Békét és "megvilágosodást" sürgetett Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról karácsony napján elmondott beszédében, amelyben sorra vette a világ konfliktusok és szenvedés dúlta térségeit, majd Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és az egész világra.
Békét és „megvilágosodást” sürgetett a pápa a vatikáni Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról karácsony napján elmondott beszédében, majd Urbi et Orbi áldását adta Rómára és az egész világra.
Egy fordulatokban és sportsikerekben gazdag házasság ért véget a közelmúltban, amikor a válás mellett döntött Hosszú Katinka olimpiai-, világ,- és Európa-bajnok úszónő és férje, egyben akkori edzője, az amerikai állampolgár Shane Tusup.
Az idén akár 3 százalékkal 6,55 millió hektoliterre is csökkenhet az öt legnagyobb magyar sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) belföldi forgalma, a hazai termelés 5 százalékkal, mintegy 5,8 millió hektoliterre mérséklődhet, ugyanakkor a prémium szegmens további növekedésének köszönhetően az árbevétel várhatóan egy százalékkal n
A tervek szerint januártól elfoglalhatják helyüket az Európai Parlamentben azok a függetlenségpárti katalán politikusok, akiket Spanyolország be akar börtönözni.
A katolikus egyházfő a vatikáni Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról karácsony napján elmondott beszédében sorra vette a világ konfliktusok és szenvedés dúlta térségeit, majd Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és az egész világra.
A Nestlé diósgyőri csokoládé üzemében az idén a karácsonyi szezonra közel kétezer tonna terméket állítottak elő, amely több mint 25 millió csokoládéfigurát jelent. A termelés volumene 11 százalékkal nőtt 2018 hasonló időszakához képest - közölte a vállalat az MTI érdeklődésére.
A londoni klubnál azonosították, s kitiltották a Tottenham Hotspur stadionjából azt a szurkolót, aki söröspohárral próbálta megdobni a vasárnapi bajnoki futballmeccsen a városi rivális Chelsea kapusát.
Egyetlen év sem telhet el - sajnos - kifejezetten undorító, felháborító élelmiszerbotrányoktól Magyarországon. És ez 2019-ben sem volt másképp. A Pénzcentrumon pedig össze is gyűjtöttük a leggyomorforgatóbb, legmeglepőbb, legemlékezetesebb...
Fontos mérföldkőhöz érkezett a harmadik, génterápiára váró SMA-beteg kisfiú gyűjtése: már Olyus Noelnek is megvan az első száz millió forintja! Ugyan a Zolgensma-hoz szükséges 700 millióhoz még sokra van szükség, de a kisfiú jó úton halad!
Évekkel korábban már 1800 lakást befejeztek a Kondorosi Lakónegyedben, hamarosan teljesen elkészül a 900 lakásos Budai Bolero, valamint már elkezdődött az engedélyeztetés és az építkezés a 2200 lakásos Budai Walzer Lakópark első ütemeinél. A több ezer lakás építéséért felelős SISKIN ingatlanfejlesztő tulajdonosait, Csizy Dezsőt és fiát, Balázst kér
A Hattyúk tava egyes jeleneteit eltáncolva a párizsi operaház előtt tiltakoztak balerinák Emmanuel Macron kedvezményes nyugdíjukat érintő tervei ellen.
A közbeszerzési eljárások kiírásában, tervezésében, lebonyolításában is megjelenhet az innováció – mondta a Közbeszerzési Hatóság elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.
A gáz - az a fajta, mely előzetes figyelmeztetés nélkül távozik a gyomor- és béltraktusból - az élet velejárója. Egy kis odafigyeléssel: hogy mit eszünk és iszunk, illetve néhány életmódbeli változtatással csökkenthetjük a bélgáz képződését.
Amikor önkormányzati vezetők hivatalos e-mailben tárgyalják meg, hogy lehet közpénzből kikerülni a kampánytilalmat, arról bizony szabad beszámolni – véli a Helsinki ügyvédje.
Bő nyolc hónapos fogvatartást követően, 300 ezer eurós óvadék ellenében kiengedték, így immár szabadlábon védekezhet a korábbi bokszvilágbajnok Felix Sturm a fightnews.com sportszakmai honlap közlése szerint.
Azonosították a Tottenham Hotspurnél, és kitiltották a londoni klub stadionjából azt a szurkolót, aki söröspohárral próbálta megdobni a vasárnapi bajnoki futballmeccsen a városi rivális Chelsea kapusát.
2019-ben apává vált Grecsó Krisztián. Az író és feleségének három napja volt, hogy felkészüljenek kislányuk érkezésére. Grecsó Krisztián az örökbefogadás nehézségeiről, és a családdá válásról mesélt Rónai Egonnak.
Alig fél év alatt kell beazonosítani azokat a határokon átnyúló pénzügyi ügyleteket és konstrukciókat, amelyekről az Európai Unió az adóelkerülést megnehezítő, adatszolgáltatást előíró irányelve (DAC6) értelmében 2020. július 1-jétől adatokat kell szolgáltatniuk a tanácsadóknak és a vállalkozásoknak.
A kínai piacon indul a Tesla fedélzeti rendszerén elérhető online játék és video-streaming szolgáltatás 2020 első negyedévében. Ezzel a lépéssel az elektromos óriás lesz az első autógyártó, aki ilyen jellegű internet alapú szórakoztatást kínál az autóiban
Az etióp fővárosba érkezett szerdán Iszajasz Afeverki eritreai elnök, hogy a kétoldalú viszony továbbfejlesztéséről tárgyaljon Abij Ahmed Ali etióp kormányfővel.
Az államadósság GDP-hez mért arányát 60 százalék alá akarja mérsékelni a kormány 2022 végére, gyorsítani szeretnék az adósságcsökkentés ütemét - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.