A logisztikai infrastruktúra megújítását tűzte ki célul a Magyar Posta, a vállalat emellett vizsgálja, hogy mely szolgáltatásokat érdemes megtartania, ezek közé tartozik például a hírlapterjesztés, valamint a piros postaládák és a postahivatalok számának és kihasználtságának újragondolása is - erről a posta vezérigazgatója beszélt a Magyar Nemzetne
A német ipart meglehetősen pesszimista hangulat jellemzi: 2018 közepe óta meredeken romlik az üzleti bizalom és idén szeptember-októberben a mutató 2009 vége óta nem látott szintekre süllyedt. A hazai export ugyan a nyár közepéig ellenállónak tűnt a németországi tendenciával szemben, az augusztusi adatokban azonban már világosan látszik a kedvezőtl
A rendőrség és a Fidesz a tüntetőkre hárítja a felelősséget, amiért a török elnök látogatása miatt lebénult a fél város. Forrásaink szerint inkább az Orbán-Erdogan-program csúszása okozta a bajt.
Tíz településen lesz megismételt önkormányzati választás vasárnap a választási bizottsági vagy bírósági döntés alapján, egyebek mellett pénzfelajánlások, szabálytalan lakcímlétesítések, valamint a mozgóurnás szavazás szabályainak megsértése miatt.
Akár hiszel a horoszkópban, akár nem, az tény, hogy egyes csillagjegyek alapjellemzői meghatározhatók az alapján, hogy melyik évben, mikor születtek....
Az S&T Consulting Hungary Kft. elindítja az ipari digitalizációs oktatást elősegítő S&T University 4.0 Programot — jelentette be a társaság. A tájékoztatás szerint a cég öt évre szóló együttműködést írtak alá öt magyar egyetemmel, amelynek keretében piaci áron számítva több milliárd forint értékű ipari digitalizációs szoftverrel és képzéssel támoga
Noha péntek éjfélkor véget ért a Lufthansa légiutas-kísérőinek 48 órás sztrájkja, szombaton még több járattörlésre és késésre kell számítaniuk az utasoknak - közölte a légitársaság szóvivője.
Szezonzáró versenyhétvége: sikerül-e az ezüstérem a Mugen Race Junior Team spanyol versenyzőjének és vajon hogyan teljesít majd Görbe Soma és Rossi Moor?
Új javaslatot készít a hamarosan hivatalba lépő Európai Bizottság az Európai Unió migrációs politikájának átalakítására – mondta Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság megválasztott elnöke Berlinben.
Mintegy 459 milliárd dollárt fordítanak majd a gyártásban világszerte az infokommunikációra 2022-ben, állítja többek között az IDC és a Liferay 2019-ben közösen készített legfrissebb tanulmánya. A piacelemzési tanulmány továbbá kitér arra, hogy a siker érdekében a vállalatoknak meg kell győzniük ügyfeleiket arról, hogy ők jobb megoldásokat kínálnak
Szombaton napközben az Alföldön is növekszik a felhőzet, a pára, köd megszűnése után a Duna-Tisza közén néhány, a Tiszántúlon még több órára kisüt a nap. A Tiszántúl kivételével több helyen fordulhat elő eső. A déli, délkeleti...
Felavatták tegnap Kertész Imre (1929–2016) irodalmi Nobel-díjas magyar író és felesége, Kertész Magda közös síremlékét a fővárosi Fiumei úti sírkertben.
A pilóta nélküli légi járművek alkalmazási lehetőségei és gazdasági hatásai világviszonylatban is jelentősek, Magyarország ezért vezető szerepre törekszik a dróntechnológia fejlesztésében is - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken, a HungaroControl budapesti drónkonferenciáján.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő állami szervezet havi rendszerességgel, pontos publikációt közöl arról, hogy melyik támogatott gyógyszerből hányat adtak el a gyógyszertárakban az adott hónapban. Nézzük, mit szedünk be marokszám, és mit gyógyítanak ezek a gyógyszerek.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia államadós-osztályzatának kilátását a Moody's Investors Service, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát kísérő szakpolitikai "bénultsággal" indokolva a lépést.
Azt a politikai hibát, amit 2015-ben elkövetett a kormány nem kívánják megismételni, és az üzletekre nem akarják a törvény erejével rákényszeríteni a vasárnapi zárva tartást, de úgy tűnik mégis bosszantja őket.
Az Európai Unió olyasmit tud felmutatni, ami felbecsülhetetlen: a jogállamot, a szabadságot, a demokráciát, a különböző életpályák iránti nyitottságot – jelentette ki.
Tíz településen tartanak megismételt voksolást vasárnap, Kisberényben azért, mert októberben kétszer annyian járultak az urnákhoz, mint amennyien ott élnek.
2020 végéről 2021 végéig kitolták a megújuló energia használatával történő épületenergetikai fejlesztéses kombinált uniós pályázat megvalósítási határidejét, így annak a 176 projektgazdának, amely már elnyerte a forrást a lezárult pályázaton, több ideje lesz végrehajtani a vállalásait – derült ki a hivatalos pályázati oldalon megjelent közleményből
Az egész főtábla legalacsonyabban jegyzett csapataként vágott neki a Fradi az Európa-liga csoportküzdelmeinek. Ehhez képest az utolsó két körben a továbbjutásért játszhat.
November közepén fog megjelenni a Huawei első összecsukható mobilja a Mate X, és úgy tűnik a telefon nem igazán fogja szeretni a mínuszokat. Napra pontosan november 15-én kerül majd kereskedelmi forgalomba a Huawei Mate X. A 2340 dolláros kezdő árával ez a készülék lesz a legdrágább összecsukható mobil a piacon. Ez átszámítva a jelenlegi árfolyam
Tíz településen lesz megismételt önkormányzati választás vasárnap választási bizottsági vagy bírósági döntés alapján, egyebek mellett pénzfelajánlások, szabálytalan lakcímlétesítések, valamint a mozgóurnás szavazás szabályainak megsértése miatt.
Beindult az ígérgetés a brit választási kampányban. A két nagy párt egymásra licitálva emelné a kiadásokat, azzal érvelve, hogy ki kell használni, hogy alacsonyak a kamatok. Mindez azért is érdekes, mert a konzervatívok épp a megszorításokkal és az államadósság csökkentésével szereztek maguknak ellenfeleket.
Michael Bloomberg amerikai üzletember, volt New York-i polgármester hivatalosan is bejelentette pénteken, hogy indul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.
A legproblémásabb területek egyike a hasunk, innen ugyanis iszonyú nehéz lerobbantani a zsírpárnákat. Formája azonban sok mindent elárul, például betegségeinket is.
Jelentősen megújul az idén húszéves budapesti Westend bevásárlóközpont, az átalakulásra több millió eurót fordítanak - közölte a tulajdonos West End Magyarország Zrt.
Elnyerte végső formáját az online számla rendszer, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) valós idejű számlaadat-szolgáltatás támogatására fejlesztett rendszere, a 2.0 verziószámot viselő csomag jelentős változásokat hoz - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
Szívesen élnék olyan országban, ahol csak a metrómegálló neve emlékeztet egy hajdani kormány stadion-fixációjára, de ez itt egy politikai napilap, ahol nincs helye az ilyesfajta vágyvezérelt gondolkodásnak. Meg amúgy is, egy 1989-es, botrányosan alacsony színvonalú Fradi-Tatabánya óta nem jártam meccsen
Nem, nem Buda 1541-es csalafinta bevétele, hanem Buda és Pest életének megbénítása miatt fortyog még utólag is a magyar főváros népe. Nem, nem a mohácsi vészben, vagy a magyar-török háborúkban életét vesztett magyar vitézek miatt tiltakoztak csütörtökön a magyarok – ki az utcán, ki csak otthon –, hanem az észak-szíriai kurdok elleni török hadjárat