Jól fejlődik a gazdasági együttműködés Magyarország és Üzbegisztán között, és további lehetőségek is adottak például a gyógyszeripar területén - erről is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Savkat Mirzijojev üzbég elnök kedden Bakuban, ahová mindketten a Türk Tanács csúcstalálkozójára érkeztek.
Mosóczi László kiemelte: Magyarország büszke lehet arra, hogy az M76-os autópálya „okos szakasza” lehetővé fogja tenni a Zalaegerszegen tesztelt innovatív megoldások kipróbálását a forgalomban is.
Csütörtökön adja át a hivatalt a Városházáról távozó Tarlós István a vasárnap Budapest főpolgármesterévé választott Karácsony Gergelynek, köztük a folyamatban lévő ügyeket, de például a város pecsétjét is.
Mérséklődik ugyan, de még mindig jelentős a végrehajtások száma – derült ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara adataiból. 2019 harmadik negyedévében közel 1100 alkalommal intézkedtek a hatóságok, amelyek közül a legnagyobb arányt a – vélhetően – bedőlt hitelesekhez köthető árverés utáni birtokbaadás adta, ami az 1700-at közelíti. Szeptemberrel be
A kurd adminisztráció fennhatósága alatt lévő területeken a török támadás miatt teljesen leállt a humanitárius segélyezés, a nemzetközi szervezetek kivonják alkalmazottaikat, emiatt a lakóhelyükről elmenekültek helyzete még rosszabb lett. Az elmenekültek között mintegy 70 ezer gyermek van.
A Brugada-szindróma egy olyan ritka, öröklődő elektromos eltérés a szívben, amely jellegzetes EKG-elváltozást okoz nyugalomban vagy speciális gyógyszeres provokációs tesztre és emelkedett hirtelen halál kockázattal jár kimutatható strukturális eltérés nélkül.
A Posta előrejelzése szerint 14 százalékkal emelkedhet a csomagok és csomagjellegű küldemények száma idén az előző évhez képest, a forgalmat elsősorban a nemzetközi online rendelések növelik - tájékoztatta a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közös közleményében az MTI-t.
A nemzetközi közösség nem reagált a korábbi figyelmeztetésekre, ezért Ankara megpróbálja megteremteni a hazatérés feltételeit Északkelet-Szíriában – írta a török elnök.
A stabil tulajdonosi és a kedvező gazdasági háttér jó alap a teljes Hunguest szállodaláncot érintő megújulási programhoz – mondta Gál Miklós, a tulajdonos Opus Global Nyrt. vezérigazgatója.
A globális higiéniai és egészségügyi szolgáltató vállalat, az Essity higiéniai és egészségügyi jelentése szerint a rendszeres kézmosás akár 54%-kal is csökkentheti a betegségből eredő hiányzásokat. Vagyis akár minden második...
Borkaival indokolja a kormány az ellenzék sikerét. A miniszter szerint legalább három, de lehet, hogy öt fővárosi kerületben és legalább két megyei jogú városban a szexbotrány miatt nyerhetett az ellenzék.
Ebben a mesében Mickey egér arra tanít minket, hogy ha nem szimpatizálunk a lányunk vőlegényének a családjával, inkább ne menjünk el hozzájuk vacsorázni, mert abból csak háború lesz.
Alekszandr Lavrentyjev, az orosz elnök szíriai különmegbízottja újságíróknak nyilatkozott Abu Dzabiban, szerinte Moszkva és Ankara között nem volt megegyezés a kurd irányítású milíciák elleni északkelet-szíriai török offenzíváról.
A kormány költségvetési céljait megfelelőnek találta a nemzetközi pénzügyi szervezet vizsgálata, azt azonban megjegyzik, hogy még konkrét intézkedések meghozatalára szükség van a célok eléréséhez.
A kormány költségvetési céljait megfelelőnek találta a nemzetközi pénzügyi szervezet vizsgálata, azt azonban megjegyzik, hogy még konkrét intézkedések meghozatalára szükség van a célok eléréséhez.
A Takarékbank Zrt. október 31-én jön majd létre tizenegy takarékszövetkezet és két bank - a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarékbank Zrt. - egyesülésével, a Takarék Csoport egyetlen univerzális bankja a szükséges informatikai átállás miatt azonban csak november 6-án, várhatóan a délelőtt folyamán kezdi meg a működését - közölte a Takarék Cso
Domokos László elmondta: az adóegyszerűsítő és az adókulcs csökkentő intézkedések kiszámítható gazdasági környezetet és megfelelő viszonyokat teremtettek, ezáltal javítva az adófizetési hajlandóságot.
A német hatóságok nem találtak erre utaló jeleket, ezért most abból indulnak ki, hogy nem terrortámadás történt Hessen tartományi városban október 7-én - jelentették német hírportálok az illetékes rendőrkapitányság szóvivőjére hivatkozva.
Higiéniás termékekkel, folyékony szappannal és antibakteriális géllel bővíti sajátmárkás kínálatát a Magyar Vöröskereszt - közölte a segélyszervezet a kézmosás világnapján.
Sztárkozmetikus, fodrászok, pedikűrösök és manikűrösök segítették önkéntes munkájukkal az akciót. A Szépségnap keretében 33 hölgy és 18 férfi szépült meg
A sokévi átlagnál melegebb, kellemes, nyugodt napokat szerdán átmenetileg egy fokozatosan gyengülő hidegfront zavarja meg, majd csütörtöktől újra kezdődik/folytatódik a csendes periódus - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Ahogyan azt a Würth egyéb rendszereitől megszokhattuk, nagyon komolyan veszik az gépjárműdiagnosztika kérdését is. Nem csak az autókhoz, a nagyobb járművekhez is komplex rendszereket kínálnak.
Kilencven percen át szóltak a vuvuzelák, a Ria, ria, Hungária! csatakiáltás, a stadiont csaknem teljesen megtöltő tizenötezer gyermek békebeli miliőt varázsolt az Üllői úti katlanba.
Klaus Iohannis román államfő Ludovic Orbant, az eddig ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét bízta meg kormányalakítással, miután a parlament a múlt héten megvonta a bizalmat Viorica Dancila szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök kormányától.
2019 harmadik negyedéve némi megtorpanást hozott az ingatlanpiacon, amely mind tranzakciószámban, mind az alacsony keresletben, megmutatkozik. Az árak tekintetében még a növekedés jelei látszódnak, egyre több Duna House árindex éri el...