A takarékszövetkezeti szektor átalakításának legjelentősebb állomásaként 2019. október 31-én tizenegy takarékszövetkezet és két bank egyesül a Takarékbank Zrt-ben. Novembertől a Takarék Csoport egyetlen univerzális kereskedelmi bankja több mint 1,1 millió ügyfelet szolgál ki és az ország legnagyobb fiókhálózatát működteti. A Takarékbank Zrt. mérleg
Életét kockáztatta legújabb filmjének, a Tvrtko: Túl minden határon – Csernobil felvételén Vujity Tvrtko (47). Az ATV riportere ugyanis a csernobili atomerőműhöz látogatott, amely a katasztrófaturizmus egyik legfőbb célpontja lett az utóbbi években. Miközben a felrobbant reaktor fölé húzott betonszarkofág lábánál ma már pólókat, bögréket és hűtőmág
A stabil tulajdonosi és a kedvező gazdasági háttér jó alap a teljes Hunguest szállodaláncot érintő megújulási programhoz - mondta Gál Miklós, a tulajdonos Opus Global Nyrt. vezérigazgatója a Turizmus.com szakmai magazinnak.
Néhány munkahelyen mai napig elképzelhetetlen, hogy farmerben menj be egyik nap dolgozni, valahol pedig ez a mindennapos viselet. Mióta a farmer ennyire...
Az Europai Bizottság kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Magyarország Kormánya 108 millió eurós (~35 milliárd forint) támogatása a Samsung SDI akkumulátorgyártó gödi üzeménk bővítéséhez megfelel-e az EU állami támogatási szabályainak. Az Európai Bizottság vizsgálatot indított, kijelentve, hogy kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a tá
R. Éva kérdése: Kertemben többféle gyümölcsfa található, érdemes-e a lombot összegyűjtenem és megsemmisítenem? Kisebb lesz így a következő évi megbetegedés?
Tovább erősödött a DeepInsight csapata, az ügynökséghez senior art directorként csatlakozott Megyeri Gabriella. A közel 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező szakember korábban kiadóknál és ügynökségeknél is dolgozott. Megyeri Gabriella a Laboratory Grouptól érkezett a DeepInsighthoz, korábbi munkahelyén senior art directorként olyan márkákkal
A rendszeres testmozgás az egészséges életmód elengedhetetlen része. A testi és lelki egészségünkre gyakorolt kedvező hatása mellett nevelési szerepe sem elhanyagolható, továbbá programot teremthet az egész család számára.
A magyarok érdekét is az szolgálja, hogy a törökök offenzívát indítottak Szíria ellen – legalábbis a magyar kormány szerint. Közben a nemzetközi világ elítéli a török bevonulást. Napok óta dúlnak a harcok a Közel-Keleten, már csaknem 300 ezren hagyták el a régiót.
A szerdai időjárást egy nyugat felől érkező felhőgörgeteg határozza meg, emiatt lesz olykor egy kicsit hűvösebb, mint kedden. De azért ez még mindig nem kabátos idő.
Megbecsülés, tisztelet, részesedés a gazdaság jó teljesítményéből - nagyjából ezeket a szavakat és kifejezéseket hallani a kormány tagjaitól, amikor a nyugdíjakról, illetve az extra kiegészítésekről, utalványokról, prémiumokról van szó. Valójában azonban az Orbán-kormány által bevezetett nyugdíjszámítással semmit sem léphettek előre az érintettek.
Tíz nap múlva ismét megkezdődik a versenyszezon a világkupában, szokás szerint idén is az ausztriai Söldenben. A rendezők jól haladnak a pálya előkészítésével.
A napközbeni részvételi adatokat közlő honlapról az eredményeket közlő honlapra történő átállás tartott a tervezettnél tovább, ezért volt szolgáltatáskiesés a választási honlap működésében – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke. A szavazókörök este hét órai zárását követően csak mintegy két óra elteltével jelentek meg az els
A biztosítás megkötésekor vállaljuk, hogy bizonyos időközönként fizetünk valamennyi pénzt azért, mert egy olyan eseménytől félünk, ami jó eséllyel sosem következik be. Ez volt a biztosítások eredeti rendeltetése, és sok terméknél...
Egy új, veszélyes észak-amerikai inváziós faj, a homoki prérifű egyre jelentősebb hazai elterjedését vizsgálják az Mta-De Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Az agresszív növény kiszorítja a hazai fajokat, és a legelő állatok sem fogyasztják.
Elkerülhetetlen a teljes átvilágítás – ezt mondta a IX. kerület frissen megválasztott polgármestere az ATV Start című műsorban. Baranyi Krisztina elmondta: egyelőre arról sincs tudomásuk, hogy mennyi bérlakás van a kerületben.
Az év végére újabb felfutás következik, amely a fővárosi turizmus rekordját is hozhatja 2019-re, de már most rengeteg szálláshely az országban telt házzal készül a karácsonyra, szilveszterre.
A migráció, a zöldkérdés, illetve a homoszexuálisok jogai is éket verhetnek a politikai ideológiájukat tekintve különböző kormányzati, illetve fővárosi vezetők közé.
Legkésőbb 30 napon belül, vagyis november 12-éig el kell távolítani választási plakátokat - mondta Tóth, János, a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke az InfoRádiónak.
Szeptemberben 1 százalékkal, 60 milliárd forinttal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a Bamosz-tagok együttesen 6230 milliárd forintot kezeltek - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) az MTI-vel kedden.
Bár darabszámot tekintve kevesebb lakáshitelt engedélyeztek az év első felében, összegben mégis többet, mint 2018. azonos időszakában. Ami továbbra is látszik a lakáshitelezésben: a használt ingatlanok vásárlására fordított kölcsönök domináltak, a folyósított hitelek több mint fele erre megy, átlag 9 millió forint. Miközben korszerűsítési, bővítési
Sosem volt még ennyire vonzó a zöld jövő: a Toyota a 2019-es Tokiói Autószalonon mutatja be történelmet író, abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás modellje, a Mirai legújabb generációját. Az üzemanyagcellás technológia továbbfejlesztésével mintegy 30 százalékkal nőtt a hatótávolság, ugyanakkor az autó gyors
Egyre fontosabb szerepet játszik majd a Morgan Stanley budapesti központja a pénzintézet globális keringési rendszerében, ahogy az automatizáció erősödik; maga a jelenség pedig új lehetőségeket nyit majd meg az emberek előtt, mivel átképezhetőek lesznek több értéket teremtő feladatokra – mondta el Rob Rooney, a Morgan Stanley globális technológiai
A közösségi oldal szerint 'az érdeklődés volumene elképesztő'. A színésznő profiljára olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy az egy darabig nem volt elérhető, de aztán a sztárvilág krémje üdvözölte.
Az idei évtől kezdődően több globális funkciót is Budapestről lát el, ezért tíz százalékos bővülést tervez és várhatóan a jövő év elejére átlépi a félezres munkavállalói létszámot Magyarországon a LogMeIn. Amellett, hogy továbbra is itthon fejleszti legfontosabb távoli elérést, webes kommunikációt és jelszókezelést segítő szoftvereit, ide került a
Egy japán fejlesztésű pontozórobot, vagyis mesterséges intelligencia segítette a zsűri munkáját a Stuttgartban zajló olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon. “Új fejezet kezdődött a tornasportban” – idézi a nemzetközi szövetség elnöke, Vatanabe Morinari szavait a The New York Times. A japán Fujitsu által tervezett technológia lényege, hogy ha
A Fideszben sokan úgy látják, hogy rosszul kezelte a Borkai-ügyet a Fidesz vezetése – ráadásul az év eleje óta nem ez az első nagy tévedés, több stratégiai hibát is elkövetett a miniszterelnök és a kormánypárt „agytrösztje”. Mindezek ellenére sem látszik, hogy lenne a Fideszen belül valós visszajelzés Orbán Viktor felé.
Magyarországon vannak kipcsakok. Sok magyarban van kipcsak vér. Ezeknek van önkormányzatuk. És Nazarbajev elnök úr a mindenkori elnöke a magyar kipcsak törzseknek is - erről beszélt Orbán Viktor tegnap Bakuban, a Türk Tanács ülésén a volt kazah elnöknek, Nazarbajevnek gratulálva egy kitüntetéshez.
Katonai vonalon Magyarország a legjobb barátja Németországnak — véli Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa.