A Lexus sem kerülheti el a villanyautó forradalmat, így a másfél millió hibrid jármű legyártása után elkezdődött a tisztán elektromos hajtás korszaka a Toyota luxusmárkájánál is.
Mindent ő ejt el, ami a család asztalára kerül, így nem támogatja a sokszor embertelen körülmények közt zajló nagyüzemi állattartást. De nem mindenki fogadja el az érveit.
"Üdv mindenkinek. Mi jól vagyunk és együtt vagyunk — és nem hagyjuk megosztani magunkat! Aki pedig másfél éves kiszivárogtatott felvételekkel akarja szétszedni az ellenzéket, nyugodtan üljön át a Fideszbe, nem fogunk sírni utána." - írja Kunhalmival készített közös képéhez Szél.
Környezetkárosítás miatt indult rendőrségi eljárás a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén kialakult gázképződés ügyében - jelentette be a Heves megyei rendőrfőkapitány pénteken Markazon.
Rövid időn belül másodszor támadták meg az ATV Híradójának stábját. Az önkormányzati választások napján a pécsi tudósítót ütötték meg felbőszült polgárok, most pedig Siófokon próbálták négyen elvenni a kamerát operatőrünktől, amikor a kórházról szeretett volna képeket készíteni. Az ügyben kollégánk ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a rend
Az intelligens embereket könnyű észrevenni a tömegben: ők azok, akiket kevesebb barát vesz körül, ám ezekkel a személyekkel nagyon szoros kapcsolatot...
Az egykori édibédi mikiegeres cég évtizedek óta agresszíven terjeszkedik, már majdnem akkora, mint az egész magyar gazdaság. Mindent egy kézbe akar venni, és diktálhat a nézőnek is, ami nagyon nem lesz jó. Senkinek.
Elfogadták az Európai Bizottság leendő tagjainak módosított névsorát a tagországok kormányainak képviselői pénteken, de ezt még hivatalosan is jóvá kell hagyni miniszteri szinten, csak utána küldhetik meg az Európai Parlamentnek (EP).
Nehezen bizonyítható, ha a balesetet okozó sofőr vezetés közben mobilozott, illetve ha bármi mással foglalkozott, ami elvonta a figyelmét - mondta Szatmári-Margitai Gergely jogi szakértő pénteken az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió...
Több, a korrupciós- és szexbotrányba keveredett Borkai Zsolt érdekköreihez köthető győri vállalkozót hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség – értesült a Magyar Hang. A lap információi szerint az elmúlt hetekben házkutatást tartottak Szabó Ervinnél és Neumann Zoltánnál is. Mindkettőjüket Budapestre szállították gyanúsítotti kihallgatásra, amely u
Nehezen bizonyítható, ha a balesetet okozó sofőr vezetés közben mobilozott, illetve ha bármi mással foglalkozott, ami elvonta a figyelmét - mondta Szatmári-Margitai Gergely jogi szakértő pénteken az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió...
A tételek között szerepelnek Alan Parker angol filmrendező, producer Andy Vajnának készített rajzai és jegyzetei, a Rambo-filmek kései, valamint a Die Hard és a Rambo forgatási képei.
Az üzleti világot adóemelésekkel sújtó, és a szociális kiadásokat jelentősen felpörgető választási programot hirdetett a brit Munkáspárt. A fő ellenzéki erő elfogadja a brexitet, de újabb népszavazást tartana róla.
A Société Générale tőzsdei elemzői fogták magukat és megnézték, hogy az elmúlt időszakban melyek voltak a tőkepiacok szempontjából meghatározó témák. És mindezt egy ábrára tették, látványos lett az eredmény.
Rendőrségi eljárás indult a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén kialakult gázképződés ügyében - jelentette be a Heves megyei rendőrfőkapitány pénteken Markazon.
Ismét mérföldkőnek számító eredményt ért el a magyar snowboardsport: a kecskeméti Fricz Botond megszerezte élete első Európa-kupa győzelmét slopestyle-ban
Közeleg a karácsony, így már biztosan te is elkezdtél gondolkodni azon, hogy mit vegyél a szeretteidnek, barátaidnak vagy a távolabbi családtagoknak....
Fekete-Győr András az Egyenes Beszédben arról beszélt: a Fővárosi Közgyűlés szerdán szavaz azokról a feltételekről, amelyekről a hét elején konszenzusos alapon döntenek az ellenzéki pártok.
Kétszáztizenöt személy tartózkodik az Ocean Viking, hetvenhárom az Open Arms és hetvenkilenc az Aita Mari nevű Ngo-hajón, amelyek felhívást intéztek Olaszországhoz, minél előbbi kikötést kérve.
Kína válaszlépésekkel fenyegetett, ha az Egyesült Államok szankciókat vezetne be Pekinggel szemben a hongkongi tiltakozások miatt. A kérdést ugyanakkor átszövi az amerikai belpolitika is: Trump elnököt a vele szemben álló kongresszus akarja rávenni a kemény törvény szentesítésére.
A mai világban kevés olyan filmet lehet találni, ami igazán megragadja az embert. Ez a film olyan szinten kúszott a bőröm alá, hogy napokig a hatása alatt voltam. __GA__A rendező mesterien teremt a ze...