Egy friss tanulmány szerint 30 éven belül az amerikai háztartások 36 ezermilliárd dollárnyi vagyont örökölnek majd, ezzel pedig még nagyobb lesz a szakadék a szegény és gazdag emberek között az országban.
A személyi viták lezárását és egységet sürgetett Annegret Kramp-Karrenbauer, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke pénteken Lipcsében, a párt kongresszusán, ahol kijelentette: a nyugalom helyreállítása érdekében akár távozni is hajlandó. Ez azért érdekes, mert az AKK-nak is becézett vezetőt tekintik sokan Angela Merkel potenciális utódának
Kőbánya fideszes polgármestere jelezte, hogy „az önkormányzat kérte a támogatás felhasználásnak határidejének meghosszabbítását 2020. december 31-ére”.
Felettébb rossz hangulatban kezdődött a német kereszténydemokraták lipcsei kongresszusa. A párt ugyan vezeti a közvélemény-kutatásokat, de a felmérések szerint mindössze 25-27 százalékon áll.
Hosszú idő után a héten elkezdte kiadni a szükséges licenceket az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium az amerikai cégeknek ahhoz, hogy ismét beszállíthassanak a Huawei-nek.
Már hosszú évek óta globálisan alacsonyak az állampapír kamatok, és bár Magyarországon itt az állampapír plusz, a 4,95%-os átlagos hozamával, ne felejtsük el, hogy ehhez 3% körüli infláció is társul, tehát a reálhozam már messze nem olyan lehengerlő.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy mind a Dukai Regina tulajdonában álló "With Love" Kft., mind a vele szerződő, influencereket közvetítő médiaügynökség, a Red Lemon Media Group Kft. hiányosan teljesítette a közösségi...
A Kúria három napon belül dönt a roma szervezetek kifogásáról, amit a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ellen nyújtottak be, amiért az NVB elnöke december 3-ára hívta össze az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) alakuló ülését.
A DK-s Vadai Ágnes tett fel egy nagyon fontos kérdést a belügyminiszternek „Miért segédmotoros kerékpár az elektromos roller? Avagy a rendőrség szándékosan akar baleseteket okozni az elektromos rollerekkel az utakon?” címmel.
Mi a nyugaton a demokrácia és a szabadság korszakának egy új kezdetét ünnepeltük, amelyre akkor azt mondták, hogy sosem ér majd véget. Most azonban, 30 évvel később, a világban a kommunista pártok ismét teret nyernek és a szabad világ egyre szűkül, mind méretben, mint lelkületben.
Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója váltja a parlamentben a mandátumáról lemondó László Imrét - közölte Wirsching Viktória, a DK kommunikációs igazgatója.
Sportakadémiai rendszer kidolgozásáról döntött a kormány. Az erről szóló határozat szerint a focival, a kosárlabdával és a kézilabdával kezdik. Ön egyetért ezzel?
Labdarúgó-válogatottunknak kedden Walesben nem sikerült kiharcolni a részvételt a 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra, de márciusban újra megpróbálhatja.
Nem ez lesz Elon Musk kedvenc hete. Nem csak betört a törhetetlen ablak a Tesla Cybertruck bemutatóján, de tegnapelőtt még a Starship Mk1 prototípusa is felrobbant.
Több mint 270 kutató, kutatócsoport csaknem 10 milliárd forint támogatást kapott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett alapkutatási témapályázatokon - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára pénteken.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint Dukai Regina tulajdonában álló With Love Kft., mind a vele szerződő, influencereket közvetítő médiaügynökség, a Red Lemon Media Group Kft. hiányosan teljesítette a korábban vállalt kötelezettségeit.
Ha az újbudai önkormányzat nem támogatja, hogy a XI. kerületben épüljön meg a dél-budai térség egészségügyi ellátását fejlesztő beruházás, akkor Budafok-Tétény szívesen látja a tervezett centrumkórházat és járulékos fejlesztéseit.
Forrai Miklós gasztronómus, étterem-tulajdonos tíz országba vitte el a magyar ízeket, és úgy látja, hogy külföldön egyre nyitottabbak a magyar konyhára.
Néhány héten belül finiséhez ér az ajkai erőmű 10-es számú kazánjának korszerűsítése, amely az energetikai létesítmény idén ősszel megkezdett rekonstrukciójának első fontos lépése. Mostanra befejeződtek a kazán új egységeinek beépítéseihez nélkülözhetetlen bontások és kiszerelések. Ezzel párhuzamosan folyamatosan zajlott a berendezéshez tartozó egy
"A gyermekek jövője érdekében" demonstrációt tart november 30-án Budapesten a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), több, az oktatás területén érdekképviseletet ellátó szervezet támogatásával - jelentette be a PSZ elnöke.
A személyi viták lezárását és egységet sürgetett Annegret Kramp-Karrenbauer, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke Lipcsében, a párt kongresszusán, ahol kijelentette: a nyugalom helyreállítása érdekében akár távozni is hajlandó.
A Dunakeszi Járműjavító Kft-vel együtt gyártaná le a keretmegállapodásban szereplő, utolsó 21 emeletes vonatot is a Stadler, amely vételi ajánlatot is tenne partnerére.
A szurkolók többsége csak a legendás tokiói ejtése miatt emlékszik Dömötörre, de a klubhűség példájaként az egész pályafutását az Újpesti Dózsában töltő szélső több volt egyszerepes színésznél.
Nagyon fontos hírek láttak napvilágot az Exxon Mobil háza tájáról, ugyanis a legnagyobb amerikai olajtársaság megválna az Európában lévő olaj és gáz kutatás-termelés eszközeitől. Komoly energetikai átalakulás történhet ezzel a kontinensünkön, ez pedig Magyarország gázellátására is rányomhatja a bélyegét, mellyel növekedhet az oroszoktól való függés