Olcsóbb lett a benzin: a holtankoljak.hu szerint a benzin ára bruttó 5 forinttal 381 forintra csökkent, a gázolaj ára azonban bruttó 3 forinttal 408 forintra emelkedett.
Idén jelent meg CD-n Deák-Sárosi László költő, gitárművész, esztéta Libás Matyi című hangjátéka, klasszikus Lúdas Matyink eddigi legmerészebb földolgozása.
Már nem igaz, hogy a jó fizetés mindent visz. Legtöbbre a személyre szabott ajánlatokat értékelik az emberek egy munkahelyválasztásnál - ez a fő tanulsága a szempontjaikat firtató legfrissebb NRC-kutatásnak.
Átvilágítás és a dokumentumok nyilvánosságra hozása – Niedermüller Péter sem kezd máshogyan, mint az összes többi, most pozícióba került ellenzéki polgármester. A DK-s politikus az ATV Start című műsorban azt is elmondta, hogy már most azon dolgoznak, hogy beszerezhessék a hiányzó eszközöket a Péterfy utcai kórházba.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint Törökország az amerikai elnök figyelmeztetése ellenére sem fog soha tűzszünetet kötni Északkelet-Szíriában, ahol a török hadsereg a múlt héten hadműveletet indított Washington szoros helyi szövetségese, az Ankara által terrorszervezetnek tartott Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen.
Nem elég, hogy az elmúlt hónapokban nem ment a játék Fucsovics Mártonnak, az első számú magyar versenyző visszacsúszott a világranglista 69. helyére, sajnálatos módon még sérülés is hátráltatja.
Az adatvédelmi és adatbiztonsági megfelelőséget is árazási tényezőként kell figyelembe venni a cégfelvásárlási tranzakciók során, mivel utólag sokba kerülhet a vevőnek, ha nem vizsgálja meg a személyes adatok védelmével kapcsolatos eljárásokat a céltársaságnál. Az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete, a GDPR 2018. május 25-i hatályba lépésé
Éjszaka nagyrészt derült lesz az ég, főként az Északi-középhegység térségében, valamint délnyugaton köd képződhet, hajnalban pedig nyugaton megnövekszik a felhőzet, és a határvidéken néhol zápor már lehet.
Megállíthatatlannak tűnik az üzemanyagok fogyasztásának minden korábbi csúcsot megdöntő emelkedése, beleértve a dízelt is - írta a Népszava a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatsorát idézve.
Az újHÁZ Centrum szakértői szerint nemcsak akkor éri meg felújítani az ingatlanunkat, ha azzal relevánsan növelhetjük az értékét, hanem akkor is, ha gyorsan szeretnénk megválni tőle. Különösen igaz ez a fővárosban, ahol akár 15-20 százalékkal is magasabb áron adhatjuk el felújított otthonunkat.
Amerikai demokrata párti és republikánus törvényhozók a kongresszus elé terjesztettek egy kétpárti határozati javaslatot, amely ellenzi Donald Trump amerikai elnök döntését az amerikai csapatok kivonásáról Északkelet-Szíriából.
2 000 támogatott vállalkozás, 1,5 milliárd euró befektetés, több mint 6 00 új munkahely. Csak néhány szám az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) budapesti fórumáról, amelyen bemutatkozhattak a legújabb európai fejlesztések is.
Két és félszer fejlettebb jelenleg a lengyel cégek digitalizációs szintje, mint a magyaroké, – hangzott el az Iránytű a logisztikában – Irány Észak című 2019. október 11-én Miskolcon megrendezett logisztikai szakmai konferencián. A hazai cégek digitalizációs folyamatait fel kell gyorsítani, mert a jövőben ez lesz a versenyképesség kulcsa, a vállalk
A szakszervezetek a két számjegyű béremelést tekintik a tárgyalások alapjának. A cégek egyelőre a világgazdasági folyamatokra figyelnek, döntés a legtöbb szereplőnél ősz végén várható.
Amikor az ember próbál fogyni, szinte lehetetlen megállni, hogy napjában legalább ötvenszer meg ne mérjük magát. Az igazság azonban az, hogy ez nagyon rossz szokás, hiszen nagy az esélye, hogy minden mérésnél más eredményt kapunk és teljesen össze leszünk zavarodva, hogy akkor most mi az igazság.
Miután az Apple bemutatta a legújabb iPhone telefonjait, a Samsung piacra dobta az összehajtható kijelzős készüléket és Samsung Galaxy S10, illetve Note családot, a Huawei pedig a Mate 30 készülékét, most a Google jött és megmutatta, mivel készült ő.
16A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia a 2. helyen, míg az ETO FC Győr csapata a 17. helyen végzett az idei Danone Focikupa a Gyermekekért tornán Barcelonában. A 12-14 évesek között a döntő mérkőzés Brazília és Magyarország között zajlott, a végeredmény 3:0 lett. Az ETO FC Győr a 10-12 évesek között szerzett szép pillanatokat a
Salvini úgy vélte, a kormány nem lesz hosszú életű, mivel a valamivel több mint egy hónap alatt az M5S és a PD többet támadta egymást, mint az M5S és a Liga egy év kormányzás alatt.
A kisebb településeken is megkapaszkodhat az ellenzék, ha a helyi szavazók és vállalkozók függését enyhíteni tudják a környező nagyvárosokon keresztül - állítja Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke.
Romániában 27 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az idei első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
36,8 billió dollár: ennyi pénz van a világon, szűken értelmezve. Tágan már majdnem 100 billió, vagyis 100 000 milliárd dollár. Nehéz az ekkora számokat elképzelni, de pont ebben segít nekünk a The Money Project alkotása, amely szemléletesen mutatja meg, hogy miként viszonyul ez a tengernyi pénz mondjuk a világ összes adósságához. Egy óriási ábra kö