Bernie Ecclestone szerint bennfentesek árulhatták el az éppen Lapföldön nyaraló lányát, Tamarát, akinek több mint 20 milliárd forint értékben loptak el ékszereket londoni házából múlt pénteken.
Ez év augusztus 01-től nők 40-el nyugdíjas vagyok! Az általános iskola ahol dolgoztam, visszhívott, így most heti 10 és fél órában tanítok! Az egyértelmű, hogy nencsak az SZJAt vonják! Mit mond a jogszabály az én esetenben?
Matolcsy György szerint 2030-ig, a következő bő évtizedben céljaink világosak: a legjobb 5 ország közé kerülni Európában fejlettségben és életminőségben egyaránt, megközelíteni Ausztriát, illetve elérni uniós átlagokat.
Felújították a vízügy jégtörő hajóit; a flotta 22 hajója a kilenc kijelölt állomáshelyen védekezésre kész – közölte a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára, Hoffmann Imre.
Bár a nők sem tökéletesek, de „vitathatatlanul jobbak”, mint a férfiak, akik napjaink legtöbb problémáját okozzák – mondta Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke egy Szingapúrban tartott zártkörű eseményen.
A sötétben gázoltak el egy terhes nőt vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tamásbokron. A Tények információi szerint a nő át akart menni az úton, de sötét ruhája miatt nem vette őt észre a szabályosan közlekedő kisteherautó.
Novemberben 1,5 százalékkal, 91 milliárd forinttal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a Bamosz-tagok együttesen 6281 milliárd forintot kezeltek - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) az MTI-vel hétfőn.
Folyamatos a sebészeti ellátás a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben – közölte Ralovich Zsolt, az intézmény főigazgatója hétfőn az MTI-vel.
A brit kormány várakozása szerint már pénteken az új összetételű londoni alsóház elé kerülhet a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás.
Jogerőssé vált az ötszáz férőhelyes új komlói büntetés-végrehajtási intézet építési engedélye - közölte a mecseki város önkormányzata hétfőn az MTI-vel, jelezve: jövőre a tényleges munka is elkezdődhet.
Enyhén gyorsult az amerikai magánszektor növekedése decemberben az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport hétfőn közzétett jelentésének tanúsága szerint.
Csaknem kétmilliárd forint támogatást kap fejlesztéseihez a szekszárdi önkormányzat a Paksi Ipari Park (PIP) Nonprofit Kft.-től - jelentette be a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, illetve Szekszárd polgármestere hétfőn Szekszárdon sajtótájékoztatón.
Ma is meglepő, ha a menyasszony nem fehér ruhában áll az oltár elé, hát még 1969-ben. A színésznő akkor ment hozzá a sztárfocistához, gyászszínű kosztümben, prémes kalapban. Az ismerősök nem is hitték, hogy együtt maradnak.
Marco Rossi (55) már tudja, min kell változtatni az Eb-selejtezők után, hogy a Nemzetek Ligája-playoffot sikeresen vívhassa meg a magyar labdarúgó-válogatott. Az olasz szövetségi kapitány a Blikknek beszélt az elkövetett hibáiról, terveiről, s hogy a részben budapesti rendezésű Eb-n melyik csapat ellen szeretne leginkább meccselni.
Özvegysége első karácsonyán egy-két barátjával ünnepel Vajna Tímea. A Borsnak elmondta: nem tudja, hogy fogja elviselni a szentestét szeretett férje nélkül.
A korábban felesége életére törő H. Gábor a rácsok mögött évekig színlelte, hogy megváltozott, és jó apja lehet gyermekeinek. Szabadulása után három hónappal a férfi borzalmast tettre vetemedett: megfojtotta 13 éves nevelt lányát és 10 esztendős fiát.
Parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással akarja hatályba léptetni a jövő évi állami költségvetés törvénytervezetét a román jobbközép kormány, amihez Ludovic Orban miniszterelnök hétfőn megkapta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőségének támogatását.
Elment a lantművész: a Ripost értesülése szerint vasárnap este mellkasi fájdalomra panaszkodott, majd tárcsázta a segélyhívót, de a mentők már nem tudták megmenteni Benkő Dániel (†72) életét.
Rajongó hölgyek százai bombázzák szerelmes levelekkel az X-Faktor győztesét, Ruszó Tibit (16) a győzelme óta. A fiatal énekes nemrégiben szakított a barátnőjével, akivel három hónapig alkotott egy párt, és mint kiderült, a lány hűtlen volt Tibihez.
Vin Diesel számára egy kissé hamarabb kezdődött el a karácsonyi meglepetések sora, hiszen a színész már most láthatta a készülő Halálos iramban 9 előzetesét. Diesel színésztársával, Michelle Rodrigue...
Folyamatos a sebészeti ellátás a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben - közölte Ralovich Zsolt, az intézmény főigazgatója hétfőn az MTI-vel.
Csökkent a készpénzes finanszírozás népszerűsége, és újra nő a vállalkozások érdeklődése a tartós bérleti konstrukció iránt – derül ki a Rentasystem Kft. hatodszor elvégzett felméréséből. A megkérdezett vállalatvezetők 63 százaléka úgy gondolja, hogy stagnálni fog 2020-ban it-beruházásuk, 36 százalékuk szeretne kisebb vagy jelentős fejlesztéseket.
Szellemes, szórakoztató rajzfilm. A kalandokkal nem spórol, már az első jelenetekben láthatunk egy rázós Loch Ness-i szörny vadászatot, és a játékidő előrehaladtával sem ritkulnak az akciójelenetek. ...
Egy ötcsillagos szállodának a szolgáltatásai is ötcsillagosak, amelyeket anélkül is élvezhetünk, hogy megszállnánk a hotelben. Az Aria Hotel spa- és wellnessközpontját pedig mindenkinek receptre ajánljuk az év végi feltöltődéshez.
Akviráló B2B kampányt indított az észt bejegyzésű, de magyar kézben lévő fintech cég, a BlockBen és a Positive Adamsky ügynökség. A két cég augusztus óta készíti elő a kis- és középvállalkozói szektort célzó, nagyszabású bevezető kampányt, ami most debütál egy Szabó Simon főszereplésével készült online videósorozattal. A BlockBen egy friss, magya