Szakértők szerint egy egyperces vizsgálattal és három kérdéssel feltárható ez a mentális zavar, az orvosok többsége azonban nem teszi fel ezeket a kérdéseket.
Eladásra kínálták többek között az egykori balatonőszödi kormányüdülőt, a siófoki Erzsébet szállodát a parádfürdői Károlyi-kastéllyal, az Andrássy úti egykori MÁV-székházat és még sok más értékes ingatlant.
Az utóbbi öt évben ugyan nem a forint volt a legtöbbet gyengülő régiós deviza, hanem a lej, de az idei forintgyengülésnek másutt már kevés nyomát találjuk. A lej hónapok óta stagnál, a zloty elindult lefelé, de azután korrigált. Két másik deviza pedig még erősödött is. Mi lesz jövőre?
Európa országai között hatalmas eltérések vannak abban, hogy egy élve születésre hány műtéti beavatkozás, vagyis császármetszés jut. A természetes szülés Finnországban, Svédországban, Litvániában és Észtországban a leggyakoribb...
Nálunk is felmerül a kérdés, hogy az ingatlanárakat nem kellene-e jobban figyelembe venni az infláció számításakor, Amerikában azonban most az elszálló tőzsdei árak miatt aggódik a jegybank egyik igazgatója.
Csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben októberben havi összevetésben - derült ki az uniós statisztikai hivatal jelentéséből.
A Kia Optima november eleji leleplezése után a dél-koreai gyártó most további részleteket osztott meg a hajtásláncról és a vezetéstechnikai segédletekről.
A Gothár-ügyről, a főváros új kultúrpolitikájáról, a nemrégiben a Madách téren tartott tüntetésről és az új kulturális törvénycsomagról vitatkoztak az M5-ön a kedd esti Ez itt a kérdésben. A vita résztvevői Fáy Miklós, kritikus, Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója és Apáti Bence, az Operettszínház balettigazgatója voltak.
Idén már négy tematikus VIP zóna várt a fesztiválon, melyeket Lakatos Márk designer tervezett, jövőre azonban még átgondoltabb dizájnnal és szolgáltatásokkal fejlesztik kiterjedtebb élménnyé a szervezők.
Idén már négy tematikus VIP zóna várt a fesztiválon, melyeket Lakatos Márk designer tervezett, jövőre azonban még átgondoltabb dizájnnal és szolgáltatásokkal fejlesztik kiterjedtebb élménnyé a szervezők.
Az Otthon Centrum a nemzetközi szakmai trendekhez igazodva immár negyedszerre készítette el saját élhetőségi rangsorát. Hol a legjobb élni Magyarországon?
Hihetetlen mocsokáradat jellemezte 2019-et, ahol a Fidesz veszített Vásárhelyen, Makón és Mezőhegyesen azonban fényes győzelmet aratott. Utóbbi két városban hatalmas fejlesztések folynak, míg Vásárhelyen a történelmi jelentőségű tram-train beruházást is támadják - számolt be a vasarhely24.com.
A BMW még 2018-ban mutatta be az iX3 tanulmányt, amin már akkor is látszott, hogy egy igencsak szériaérett koncepció. Nem is tagadták a bajorok, hogy sorozatgyártásba fog kerülni 2020-ban, ami hamarosan el is jön, ennek örömére pedig úgy gondolták a gyáriak, hogy ideje megosztani néhány információt a rajongókkal a már kész modellel kapcsolatban.
Megnyerte a pannonhalmi tanuszoda kivitelezésére kiírt pályázatot az Opus Global Nyrt. közvetlen tulajdonában álló Euro Generál Építő és Szolgáltató Kft. – közölte az Opus Global a Budapesti Értéktőzsde (Bét) honlapján szerdán.
Egy olyan színházat védeni, ahol elnéztek éveken át szexuális zaklatást, nem a művészeti szabadságról szól, hanem épp arról, amit Kocsis Mátéról hamisan állít Nagy Ervin: nyalni felfelé – írta a világhírű rendező.
A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) idén száz éves lett, e nemes ünnep apropójából pedig a világ minden országának módjában állt elneveznie egy csillagot és a körülötte keringő bolygót.
Egy olyan színházat védeni, ahol elnéztek éveken át szexuális zaklatást, nem a művészeti szabadságról szól, hanem épp arról, amit Kocsis Mátéról hamisan állít Nagy Ervin: nyalni felfelé – írta a világhírű rendező.
Ha karácsony közeleg, megnő a vágyunk, hogy ünnepi hangulatot teremtő zenéket hallgassunk. Akár még olyan dallamokat is képesek vagyunk kellemesnek érezni, amelyek máskor tiltólistásak.
A Facebook jegyzetek funkció segítségével készítenek hitelesnek tűnő szerzői jogi figyelmeztetéseket, hogy aztán innen lőjék át a felhasználókat az adathalász oldalakra.
Aggódik a brit versenyhivatal az amerikai techóriások dominanciája miatt: úgy vélik, hogy a Google és a Facebook uralma az online hirdetési piac felett a verseny hiányát jelenti és korlátozhatja a fogyasztók választási lehetőségeit, valamint növelheti a hirdetések árait – írja a CNBC.
A Fidesznek meggyőződése, hogy erősen felmerül a bírói korrupció gyanúja a Szeviép-ügyben - erről Halász János, a Fidesz frakció szóvivője beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Jelentős segítséget nyújt a kormány januártól az egyes típusú diabétesszel élő gyermekeknek és felnőtteknek: a legkorszerűbb, szöveti cukor mérésére szolgáló szenzor támogatása normatívvá válik – mondta el az InfoRádiónak az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Csak közérdekű adatigénylésre hozta nyilvánosságra a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Mátrai Erőmű novemberi gázszennyeződéséről készült mérési jegyzőkönyveket, amiket az Átlátszó hozott nyilvánosságra. Kiderült, hogy először november 12-én vizsgálták a Mátrai Erőmű visontai telephelyén és környékén, hogy van-e a lakosságra veszélyes m
Hatodik napja tart az emelkedés az amerikai tőkepiacokon: az S&P 500 és a Nasdaq rekordmagasra ugrott nap közben és a Dow Jones is emelkedik, miután hétfői rekordértékéről egy kicsit visszaesett. Az optimizmusnak még mindig az ad löketet, hogy Donald Trump elnök bejelentette, hogy Kínával „egyes fázisú” kereskedelmi megállapodást hoztak kötöttek, m
Szerdán változó mennyiségű és vastagságú fátyolfelhőzetre számíthatunk. Estétől egyre nagyobb területen képződik köd és rétegfelhőzet (kiemelten az Északi-középhegység tágabb környezetében és a főváros környékén), amelynek egy része csütörtökön napközben is tartósan megmaradhat.
Magyar állampolgárságú bankautomata-robbantókat fogtak el Németországban, de Magyarországon is gyanúsítottként hallgattak ki négy férfit az üggyel összefüggésben - közölte a Zsaru Magazin, amelynek értesülését a rendőrség tette közzé szerdán a honlapján.