zajlottak idén is a Portfolio ingatlanszakmai konferenciái. Ezek sorozatát nyitotta március végén a Lakás 2019 Kiállításon megrendezett Lakás Klub Extra, ahol a szakértők olyan témákról beszélgettek, mint az új lakások áfaváltozásának kérdései
Még mindig nem tudod, hogy milyen ruhában búcsúztatod az Óévet? Most mutatunk neked 7 szettet, amik nem csak kortalanok, de az idei évben reneszánszukat...
Január elsejétől nekünk kell eldöntenünk, a feltett videók tartalma gyerekeknek szól, vagy nem. De ki számít gyermeknek? És mit néznek pontosan a gyerekek?