Az időjárásunkat alakító ciklon hátoldalára kerülünk, így szeles idővel zárul a hét. Ezt követően továbbra is hideg légtömeg tölti ki a Kárpát-medencét, csípős hajnalok elé nézünk.
A kecskemétihez hasonló fejlesztések azért is szükségesek, hogy a rezsicsökkentés eredményeit meg lehessen tartani – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
A Facebook magáévá tette a kriptopénzek forradalmi szellemét, és ha a szabályozók nem vetetik el, akkor hamarosan megszülethet a Libra. A sajtóban csak a Facebook szuperpénzének nevezett technológia valójában sokkal egyszerűbb megoldást kínál a digitális pénzek kihívásaira, mint a Bitcoin vagy az Ethereum. Egy központosított modellben működne, ahol
Tovább folytatódik a harc Bács Ferenc örökségéért, aminek most újabb fejezete, hogy a hagyatéki tárgyalás sikertelensége miatta a színészlegenda lánya, Bács Kati bíróságra viszi az ügyet. Bíróságra viszi hagyatéki ügyét...
"Megszegi a választási szabályokat Debrecenben a Demokratikus Koalíció, az MSZP, és a Párbeszéd, a Szolidaritás, ezt mondta ki határozatában a helyi választási bizottság. Ez a politikai szövetség teleszórta Debrecent plakátokkal úgy, hogy a plakátokon a törvény előírását semmibe véve nem tüntetik fel, hogy ők az anyagok kiadói. Az impresszum hiány
Megérkeztek a magyar rockerek Amerikába – a Junkies szerdán, a Tankcsapda tagjai pedig csütörtökön landoltak San Franciscóban, ahol a két zenekar péntek este a DNA Lounge színpadán lépett fel.
Kizárólag a helyi közösségekre épülő önkormányzatok autonómiája jelenthet ellensúlyt a jelenlegi kormány hatalomkoncentrációjával szemben - mondta Karácsony Gergely szombaton, egy Budapesten tartott konferencián.
Nem merte meglépni a balatonszemesi önkormányzat, hogy – a Mészáros Lőrinchez köthető befektetők kérését teljesítve – utolsó ülésén megváltoztassa a vízparti Vadvirág kemping területén a beépítési előírásokat. Nem szavazták meg a másik, Lídó névre hallgató kemping beépíthetőségét „bebetonozó” szerződést sem.
A következő napokban még egy igen hűvös légtömeg határozza meg a Kárpát-medence időjárását, de ez hamarosan változni fog. Fotó: Pixabay Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésén látható, hogy a hideg periódus hétfőn és kedden ismét meghozza a fagyos hajnalokat. A jelenlegi számítások alapján kedd reggel lesz a leghidegebb, általában -3, +3
Később is csak gyenge növekedés tapasztalható itthon. Egy európai jelentés szerint a lista alján vagyunk, és ez az egyik legfőbb oka a tanárhiánynak is. Mutatjuk az európai tanárfizetéseket!
Orbán Viktor miniszterelnök, Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke és Hoppál Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője is megjelent Szekó József (Fidesz-KDNP), Mohács tragikusan elhunyt polgármesterének temetésén a mohácsi katolikus temetőben.
Régóta tervezett bezárási hullám söpörhet végig a falusi kispostákon - írja a napi.hu. A hírportál több szakszervezeti forrásból úgy értesült, hogy mintegy 300 postai hivatalra kerülhet lakat. A cikk megjelenése után megszólalt...
Magasugrás című kötete előbb jelent meg német és szlovák nyelven, mint magyarul – és ez még csak a kezdet, hiszen a Dora Ratjen és Gretel Bergmann történetét dokumentarista levélversekben feldolgozó kötet jellegénél fogva nemzetközi érdeklődésre tart számot. Lesi Zoltán költővel beszélgettünk arról, hogyan lehet poétikailag hasznosítani többek közt
A német városban évtizedek óta zöld irányvonal mentén fejlesztenek, és húzzák egyre szorosabbra az emissziós nadrágszíjukat. Az intézkedéseik közül számos egyáltalán nem látványos, mégis, mindent összeadva óriási eredményeket értek el.
Ötven évvel ezelőtti megjelenésekor világszerte vezette a listákat a liverpooli popzsenik 11. albuma, ami gyakorlatilag az utolsó közös munkájuk, hiszen itt még négyesben voltak, ha nem is minden felvételnél.