Hiába tervezett James Cameron trilógiát, a Terminator: Sötét végzet a hétvégén a viszonylag pozitív kritikák ellenére is megbukott a mozikasszáknál. A stúdiónak jókora veszteséget kell majd elkönyveln...
Milyen esetekben állhat fent az, hogy egy bűncselekmény elkövetője nem büntethető? Hány éves korig nem büntethető egy gyerek vagy fiatalkorú? Mi zárja ki vagy korlátozza egy bűntett elkövetőjének büntethetőségét? Kiskorú hány éves korig nem büntethető ma Magyarországon?
Szeptemberben a háztartások által újonnan felvett lakáscélú hitelek átlagos hitelköltség-mutatója 12 bázisponttal csökkent az augusztusi és 16 bázisponttal az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva. Az összesen 76,3 milliárd forint értékű új lakáscélú hitelszerződés döntő többségét, 97,5 százalékát, a háztartások éven túli kamatfixálással kötötték
A búza, a kukorica ára is csökkent a chicagói árutőzsdén. A búza 1, a kukorica 1,4 százalékkal került kevesebbe. A kereskedés elején a szója is mínuszban állt, de később 0,1 százalékot szedett magára.
Egészségügyi innovációval foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások mutatkoztak be Berlinben az egészségipar és az élettudományok nemzetközi fóruma, a Health Week keretében. A berlini fórumon részt vett -mások mellett- a Drukka Digitals nevű, startupok felépítésére és digitális termékek fejlesztésére szakosodott ügynökség, amely demen
A Dunától keletre fekvő borvidékeken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége, az illetékes kormányhivatalok szakemberei megkezdték a felszámoláshoz szükséges intézkedéseket – közölte a a Nemzeti...
Edward Norton egy friss interjúban elárulta, ki alakította a legjobban az MCU egyik közkedvelt hősét Hulkot, sokak meglepetésére azonban nem Mark Ruffalot vagy épp saját magát nevezte meg. Noha a mai...
Megtorpanni látszik a globális dekarbonizáció üteme, a megelőző négy évben elért mérsékelt előrelépést követően. Ha ez a tendencia folytatódik, az országok nem lesznek képesek elérni a Párizsban elfogadott globális célt, azaz a felmelegedés jóval 2°C alatt tartását. 2018-ban Németország teljesített a legjobban – és 6,5%-os dekarbonizációs mutatóval
Októberben 12 451 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, a bővülés tavalyhoz képest 14 százalékos, kishaszonjárművekből ugyanakkor 29 százalékkal kevesebb, 1268 állt forgalomba az előző hónapban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel.
Habár hétfőn átvonult felettünk a sok esőt hozó hidegfront, nyomában újabb frontrendszer érkezik, ami kedden is indokolttá teszi az esernyők vagy a kapucnik használatát.
Habár hétfőn átvonult felettünk a sok esőt hozó hidegfront, nyomában újabb frontrendszer érkezik, ami kedden is indokolttá teszi az esernyők vagy a kapucnik használatát.
Megtalálni az igaz szerelmet általánosságban véve nem könnyű feladat. Vannak persze szerencsések, akik hamar rálelnek a másik felükre és gyermekkori...
Visszatérően viszkető, vörös foltok, nedvedző hólyagcsák jelentkeznek a bőrén? Dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász, kozmetológus szerint az ekcéma gondos kezeléssel és megfelelő életmóddal karbantartható.
Megtorpanni látszik a globális dekarbonizáció üteme, a megelőző négy évben elért mérsékelt előrelépést követően. Ha ez a tendencia folytatódik, az országok nem lesznek képesek elérni a Párizsban elfogadott globális célt, azaz a felmelegedés jóval 2°C alatt tartását. 2018-ban Németország teljesített a legjobban – és 6,5%-os dekarbonizációs mutatóval
Nehezen tartanak lépést a gumiszervizek az autósok igényeivel, mert mindenki egyszerre jelentkezik be cserére. Ha a rossz idő hirtelen köszönt be, még nagyobb lehet a torlódás. Van olyan hely, ahol több mint két hetet kell várni, annyian állnak sorba.
Az esős napok sorában a jelenlegi adatok szerint a szerdai nap jelent egy kis pihenőt: bár éjszaka még többfelé esni fog, reggelre eláll az eső és csak a késő esti órákban érkezik az újabb csapadék.
A súlyos balesetek mellett komoly büntetést is kockáztat, akinek probléma van az autója világításával. A hatóságok sem győzik eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos ez, írja a Pénzcentrum.hu.
Az Alkotmánybírság (Ab) a Parlament egyik irodahelyiségében ülésezik a következő mintegy fél évben, az Ab Donáti utcai épületének felújítása miatt - tudatta az Ab hétfőn közleményben.
Magyarország jól áll a kiberbiztonság területén, a távközlési világszervezet (ITU) legutóbbi kiberbiztonsági helyzetértékelése alapján az ország a felkészültséget tekintve a 19. helyre került a két évvel ezelőtti 51. helyről, ami jelentős előrelépés — mondta a Bencsik Balázs, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének igazgat
Szombat óta november elejéhez képest tekintélyes mennyiségű hó hullott a Nyugati-Alpok magasabb részein, mától a havazás már jobban átterjed keletre, vagyis Ausztriára is.
A világ legjelentősebb kereskedelmi szerződését kötheti meg 15 ázsiai ország, hogy megvédje magát az amerikai–kínai kereskedelmi háború negatív következményeitől.
Napjaink 85-90 százalékát beltérben töltjük, ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen minőségű levegő vesz minket körül. A rossz hír az, hogy a beltéri levegő akár kétszer olyan szennyezett lehet, mint a kültéri, és mivel a fűtési- és influenzaszezonban a szellőztetés sokszor nehezen megvalósítható, előtérbe kerülnek azok a légtisztító megoldások, mel
Az átlagosnál jóval szárazabb október után november első hetében csapadékosabb periódus vette kezdetét. A növénytermesztés minden ágazatára alaposan ráfér egy kiadós áztató eső, mert a talajokból teljes mértékben eltűnt a nedvesség, így az őszi vetésű növények csak az éjszakai harmatból tudtak némileg táplálkozni. A tartós nedvességhiány elsősorban
A Bor és Piac magazin 9–10. számában derül fény a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka verseny dobogósainak sorrendjére, illetve részletes bemutatást olvashatunk a helyezettekről. „Minden évben csiszolgatjuk...
Alaposan felpörgött a Matt Reeves rendezésében készülő Batman film előkészületei. A közelmúltban ugyanis egyre több információ derül ki a film szereposztásáról, most pedig egy újabb hír érkezett a cas...
Egy közérdekű adatigényléses história folyományaként nyilvánosságra kellett hozni, mennyiért és hogyan használhatta Hosszú Katinka és klubja a Duna Arénát annak megnyitása után.
Évről évre csökken a válások száma, ha továbbra is marad ez a tendencia, akkor 2019-ben 16 ezer alá is csökkenhet. Azonban a tavalyi évben még így is sokan bontották fel házasságukat: évente nagyjából 46 válás jutott egy napra. Az...
Három hónap leforgása alatt mintegy 280 milliárd forintnyi babaváró hitelről született szerződés. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy az első kilenc hónapban megugrott az új lakossági kihelyezések mennyisége is.
Ez sejlik fel Matolcsy Györgynek a Financial Times honlapján megjelent cikkéből, amelynek egyes fajsúlyos állításai közel sem újkeletűek: azt több mint nyolc hónapja tette közzé egy német thinktank.
A nyáron több megyében valóságos razzia indult a zöldségeseknél, s akkor nemcsak az állandó üzlettel rendelkező kereskedőket, hanem az út menti eper- és dinnyeárusokat is felkeresték a revizorok.
Egy ismert színészhez törtek be a hétvégén – tudta meg a Ripost. Lapunknak maga a színész számolt be az incidensről. Beengedett minket a lakásába és mindent elmesélt, de azt kérte, ne áruljuk el a kilétét, mert nem akarja, hogy a vadászat rossz fényt vessen a karrierjére... Két páncélszekrényben voltak elzárva a vadászfegyverei és lőszerei, amiket
A már amúgy is telítődő lakáshitelpiacon érződik a leginkább a babaváró hitel kiszorító hatása: a babaváró kölcsön első három hónapjában 8%-kal esett vissza a lakáshitelek új felvétele az egy évvel korábbihoz képest. Történetének első három hónapjában 277 milliárd forintnyi szerződéskötést ért el a babaváró termék, rekord szintre emelve a lakosság