Kedden tartja alakuló ülését a Fővárosi Közgyűlés a Városházán. Az ülés napirendjére kerül a főpolgármester-helyettesek megválasztása, valamint több, a Liget-projektet, a sportberuházásokat és az egészségügyi fejlesztéseket érintő kérdés. Az InfoRádió Aréna című műsorának kedd esti vendége a főpolgármester lesz.
Az új városvezetés aligha állítja le az előrehaladott Biodóm-beruházást. Az igazi kérdés így sokkal inkább az, hogy ki fogja fizetni a projekt befejezéséhez szükséges pénzt és az üzemeltetés borsos költségét. A kormányhatározatban szereplő 43 milliárd a jelenleg folyó munkákra lesz elég.
Még mindig hajtja a szakmai kihívás Benkő Lászlót, aki arról is mesélt, hogy milyen volt a Kádár-korszakban zenélni. A Kossuth-díjas előadóművész, akinél két évvel korábban rákot diagnosztizáltak, azt is elmondta, hogy a betegsége után „kettő Benkő Laci lett belőlem”.
November 13. és 15. között ismét az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be az Európai Parlament filmművészeti díjára, a LUX filmdíjra jelölt döntős alkotásokat: Teona Strugar Mitevska Isten létezik és Petrunijának hívják, Mads Brügger Cold Case Hammarskjöld és Rodrigo Sorogoyen A rendszer című filmjét. A vetítésekre a belépés díjtalan, jegyeket
Az Egyesült Államok megkezdte a párizsi klímaegyezményből való kilépésének hivatalos folyamatát - jelentette be Mike Pompeo külügyminiszter hétfőn, a legelső napon, amikor Washington jog szerint megtehette ezt a lépést.
Habár már távolodik a hidegfront és csapadékrendszere, nyomában egy újabb frontrendszer érkezik ami holnap is indokolttá teszi az esernyők használatát. Napközben fokozatosan mindenütt megnövekszik a felhőzet, jellemzően beborul az ég. Többfelé, több hullámban várható csapadék: északon tartós eső, míg délebbre eleinte záporok, helyenként zivatarok
Ha a Bolyai családra – Farkasra, az apára és Jánosra, a fiúra – gondolunk, valószínűleg eszünkbe juthatnak az általuk elért eredmények (a geometria, a komplex számok stb. terén), azonban mit is tudunk...
A Twitter a továbbiakban nem fogad el politikai hirdetéseket – jelentette be a közösségi portál elnök-vezérigazgatója. Jack Dorsey egy sor Twitter-bejegyzésben fejtette ki döntése indoklását. Mint írta: a politikai üzeneteket “kiérdemelni kell, és nem megvásárolni”. “Ez nem a szabad véleménynyilvánításról szól, ez azt jelenti, hogy fizetsz, hogy el
Az ABB megnyitotta első globális egészségügyi kutatóközpontját a texasi Houstonban található Texas Medical Center (TMC) kampuszán. A vállalat itt mutatja be számos technológiai koncepciója mellett azt a YuMi® robotot, amelyet arra terveztek, hogy a kórházakban az egészségügyi és laborszemélyzetet segítse a laboratóriumi és logisztikai feladatok el
Ismét politikai patthelyzet alakulhat ki Spanyolországban a választásokon. A közvélemény-kutatások szerint ugyanis egyik párt sem tud majd kormányt alakítani. A 30 százalék felett mért választói bizonytalanság miatt azonban döntő lehet az 5 legnagyobb párt jelöltjeinek hétfő esti televíziós vitája, a már csak nyolc napig tartó hivatalos választási
Az NKM Mobilitás Kft. a napokban írta alá az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. megvásárlására vonatkozó adásvételi szerződést - írja az NKM közleményében.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerda délelőtt megállapodott Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával, hogy az orosz állami cég 2020 június 30-ig benyújtja az új paksi atomerőmű létesítési engedélykérelmét.
Fejér megyében kedden elsősorban a megye északi részén, majd napközben országszerte számíthatunk további csapadékra eső, záporok, helyenként zivatarok formájában.
Ma hajnalban tette közzé a Mol harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben a főbb eredménysorokon a várakozásoknál kedvezőbb számokkal rukkolt elő. Az éves EBITDA célját 0,1 milliárd dollárral 2,4 milliárdra emelte, így pozitív árfolyamreakcióra számítunk a csütörtöki piacnyitás kapcsán.
Nem bírja a migránsveszélyre hivatkozva elrendelt fokozott terhelést a határátkelők informatikai rendszere, ezért omlik össze gyakran – mondta lapunknak egy volt határőr.
A Dunától keletre fekvő borvidékeken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége, az illetékes kormányhivatalok szakemberei megkezdték a felszámoláshoz szükséges intézkedéseket - közölte a a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján hétfőn.
A Semmelweis Egyetem nevével visszaélve reklámoznak egy ismeretlen gyógyszert. A készítményt úgy hirdetik az interneten, hogy az garantálja a szív- és érrendszeri betegségek „teljes mértékű gyógyulását”. Az egyetem jogi lépéseket tervez. Magyarországon egyébként évente több száz esetben indul eljárás hamis, vagy engedély nélküli gyógyszerek forgalm
Joël Pommerat Az én kis hűtőkamrám című drámájának székesfehérvári ősbemutatója nem fukarkodik a súlyos lélektani és csoportdinamikai kérdések felvetésében.
A gyerekek képességeinek, önbizalmának fejlesztése, társadalmi érzékenyítése talán az egyik legfontosabb, amire a jelen világban szükség van – hisz ők építik majd fel azt a jövőt, ahol a felelős gondolkozás, a kreatív önkifejezés és mások megértése kulcsszerepet játszhat. A Cappy a Bridge Budapest által életre hívott Edisonplatformmal összefogva ol
Az elektromos autók vásárlásához nyújtott együttes támogatások folytatásáról állapodott meg hétfőn este a német kormány a német autóipar szereplőivel - közölték mindkét részről a dpa német hírügynökséggel. A terv értelmében megemelik az egész iparágat érintő támogatásokat, és a szubvenciók rendszerét újabb öt évre, 2025 végéig kiterjesztik. A több