Nagy Ádám hangsúlyozta, az ország versenyképességének javításához szükség van arra, hogy a vállalatok növeljék kreativitásukat, innovációs képességeiket.
Tovább rontotta idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzését korábbi prognózisaihoz képest a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált legfrissebb World Economic Outlook (WEO) jelentésében.
A vasárnapi önkormányzati választással a szavazók egy része üzenni akart a kormányoldalnak, és a történtekből a Fidesznek le kell vonnia a tanulságokat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a politikai elemző. Hozzátette: ellenzéki oldalon az érdekellentétek nem szűnnek meg.
Háromnapos országos közlekedésbiztonsági akció indult kedden, a személyszállító gépjárműveket ellenőrzik, különös tekintettel a menetíró készülékekre, a tachométerekre vonatkozó előírások betartására az Európai Útellenőrzési Együttműködés ellenőrzéssorozatának részeként - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitká
Bár az európaiak polgárok jelentős része, így a magyarok is hozzáférnek a tiszta, iható csapvízhez, hazánkban elég keveset használunk belőle - derült ki az EU-s összesítésből. Pedig az Unió ösztönözni akarja az embereket a csapvíz...
Nincs is annál nagyobb öröm, amikor a hosszas, kimerítő vajúdást követően - vagy a császármetszés megkezdése után néhány percen belül - meghalljuk a baba első hangját. Ugye egészséges? Megvan mindene? Ezeket a kérdéseket teszik fel ilyenkor világszerte az édesanyák, hiszen számukra nincsen annál fontosabb, mint tudni, hogy az addig a méhükben fejlő
Két meggyőző elmélet is létezik, miszerint az ismert mesehős valódi élettörténet alapján született. Vajon a pápamentő vagy a jenki huszár ihlette Petőfit?
A tojást és a tojástermelést övező tévhitek, előítéletek eloszlatása és a fogyasztás ösztönzése érdekében kampányt indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Tojásszövetség. Utóbbi ezen kívül hosszú távú stratégiát is készít.
Felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozták a vádlottakra, ha beismerik a bűncselekmény elkövetését az Alstom-ügyben - közölte a Fővárosi Törvényszék.
Igaz, az ütem mérséklődik. Szeptemberben összességében már csak 24,5 milliárd forint távozott, szemben az idei negatív csúcsot jelentő júniusi 179 milliárddal. Mivel azonban a kilencedik havi hozamok kedvezően alakultak, összességében 60 milliárddal nőtt az alapokban kezelt vagyon.
2000 támogatott vállalkozás, 1,5 milliárd euró befektetés, több mint 600 új munkahely. Csak néhány szám az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) budapesti fórumáról, amelyen bemutatkozhattak a legújabb európai fejlesztések is. Az EIT olyan uniós kezdeményezés, amely teljes mértékben integrálja az üzleti életet, az oktatást és a kutatást.
Átlagosan több mint 13%-ot hoztak szeptemberig a részvényalapok, ez a legjobban teljesítő kategória a befektetési alapok között. A friss adatok szerint az abszolút hozamú alapok is 7% felett járnak, mégis folyamatosan áramlik ki belőlük a pénz.
Az új részvénytársaság október 31-én jön majd létre tizenegy takarékszövetkezet és két bank – a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarékbank Zrt. – egyesülésével.
Ursula von der Leyen mindhárom országtól, amelynek a jelöltje megbukott a meghallgatásokon, két nevet vár, Románia és Franciaország is nézhet még egy új jelölt után.
A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében található Kahuzi-Biéga Nemzeti Park a természetes élőhelye a legnagyobb termetű emberszabásúnak. A keleti síkvidéki gorillákat már kihalófélben lévő fajként tartják számon, mert a kongói polgárháború, bányatevékenység és erdőirtás miatt néhány százra csökkent a populáció.
Felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozták a vádlottakra, ha beismerik a bűncselekmény elkövetését az Alstom-ügyben - közölte a Fővárosi Törvényszék.
Lendületes árfolyamerősödéssel díjazták a keddi kereskedés kezdetén a harmadik negyedévi tőzsdei beszámolói szezon első fecskéit az amerikai értékpapírpiacok, felpezsdítve ezzel a világkereskedelmi aggodalmak miatt hétfőn erejét veszített kereskedést.
Jól fejlődik a gazdasági együttműködés Magyarország és Üzbegisztán között, és további lehetőségek is adottak például a gyógyszeripar területén - erről is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Savkat Mirzijojev üzbég elnök kedden Bakuban, ahová mindketten a Türk Tanács csúcstalálkozójára érkeztek.
Bejelentését követően Klaus Iohannis rámutatott: ha – az alapszinten magyarul is beszélő – Ludovic Orban kormánya megszerzi a parlament támogatását, a jövő évi választásokig vezetheti az országot.
Az Európai Bizottság megválasztott elnöke egy férfi és egy női biztosjelölt megnevezését kérte a tagállamoktól korábban, és ez érvényes azon három országra is, amelyeknek elutasították az első választottját.
Első lépésként belső védőtetőt építenek a pénztárcsarnokban, hogy ha majd cserélik a fedést az Eiffel tervezte épületben, akkor is kiszolgálhassák az utasokat.
Feljelentést is tettek, valamint levélben fordul a Párbeszéd az új győri képviselő-testülethez, hogy egy új választás kiírása érdekében mondják ki, Borkai Zsolt méltatlan a város irányítására.