2019. december 12. csütörtök

dec. 12
11:39
Öthetes csúcson a forint, megvan a szaúdi herceg álma (Privátbankár)
Enyhe emelkedéssel nyugtázták a tőzsdék a Fed szilárdnak ígérkező kamatpolitikáját, a magyar és lengyel index bőven átlag felett teljesít. Megvan az új OTP-rekord, az euró/forint pedig öt hete nem járt 330 alatt. Négy fontos tudnivaló a mai tőzsdenapra.
dec. 12
11:39
Hosszabb várakozás és több papírmunka vár a cégekre a Brexit miatt (Piac és Profit)
Függetlenül attól, hogy végül milyen forgatókönyv valósul meg, a Brexit jelentős hatást fog gyakorolni a logisztika és szállítmányozás területére egész Európában. A szabadkereskedelmi megállapodás szempontjából az a fő kérdés, hogy létrejön e valamilyen kompromisszum a vámok elkerülésére, vagy sem. A kilépés lehetséges hatásait a szállítmányozásra
dec. 12
11:39
Gyorsan eljött: kamatot fizetett a szuperállampapír! (Portfolio)
Aki az első héten vásárolt a szuperállampapírból, most kapott először kamatot, lejárt ugyanis az első fél év azóta, hogy június 3-án elindult a MÁP+. De ez az időpont nem is a kamatfizetés, sokkal inkább a papír visszaváltása miatt érdekesebb.
dec. 12
11:39
Gulyás Gergely nem kér bocsánatot Kovács Zoltán twitterözöne miatt (ATV)
Nem kér bocsánatot Gulyás Gergely Kovács Zoltán brüsszeli twitterözöne miatt, az szerinte “szellemes” volt, és a kormányszóvivő nem magánemberként volt jelen. Nem lesz vétójoga az EMMI miniszter ek a színházigazgatók kinevezésekor - mondta el az ATV kérdéseire a kormányinfón Gulyás Gergely, aki szerint a Gothár-ügyben “az nem tekinthető következmé
dec. 12
11:39
Újrafókuszál az E.ON (vg.hu)
A stratégia egy fontos dolog, de csak annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle – mondta Kiss Attila, az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaság konferenciáján.
dec. 12
11:41
Már 20 éves lejáratú állampapírt is vásárolhatunk jövőre (Menedzsment Fórum)
Ennek első aukciója január 16-én lesz. Emellett az ÁKK bevezet egy állampapír-indexet, a HMAX-ot, amely a 3 évnél hosszabb futamidejű kötvények árfolyamváltozását követi. Maximum 1 milliárd euró értékben devizakötvényt is terveznek kibocsátani, s újdonság, hogy ezek úgynevezett zöldkötvények lehetnek, jenben és/vagy jüanban.
dec. 12
11:41
4iG - most WIFI rendszert telepíthet majd' másfél milliárdért (Privátbankár)
Közel másfél milliárdért építhet ki WIFI rendszert a 4iG az Egészségügyi Ellátó Központ 25 intézményének.
dec. 12
11:41
2000 milliárd dollárt ér az Aramco (Portfolio)
A mai napon beteljesült a koronaherceg álma, az Aramco papírjai ismét emelkedésbe kapcsoltak a rijádi tőzsdén, mellyel a társaság értékeltsége meghaladta a szinte hihetetlennek tűnő 2000 milliárd dollárt. A Nyugatiak azonban szkeptikusak ilyen árazási szintek láttán.
dec. 12
11:41
Meg kell őrizni az ország régiós vezető szerepét az energiakereskedelemben (vg.hu)
Magyarország az első öt legfontosabb európai piac között szerepel, a régióban pedig megkerülhetetlen szereplő – hangzott el a Világgazdaság Energiastratégia 2019 című konferenciáján.
dec. 12
11:42
Nehézsúlyú témák az uniós csúcstalálkozó napirendjén (Infostart)
A hétéves uniós költségvetés mellett az éghajlatváltozásról és Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről is szó lesz az előrehozott brit parlamenti választásokkal egy nagpon kezdődő, kétnapos uniós csúcstalálkozón.
dec. 12
11:42
Felszállt a világ első, elektromos utasszállító repülőgépe (NRGreport)
A világ első, kizárólag elektromos meghajtású utasszállító repülőgépének sikeres tesztjéről számolt be kedden egy kanadai és egy amerikai cég, bár a repülőgép csupán három percig volt a levegőben.
dec. 12
11:42
Gulyás: A Gothár-ügynek kell, hogy legyenek következményei (Igényesférfi.hu)
Az nem tekinthető következménynek, hogy annak az igazgatónak haja szál sem görbül, aki egy éven keresztül ezt az ügyet eltussolta – tette hozzá a miniszter.
dec. 12
11:42
Szombattól szigorodnak a lakosságot érintő növényegészségügyi előírások (Agrofórum)
A növények, növényi termékek kis mennyiségű, saját célú behozatalát is korlátozza az Eu december 14-től érvényes új növényegészségügyi rendszere. Ezentúl gyakorlatilag – néhány kivételtől eltekintve – mindenhez kell növényegészségügyi bizonyítvány, bizonyos árukat pedig, csak a kijelölt határállomásokon lehet majd behozni.
dec. 12
11:42
Négy csillagjegyű férfi, akinek nem nemet kell mondanod, ha megkéri a kezedet (Spabook)
A csillagjegyünk valamilyen mértékben biztosan befolyással van az életünkre, ez pedig a párválasztás szempontjából is teljesen igaz. Tudnod...
dec. 12
11:43
A légiközlekedés biztonságosabb évet zárhat idén (vg.hu)
A világ régiói közül az Egyesült Államokban (1,1) és Afrikában (4,4) növekedett a balesetek száma.
dec. 12
11:44
Kásler: Ötvenhárom állami kórház szülészetét fejlesztik (Igényesférfi.hu)
A miniszter közlése szerint a kormány összesen 10 milliárd forintot fordít család- és bababarát szülészetek kialakítására.
dec. 12
11:45
Teljesült az áhított cél: 2000 milliárd dollárt ér az Aramco (Portfolio)
A mai napon beteljesült a koronaherceg álma, az Aramco papírjai ismét emelkedésbe kapcsoltak a rijádi tőzsdén, mellyel a társaság értékeltsége meghaladta a szinte hihetetlennek tűnő 2000 milliárd dollárt. A Nyugatiak azonban szkeptikusak ilyen árazási szintek láttán.
dec. 12
11:45
Szentesítették a turizmus piacfehérítő rendszerét (AQUA)
Nem öncélú adatgyűjtésről van szó, hanem az egész ágazat támogatásával közösen kialakított, fontos szakmai programról – jelentette ki a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.
dec. 12
11:45
Állami kórházak szülészeteit fejleszti a kormány (vg.hu)
A kormány összesen 10 milliárd forintot fordít család- és bababarát szülészetek kialakítására. Első körben – 6,4 milliárd forintból – 44 kórházat fejlesztettek.
dec. 12
11:47
Elárulta a miniszter: egyre haragosabb a kormány (Portfolio)
Ebben az ügyben fognak még döntések születni - felelte arra a kérdésre a 150. Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy mikor várható a kórházi adósságok rendezése. Azt sem zárta ki egy másik válaszában, hogy a kormány még idén dönt az egészségügyi béremelésekről.
dec. 12
11:47
Hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra (vg.hu)
Szijjártó Péter szerint az újabb magyarországi beruházásokról csütörtökön kötöttek megállapodást a négy dél-koreai vállalattal.
dec. 12
11:48
Steiner Kristóf: Mindenkinek ott a retusálógép a zsebében (Joy)
Hol vannak már azok az idők, amikor a photoshop kiváltsága csak a celebritásokat illette meg?
dec. 12
11:48
Könnyebb emojit hozzárendelni egy érzéshez, mint átélni – Bereczki Enikő generációs szakértő a Mandinernek (Tiszta Jövő)
,,Amerikában a húszas éveik elején járó fiatalok három évnyi időt töltenek online játékokkal és pornóval – ennyi idő alatt egy diplomát is meg lehetne szerezni” – mondja Bereczki Enikő, aki szerint áthidalhatatlan a szakadék a digitális bevándorló X generáció és gyermekeik, a digitális bennszülött Z generáció között. Az ifjúsági és generációs szaké
dec. 12
11:49
Majdnem 85 milliárdot szán a kormány kutatásra (vg.hu)
Bódis József szerint a kormányzat fő profilja az innováció támogatása és fejlesztése, a pályázatok megvalósítása jövőre kezdődhet.
dec. 12
11:50
Az Nke és a Makronóm előadása a jövő egészségügyéről, az egészség jövőjéről (Tiszta Jövő)
„A jövő 60 percben” sorozat következő állomása december 12-én lesz. Az Nke és a Makronóm meghívott szakértői Kohanecz Margó, a Kpmg igazgatója, valamint dr. Szócska Miklós, a Sote Egészségügyi Menedzserképző Központjának vezetője.
dec. 12
11:51
Jelentős koreai beruházások jönnek Magyarországra (Privátbankár)
Szijjártó Péter dél-koreai tárgyalásán több komoly beruházásról is egyeztetetett, a miniszter bejelentése szerint ezek keretében hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra.
dec. 12
11:51
A budapestiek 43 százaléka semmiképpen sem akar atlétikai világbajnokságot a fővárosban (444.hu)
Ha a rendezvény sokba kerül, akkor 60 százalékra nő az ellenzők száma.
dec. 12
11:51
Jöhet az esküvő? Dancs Annamari őszintén vallott párkapcsolatáról (Femcafe)
Az Operettszínház sztárja idén februárban mutatta be kedvesét.
dec. 12
11:54
Dübörgött a turizmus októberben Magyarországon (Tiszta Jövő)
Októberben a külföldi vendégek száma 9,2, százalékkal, a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 10,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A belföldi vendégek száma 3,4 százalékkal nőtt, a vendégéjszakáké 0,8 százalékkal csökkent. Összességében a vendégek száma 6,2 százalékkal, a vendégéjszakák száma 4,9 százalékkal mú
dec. 12
11:56
Továbbra is húzza az ipart a járműgyártás és az elektronikai ágazat (Tiszta Jövő)
A járműgyártás 9,6 százalékos és a számítástechnikai, illetve elektronikai termékek gyártásának 7,3 százalékos növekedésének köszönhetően az ipari termelés októberben 6,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal emelkedett a kibocsátás – jelentette második becslése alapján a Központi Statiszti
dec. 12
11:57
Hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra (Menedzsment Fórum)
Szijjártó Péter dél-koreai tárgyalásán több komoly beruházásról is egyeztetetett, a miniszter bejelentése szerint ezek keretében hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra.
dec. 12
11:57
Üzent a rendőrség a vasárnapi DVTK –FTC meccs szurkolóinak (Infostart)
A rendőrség fokozott figyelemmel készül a december 15-én 18 órától Miskolcon megrendezendő mérkőzésre. Azt kérik a vendégszurkolóktól, vegyék igénybe a gyűjtőpontokról induló rendőrségi felvezetést, mert csak így tudják számukra biztosítani a biztonságos és a megfelelő időbeni bejutást a stadionba.
dec. 12
11:57
Kásler: ötvenhárom állami kórház szülészetét fejlesztik (ATV)
Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból- jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
dec. 12
11:57
Egészségügyi közbeszerzési eljáráson nyert a 4iG ajánlata (AQUA)
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal megkötött szerződést követően az Egészséges Budapest projektben résztvevő 25 intézménye részére a 4iG Nyrt. építi ki a teljes Wifi rendszert.
dec. 12
11:57
Itt a szomorú igazság a fehér karácsonyról - Örökre lemondhatunk róla? (Femcafe)
Vajon meddig marad álom a fehér karácsony?
dec. 12
11:58
The Wall Street Journal: a Vatikán a péterfillérek csekély részét juttatja el rászorulókhoz (Tiszta Jövő)
A Vatikán az elesettek megsegítésére felajánlott adományok, az úgynevezett péterfillérek legnagyobb részét költségvetési hiánya betömésére használja fel – írta exkluzív tudósításában internetes oldalán a The Wall Street Journal című amerikai lap.
dec. 12
11:59
A 4iG most WIFI rendszert telepíthet majd' másfél milliárdért (Menedzsment Fórum)
Közel másfél milliárdért építhet ki WIFI rendszert a 4iG az Egészségügyi Ellátó Központ 25 intézményének.
dec. 12
12:03
Miért nem gyengül az a fránya forint, ha mindenki azt várja? (Piac és Profit)
Miközben az MNB-nek hivatalosan nincs árfolyamcélja, a külföldiek már rég berendezkedtek arra, hogy a magyar jegybank folyamatosan a gyengébb szintek felé terelgeti a forintot. Mostanra úgy tűnik, belföldön is elfogadták az intézmények a folyamatot - ha azonban a grafikonok mögé tekintünk, azt látjuk, új szelek támadhatnak a devizapiacon. Külső sza
dec. 12
12:03
Az arany ára emelkedett, a Citibank további emelkedést lát (ProfitLine)
Az arany 1.473 dollárig emelkedett tegnap, elsősorban a gyengülő dollárnak köszönhetően - olvashatjuk az Erste mai elemzői anyagában.
dec. 12
12:03
Ezt az 5 könyvet ajánlja a világ leggazdagabb embere (Portfolio)
A karácsonykor esedékes ajándékvásárlás mindig egy megoldandó kérdés, amely sokunknak okoz évről évre fejtörést. Bill Gates éves szinten 50 könyvet olvas, amelyekből most összegyűjtötte az 5 kedvencét, amelyeket az ünnepekre ajánl.
dec. 12
12:06
„Legalább fájjon” – mondta Kövér a házszabály szigorításától (Alternatív Energia)
Ezután elnézést kért a megfogalmazásért. A házelnök számonkérte az ellenzéket, hogy miért kell „háborús hisztériát” kelteni az Országgyűlésben.
dec. 12
12:06
Dörner: Volt valamilyen konfliktus az Újszínházban (Spa Trend Online)
„A dolgozó határozottan akkor is, valamint az elmúlt napok eseményei miatt a mai napon is kifejtette, hogy nem kíván az üggyel foglalkozni, értetlenül áll, hogy személyét felhasználták” – közölte a teátrum igazgatója.
dec. 12
12:06
Sokat vár új szimulátorától a McLaren (F1világ)
Vadonatúj szimulátort épít wokingi központjában a McLaren Forma-1-es csapata, mely James Key technikai igazgató elmondása szerint „hatalmas kilövés” lesz elődjéhez képest.
dec. 12
12:06
Németh Szilárd: Ellenzéki hazugságok kontroll nélkül (Tiszta Jövő)
Szekeres kitart régi hamis álláspontjuk mellett, hogy a szomszédos országok Nato-tagsága vagy békepartnersége biztosítja hazánk védelmét.
dec. 12
12:06
5 lényeges kérdés, amit tegyél fel, mielőtt lefekszel vele (Spabook)
Bármit is állítanak a romantikus filmek, nem létezik örök érvényű szabály arra nézve, hogy mikor kell (vagy szabad) először lefeküdnöd...
dec. 12
12:08
Alkotni öröm, segíteni jó (Spa Trend Online)
Hátrányos helyzetű magyar gyerekek rajzai láthatók a meglehetősen drága kézműves tűzzománc ékszereiről ismert osztrák cég kendőin. A limitált számú – mindössze száz darabos – Freywille-kollekció az Igazgyöngy Alapítvány diákjainak rajzaiból készült. A 20 éve, Magyarország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségeinek egyikében, Berettyóújfalu környéké
dec. 12
12:09
Új csúcsra tört az OTP (Portfolio)
Felfelé kapaszkodnak az irányadó európai részvényindexek a csütörtöki kereskedés második felében, a befektetők a brit parlamenti választásokra figyelnek. A magyar tőzsde erősödik, a BUX új történelmi csúcsra emelkedett, a hazai blue chipek felemásan teljesítenek, azonban az OTP a mai emelkedésével új csúcsra tört.
dec. 12
12:09
Így nem lesz rémálom a karácsonyi bevásárlás: magyarok százezrei rontják el ezt (Pénzcentrum)
Mielőtt elindulunk az ünnepi bevásárló körútra, érdemes átgondolni, hogy milyen pénzügyi eszközhöz nyúlunk, hiszen egy rossz döntés komoly fejfájást okozhat a következő évben. A Bank360 pénzügyi szakportál annak számolt utána...
dec. 12
12:09
Emily Ratajkowski olyan bátor volt a vörös szőnyegen, hogy ´kimondta´, amit mindenki gondol Weinsteinről (Glamour)
Ez az!
dec. 12
12:09
Kamikaze robotkukás fogja megoldani az űrszemét problémáját (Rakéta)
A robot négy karjával magához öleli az űrben keringő szemetet, majd együtt elégnek a Föld atmoszférájában.

Keresés