Az iparűzési adót elsődlegesen a helyi tömegközlekedés finanszírozására kell fordítaniuk az önkormányzatoknak, és ezt a jövőben törvénybe is foglalják - közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerint a kormány az önkormányzatok egyik legfontosabb feladatának a helyi tömegközlekedés finanszírozását tartja, és a meglévő jogszabályok is az önkormányzatok feladataként jelölik meg a tömegközlekedés biztosítását.
Hamisra cserélték ki és ellopták a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 500 millió forintos éremgyűjteményét. Már külföldön is nyomoznak, mert néhány nagy értékű tétel ottani aukciókon bukkant fel. Ez lehet az évszázad éremlopása – mondta az InfoRádiónak a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke.
2020 januárjától új adminisztratív feladatok várnak a közösségi áfás ügyleteket bonyolító vállalkozásokra, melyek elmulasztása esetén bukhatják az adómentességet, hangzott el a LeitnerLeitner november 12-én megrendezett áfa-workshopján. A rendezvényen Jancsa-Pék Judit az uniós áfareform jelenlegi állását és az aktuális gyakorlati teendőket mutatta
"Bátraké a szerencse" - tartja a régi közmondás. Egy friss, a bőséges élettapasztalattal rendelkező idősebb generáció körében végzett kutatás ezt messzemenően alátámasztotta: körükben sokkal elégedettebbek azok, akik életük során...
Egy Toyota Corollától nem kell nagy csodát vagy meglepetéseket várni; ez a modell nem erről szól. A Corolla egy jóléti társadalomban alapvetően ‘mindenki autója’ kellene, hogy legyen, avagy úgy is fogalmazhatunk, hogy az átlagemberek egyes Swiftje: nem egy álomautó, de tökéletesen megfelel úgy a családi, mint a vállalati elvárásoknak. A típus legna
Sok mindent láttak már a vonatozók, kedden mégis meglepődtek Érden. Sokan még az érvényes bérletükkel sem tudtak felszállni a reggel fél nyolcas, Székesfehérvárról a Délibe tartó szerelvényre.
Az iparűzési adót elsődlegesen a helyi tömegközlekedés finanszírozására kell fordítaniuk az önkormányzatoknak, és ezt a jövőben törvénybe is foglalják - közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára.
Háborús készültséget rendeltek el Izrael déli részén, miután a Gázai övezetből rakétákkal támadták az országot, válaszul arra, hogy Izrael hajnalra virradóra megölte az Iszlám Dzsihád gázai vezetőjét, Abu Baha al-Attát.
Mexikóvárosba repült tegnap Evo Morales hivatalosan leköszönt, de lényegében elűzött bolíviai elnök, miután menedékjogot kért és kapott a mexikói kormánytól.
2050-re az irodai munka nagy részét már a mesterséges intelligencia vezérli majd, emberi agyba épített elektródák és apró számítógép-implantátumok küldik az e-maileket és osztják be a munkát. És ez már nem csak a távoli jövő, hiszen komoly cégek, így a Facebook vagy az Oracle is dolgoznak a fejlesztéseken.
A mozikban az előzményeken, rebootokon és szuperhősfilmeken túl van még egy erős versenyző: a rengeteg életrajzi film. És megvan az oka, hogy miért szeretik őket ennyire.
Sima győzelemmel kezdte szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a világligában: Märcz Tamás együttese kedden a Komjádi Uszodában 14-6-ra verte az orosz csapatot.
Öt új ellenzéki kerületi polgármestert kérdeztek az ígéreteikről, és arról, mit tehetnek az Orbán-rendszerben az emberekért, illetve a korrupció ellen.
A berlini fal leomlásával a 20. század legördögibb, legsötétebb és legkegyetlenebb diktatúráját, a kommunizmust sikerült a szabadságszerető közép-európaiaknak legyőzniük – jelentette ki a politikus.
A Duna House Barométer jublieumi, 100. kiadásához érkezett. Az ingatlanpiac igen izgalmas időszakával köszöntötte elemzésünket, amelynek részleteit alább és a csatolmányban olvashatják.