Új javaslatot készít a hamarosan hivatalba lépő Európai Bizottság az Európai Unió migrációs politikájának átalakítására – mondta Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság megválasztott elnöke pénteken Berlinben Angela Merkel kancellárral folytatott megbeszélése után.
Székesfehérváron, Szombathelyen, Gyirmóton és Budapesten, a Bozsik Stadionban lesznek mérkőzések a 2021-es, magyar–szlovén közös rendezésű U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon.
Sikeres injekciókúrán esett át, s újra edzésbe állt az angol másodosztályú Bristol City labdarúgócsapatánál a magyar válogatott alapembere, az elmúlt időszakban a bokájával bajlódó Nagy Ádám (24).
Véres és kegyetlen bosszú: 150 lövéssel végezték ki az El Chapo (62) fiát elfogó egyik rendőrtisztet. Az akcióban részt vevő Eduardo N. (†32) egy bevásárlóközpont parkolójában állt félre az autójával, amikor mellé parkolt egy piros jármű, amelyből két fegyveres ugrott ki, majd nyitott rá tüzet. A férfi az állami rendőrség magas rangú tisztje volt.
Közel tucatnyi, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok idején vezető szerepet vállaló egykori politikust és szakembert választottak a fővárosi cégek igazgatóságaiba és felügyelőbizottságaiba, akiknek több százezer forintos havi fizetést szavazott meg az új, ellenzéki többségű közgyűlés.
A gólvonalon és a pelenkázó mellett is helytáll a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes (28). A futballista az Európa-liga csoportkörében már másodszor nem kapott gólt, a zöld-fehérek a moszkvai 1-0-s siker „visszavágóján” hazai pályán 0-0-ra végeztek a CSZKA-val. Idén tizenkilenc tétmérkőzéséből hét alkalommal nem tudták bevenni a kapuját az ellenfelek
Haragos kiabálással és tapssal is fogadták Giuseppe Contét a válsághelyzetbe került dél-olaszországi Ilva acélgyár munkásai péntek este, amikor a kormányfő személyesen megjelent a sztrájkoló üzemben.
Tényleg elissza az átlagos magyar ember az egészségét? Az egyik legnagyobb nemzetközi gazdasági szervezet friss jelentése elég megdöbbentő képet fest káros szokásainkról.
A Diósgyőr ellen folytatná remek sorozatát a Honvéd a labdarúgó NB I 12. fordulójában: a szezont négy vereséggel kezdő kispesti gárda az elmúlt öt körben egy döntetlen mellett négyszer győzedelmeskedett.
Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített véde
A narkolepszia a központi idegrendszer ismeretlen eredetű krónikus betegsége, amely mind az alvást, mind az ébrenlétet érintő összetett szabályozási zavar. A betegség elsősorban az alvás-ébrenlét ritmusát érinti.
Az inzulinpumpa-kezelés és a penes kezelés közti egyik legfőbb különbség, hogy a pumpa lehetővé teszi az étkezéshez és a vércukor rendezéséhez (korrekciójához) adott bólusok beadási módjának variálását. Ahhoz, hogy a pumpakezelés adta lehetőségeket kihasználjuk, ezen bólustípusok bátor próbálgatása javasolt.
A Petőfi Sándor által 1848-ban dedikált kötet kikiáltási ára nem kevesebb mint 25 millió forint, így igencsak mélyre kell nyúlnia a zsebébe annak, aki a költő 1842 és 1846 közötti összes művét tartalmazó könyvet haza akarja vinni.
Ludovic Orban új román miniszterelnök szerdán azt ígérte, hogy az általa vezetett kabinet prioritásnak tekinti a fekete-tengeri földgázkitermelési projektek és egyéb energiaberuházások elmozdítását a holtpontról - írta az MTI.
Egy tipikus irodai asztal több mint 10 millió baktérium otthona - ez 400-szor több, mint ami egy WC-ülőkén található! Tanulmányok kimutatták, hogy az emberek többsége nem mossa meg a kezét, így a felületeket a csapoktól a liftgombokig hivatali piszok borítja.
Európai szinten is meghatározó a magyar lúdtermelés, ezen szárnyasok száma tavaly 1,3 milliót tett ki - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Baromfi Termék Tanács (BTT) pénteken az MTI-vel.
A 156 kilométeres határőrizeti rendszer 28 éven át jelképezte az erőszakkal kettészakított Európát. A drótkerítés 1989. november 9-i lebontása felrázta a vasfüggöny mögé kényszerített keletnémeteket, és adta vissza nekik a jobb élet reményét, az eufória azonban nagyon hamar elmúlt. Az újraegyesítés nem egészen azt a társadalmi és gazdasági hatást h
Anyu már régen megtanította, hogy nem szabad fogmosás nélkül ágyba bújni, mert a gonosz bacik megeszik a fogakat. De tudtad, hogy valójában teljesen...
A startup-szcéna fellendítése érdekében a Vodafone Magyarország Alapítvány idén is meghirdeti a Vodafone Digitális Díjat. A tavalyi nagy sikernek köszönhetően a Vodafone Magyarország Alapítvány idén is meghirdeti a Vodafone Digitális Díjat, amelyre várhatóan decembertől lehet pályázni több kategóriában is. A pályázat célja, hogy ösztönözze és elism
Veszélyes a hidegben nyári gumival autózni, mert a járművek könnyebben megcsúszhatnak és a fékút is hosszabb lesz – mondta a Duna Autóház műszaki igazgatója az köztévé reggeli műsorában csütörtökön.
Szikrázóan piros fényezésével le sem tagadhatná származását ez az ötajtós, sportosnak álcázott kompakt. A Fiat Tipo korrekt, a Sport csomagot pedig totál tudja hordani.
Kihívásokkal teli jövő elé néz az alapkezelői szakma, legalábbis ezt jósolja a McKinsey egy friss tanulmányában. A tavalyi és az idei év is bőven tartogatott válogatott makrogazdasági sokkokat a piacok számára, mindez pedig érzékenyen érinti az alapkezelői szektor profitabilitási és bevételi kilátásait.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia államadós-osztályzatának kilátását a Moody's Investors Service, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát kísérő szakpolitikai "bénultsággal" indokolva a lépést.
Parázs hangulat a stadionban és a környékén is. Most láthatjuk a csütörtökről már jól ismert eseményeket egy teljesen új szemszögből, az orosz futballfanatikus szemszögéből.
Bemutatták a Mezőgazdasági Vízhasználat Információs és Ellenőrzési Keretrendszer (VIZEK) működéséhez szükséges jogszabályi hátteret a Belügyminisztériumban. A VIZEK kialakítása 5,2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrásban részesült. A fejlesztéssel létrejött informatikai rendszer a vízjogi engedélyezési eljárás, az ezzel kapcsol
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia államadós-osztályzatának kilátását a Moody's Investors Service, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát kísérő szakpolitikai "bénultsággal" indokolva a lépést.
Milliárdos hitelek, összeomló városi közlekedés, pezsgőkről és koktélalapanyagokról szóló milliós számlák – ezt örökölték elődeiktől a most hivatalba lépett vidéki ellenzéki polgármesterek.
2020 végéről 2021 végéig kitolták a megújuló energia használatával való épületenergetikai fejlesztéses kombinált uniós pályázat megvalósítási határidejét, így annak a 176 projektgazdának, amely már elnyerte a forrást a lezárult pályázaton, több ideje lesz végrehajtani a vállalásait – derült ki a hivatalos pályázati oldalon megjelent közleményből.
Imád dolgozni, és sosem volt hiányérzete amiatt, hogy nem született gyermeke – mondta el Falusi Mariann a Húzós című műsorban. Az énekesnő arról is mesélt, hogy az utazás hogyan formálta át világnézetét valamint, hogy mit tisztel legjobban Presser Gáborban.
Világszerte megújulási kényszerbe hozta a nemzeti postákat a logisztikai iparág átalakulása, amit az új ügyféligények generáltak. A Magyar Posta ezért a logisztikai infrastruktúra megújítását tűzte ki célul.
Az Európai Unió rendeletet fogadott el a gépjárművek fokozott biztonságáról, továbbá az utasok és a veszélyeztetett úthasználók, például gyalogosok és kerékpárosok védelméről, azzal a céllal, hogy jelentős mértékben csökkentse a halálos kimenetelű közúti balesetek számát - közölte az Európai Unió Tanácsa pénteken.
Az Ötöslottó főnyereményét utoljára még nyáron vitték el, az akkori szerencsés 1 154 615 510 forintot nyert. De vajon ki volt a szerencsés nyertes és mit lehet róla tudni? A Pénzcentrum kiderítette többek között, hogy az utolsó idei...
Trump, Putyin, Merkel, Netanjahu, Bolsonaro, Macron, Erdoğan – csupán néhány név a nagy- és regionális hatalmak vezetői közül, akikkel Orbán Viktor idén kétoldalú tárgyalásokat folytatott.