2019. november 19. kedd

nov. 19
9:35
Hat évvel korábban halnak a magyar férfiak, mint az uniós átlag (Alternatív Energia)
Bár itthon is nőtt a várható élettartam, még nagy a különbség a hazai és az EU-s adatok között. Egy magyar férfi átlagosan tíz évvel rövidebb ideig él, mint londoni brit társa.
nov. 19
9:37
Trump hátsó fele (Alternatív Energia)
Szereti a hátsó feled! – mondta
nov. 19
9:39
Zöldbankunk (Alternatív Energia)
A kereskedelmi pénzintézetek bizalmatlanok az önkormányzati és közintézményi projektekkel szemben, azonban egy állami hitelgarancia program, egy igazi zöldbank előre lendíthetné ezeket a fejlesztéseket – így fogalmazott egy a kormányzati programok kidolgozásában bennfentesnek mondható energetikai szakember. Nem tegnap: éppen hat esztendeje.
nov. 19
9:39
Helyreigazítás (HR Portál)
Az alábbiakban egy, az MTI-ről átvett híranyag helyreigazítását közöljük.
nov. 19
9:39
Dr. Fekete Borbála: nem tudtam, ha nem orvos, akkor mi is legyek (WebBeteg)
2019-ben is megválasztották a Nemzet háziorvosát. Az idei első helyezett Dr. Fekete Borbála, aki három településen is praktizál. Emberszeretetéről, hivatástudatáról és magánéletéről is beszélgettünk vele.
nov. 19
9:39
Új csúcsra kapaszkodott a magyar tőzsde (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek felfelé kapaszkodnak a keddi kereskedés első felében, a magyar tőzsde a keddi piacnyitást követő, mérsékelt esését ledolgozva ismét emelkedni kezdett, a BUX ezzel ismét új történelmi csúcsra kapaszkodott, a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
nov. 19
9:39
Kiderült: erről beszélt Andy Vajna és Jakupcsek Gabriella (ATV)
Jakupcsek Gabi új könyvében bevallotta Andy Vajnával komoly terveik voltak egy műsorral kapcsolatban korábban.
nov. 19
9:39
Önkényes lakásfoglalók a vadak (AQUA)
Mind gyakrabban fordul elő, hogy rókák, vaddisznók, nyulak és más vadállatok jelennek meg belterületen, nemegyszer jelentős károkat okozva.
nov. 19
9:39
Ebből igyál reggel 4 pohárral: gyors fogyás a japán nők titkával (Spabook)
„Igyál 2,5-3 liter folyadékot minden nap... Ha hőség van, akkor négyet, ha sportolsz, akkor még többet...” De ki képes ezt betartani, és...
nov. 19
9:41
Hálátlanok (Alternatív Energia)
El kell ismerni, különleges beszédet mondott a magyar kormányfő a bársonyos forradalom kezdetének harmincadik évfordulóján, Prágában. Egy kalap alá vett egy sor olyan történelmi tényt, amelyekről eddig azt gondoltuk, közük nincs egymáshoz. Szerinte például míg Nyugaton a hatvannyolcasok fel akarják számolni a „szabad nemzetállamokon és keresztény k
nov. 19
9:42
Brutális karambol az M7-esen, hiába érkezett már a mentő (Infostart)
Meghalt egy férfi, amikor autójával egy kamionnak ütközött és árokba csapódott az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Agárdnál
nov. 19
9:43
Mi, magyarok (Alternatív Energia)
„És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni
nov. 19
9:45
Magyar-amerikai alapot hoztak létre a magyar kkv-k exporttámogatására (Piac és Profit)
10 milliárd forint tőkelapot hozott létre az Eximbank Columbus Alap néven.
nov. 19
9:45
A Brexit szinte természetes (Alternatív Energia)
A Brexit ügye csak nem jut nyugvópontra. Mindig, amikor úgy tűnik, hogy már kialakul valamilyen kompromisszum, újabb homokszem kerül a gépezetbe. Nemrégen Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezére jelentette be, hogy esetleges kormányra kerülésük esetén azonnal új népszavazást írnak ki a Brexitről. Ami persze jogos és érthető, csak kérdés: mire jó ez az e
nov. 19
9:45
Füstbe borította Sydney-t az ausztrál bozóttűz (444.hu)
Azt tanácsolják az embereknek, hogy maradjanak otthon.
nov. 19
9:45
Kiderült az igazság: Ez történt valójában Lady Gaga és Bradley Cooper között (Femcafe)
Lady Gaga végre kitálalt a részletekről!
nov. 19
9:45
Atomerőművet építenek a lengyelek, de oroszok nélkül (NRGreport)
Valószínűleg amerikai atomreaktor technológiával épülhet fel az első lengyel atomerőmű a Dziennik Gazeta Prawna napilap hétfői beszámolója szerint, melyet az MTI szemlézett.
nov. 19
9:45
Hüsi, amire a magyar vámpír is rákapott (Márkamonitor)
A már 50 ezer nézőnél járó új magyar vígjáték, a Drakulics elvtárs szórakoztató időutazásra invitál a közelmúlt magyar történelmében. A filmben a híres hazánkfia forradalmár, Fábián elvtárs az, aki nem éppen a „szokásos” kommunista karaktert villantja fel a visszatérését lelkesen ünneplők nagy meglepetésére. A veterán harcos ugyanis úgy néz ki, min
nov. 19
9:51
Hihetetlen, amit Messi művel: fekve is megveri Uruguay-t (Sport365)
A futballzseni 8 uruguay-i játékost cselezett ki egy sorozatban.
nov. 19
9:51
Rendfenntartókat szúrtak le Iránban (Képmás)
A tovább tartó zavargások újabb áldozatai közül egy az Egyesült Államok által terrorszervezetnek minősített Iráni Forradalmi Gárda tagja volt.
nov. 19
9:51
Szentesi Zöldi László: Gréczy, Kunhalmi és a horthysta írmag (Tiszta Jövő)
Akkor is, ma is akadnak köztünk szar alakok, akik nagyon szívesen belemártják a másik szívébe a tőrüket, örömmel agyonvernek bárkit, ha úgy adódik.
nov. 19
9:51
Meghalt egy férfi balesetben Agárdnál (Life)
Meghalt egy férfi balesetben Agárdnál
nov. 19
9:54
Óriási nagytakarításba kezdett a MÁV (Infostart)
Tavaly októbertől 2019. szeptember végéig több mint 2255 tonnányi hulladékot vitetett el a társaság fővárosi és vidéki vasúti területekről.
nov. 19
9:57
Hetvenöt éve tértek haza – Bukovinai nap a Hagyományok Házában (autopro)
A jeles napon a bukovinai székelyek végleges hazatelepülését ünnepeljük. 1944 októberében menekültek negyedik ’hazájukból’, Bácskából.
nov. 19
9:57
A családoknak kell fedezniük a kamionban talált holttestek hazaszállításának költségeit (vg.hu)
A kamion sofőrje ellen 39 rendbeli emberölés, valamint embercsempészet, illegális bevándorlás elősegítése és pénzmosás miatt vádat emeltek.
nov. 19
9:57
ifj. Lomnici Zoltán: Cseh Katalin alaposan túllőtt a célon (Tiszta Jövő)
Büntetőjogi kategória politikai eszközök igénybevételére kérni egy katonai szervezetet.
nov. 19
9:57
Kocsis Máté szerint az ellenzéki képviselők eddig mellényzsebből fizették a százezres büntetéseket (SzMo)
A fideszes politikus azt mondta: azért akarják szigorítani a renitens parlamenti képviselők büntetéseit, hogy valódi, visszatartó erejük legyen.
nov. 19
9:59
Erősödéssel nyitottak a főbb nyugat-európai tőzsdék (vg.hu)
London, Párizs és Frankfurt is pluszban indított. A BUX nem változott a hétfői záráshoz képest.
nov. 19
10:03
Dolgozhatok-e a felmentési idő alatt? (HR Portál)
Közalkalmazotti munkaviszonyban dolgoztam ügyintézőként. Jelenleg felmentési időm töltöm. Érdeklődni szeretnék, hogy milyen munkát vállalhatok a felnentési idő alatt úgy, hogy az erre az időszakra járó juttatás és a végkielégítés ne vesszen el? Egyszerűsített foglalkoztatás keretében is lehet-e dolgozni?
nov. 19
10:03
Viszlát, ajakbalzsam! Ezek a házi orvosságok a legjobbak a repedezett ajak ellen (Femcafe)
Ha te is úgy találod, hogy az ajakírek nem segítenek problémádon, itt az ideje elkészíteni egy házi ellenszert.
nov. 19
10:03
Több mint 130 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával (Képmás)
Törökország Gülen hálózatát terrorszervezetté nyilvánította.
nov. 19
10:06
Lakásmaffia, csaló, tolvaj, mutyi: ezeket a szavakat blokkolták Ferencváros Facebook-oldalán (Alternatív Energia)
A rizikós kifejezések tabunak számítottak az önkormányzati oldalon Bácskai János polgármestersége idején.
nov. 19
10:06
Törökország elégedetlen a tűzszünet eredményével, folytatná a szíriai vérontást (Kripto Akadémia)
Ankara az oroszok és amerikaiak hibájának tartja, hogy a kurd fegyveresek nem vonultak ki a határ mellől.
nov. 19
10:06
Nem gondoltuk volna: Ezt tette Bereczki Zoltán Sebestyén Balázs miatt (Ripost)
A rádiós műsorvezető most már persze békülne.
nov. 19
10:06
Hat határsértőt fogtak Csongrád megyében (Ripost)
A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
nov. 19
10:08
„Válságban az arab világ” (Kripto Akadémia)
Diktátorok buktak Szudánban és Algériában. Libanonban a tüntetéssorozat hatására lemondott a kormányfő. Irakban éles lőszerrel lövik a tiltakozókat, több százan haltak már meg. Még Egyiptomban is ritka demonstrációkat szerveztek. Újra fellángol a Közel-Kelet? A térség szakértőjét, a Corvinus Egyetem tanárát, Rostoványi Zsoltot kérdeztük.
nov. 19
10:08
Kutyabarátok a legügyesebb reklámozók! (Ripost)
Minden cégnek, szervezetnek az a célja, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson az üzenete a lehető legkevesebb pénzből. Akinek ez sikerül, azt díjazzák is: az Arany Effie a marketing szakma Oscarja, és most egy állatbarát alapítvány is megkapta. Nem csoda: a Vigyél Haza Alapítványt egy infokommunikációs szakember alapította.
nov. 19
10:09
Mennyire mernek vállalkozás alapításába vágni a fiatalok? (Piac és Profit)
November 18. és 21 között rendezik meg a Fiatal Vállalkozók Hetét.
nov. 19
10:09
Óriási bajban a magyarok kedvenc itala: ennek nem lesz jó vége (Pénzcentrum)
Ellehetetlenítette a kereskedelmi pálinkafőzdéket, hogy a gyümölcspárlatokra, valamint az adalékanyagot nem tartalmazó, legalább hét gyógynövény felhasználásával készült italokra is kiterjesztették a népegészségügyi termékadót...
nov. 19
10:09
Kerüljön forró nyári élmény idén a karácsonyfa alá! (SzMo)
A karácsonyhoz közeledve egyre több helyen jelennek meg az ünnepi fények, és egyre több helyen csendülnek fel a megunhatatlan, örökzöld dallamok. Ha nem szeretnénk az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást, érdemes már most az ajándékötleteken agyalni.
nov. 19
10:09
5 trükk, amivel a magas sarkú viselése nem lesz többé kényelmetlen (Spabook)
A magas sarkú a nők egyik legjobb barátja, és a legnagyobb ellensége is. Imádjuk, mert kecsessé teszi a lábat, és magabiztosak leszünk tőle....
nov. 19
10:10
Rovarirtó szer okozhatta három ember halálát egy temesvári tömbházban (Kripto Akadémia)
Két gyermek és egy nő életét vesztette, sok lakót pedig a sürgősségi osztályra szállítottak.
nov. 19
10:12
Újragondolt feladatkör várhat a bizottságban Várhelyi Olivérre (Infostart)
Új megközelítéssel áll az unió a bővítéséhez, újragondolhatják a csatlakozás keretrendszerét – ez a munka várhat Várhelyi Olivér magyar bővítési biztosra, mondta Gálik Zoltán. A Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ugyan a britek nem delegáltak biztost, mégis felállhat az új Európai Bizottság.
nov. 19
10:12
„Folytatjuk a tüntetéseket” – Ismét ezrek vonultak utcára a chilei fővárosban (Kripto Akadémia)
„A nekünk ajánlott megoldási javaslatok nem reálisak, nem hosszú távú megoldások” – mondta az egyik tiltakozó.
nov. 19
10:15
Mától lehet regisztrálni: így szerezz a cégednek akár 500 millió forintot (Piac és Profit)
Elindul a Digitális Jólét tőkeprogram.
nov. 19
10:15
Erős kezdés az európai részvénypiacokon (ProfitLine)
Erősödtek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók a keddi kereskedés kezdetén a hétfői záróértékükhöz képest.
nov. 19
10:15
Varga Judit: a jogállamiságot egyre gyakrabban használják "politikai fegyverként" (ATV)
Egyre gyakrabban használják egyféle "politikai fegyverként" a jogállamiságot, és ez végül "teljesen hiteltelenné teszi azt általános, közös értékként" - emelte ki Varga Judit a Euronews hírcsatorna honlapján kedden közzétett írásában.
nov. 19
10:15
A drogcsempészetet és a szervezett bűnözést kutatta, letartóztatták pénzmosásért (444.hu)
A vád szerint a 73 éves amerikai professzor túlságosan közel került a szakterületéhez.
nov. 19
10:15
Régiós elismerést kapott az Otp Szép kártya és a Café Pr közös kampánya (Márkamonitor)
Közép-Kelet-Európa egyik legjelentősebb kommunikációs versenyén, az Eventiada Awards-on egy arany és egy ezüst elismerést kapott az OTP Bank és a Café PR, az OTP SZÉP kártya számára készített, a kártyabirtokosok szerződéskötését támogató kampánya. A 2018 szeptembere és 2019. január vége között futott kampány 13 ország 1 000 pályázója közül jutott a
nov. 19
10:15
Megújult a SzeredApp (Tiszta Jövő)
Most már románul is tud a Csíkszereda látnivalóira és történéseire fókuszáló applikáció.

Keresés