A mozitermek illúzióját kelti, és a magányos tablet- és okostelefonbámulás helyett igazi közös családi élményt nyújt, ráadásul az otthon melegében. A diafilm nem avítt vagy retro, hanem inkább kitartó és trendi médium. Szeptemberi megjelenéssel most 9 új mesefilmmel bővíthető a házi téka.
A brit kormány egy skót bíróságnak benyújtott dokumentumban elismeri: a miniszterelnök nem akadályozhatja meg a Brexit elhalasztását, ha a brit parlament nem szavaz meg semmilyen Brexit-megállapodást, Boris Johnsonnak későbbi kilépési időpontot kérő levelet kell küldenie az Európai Bizottság elnökének.
Nagy az esélye annak, hogy a Széchenyi Lánchíd, a pesti Széchenyi István tér és a budai Váralagút közös közbeszerzési pályázatának áldozatul esik az utóbbi.
A szerb társhatósággal zajló tárgyalások folytatódnak annak érdekében, hogy az engedélyt kiterjesszék a húskészítményekre, valamint az élő sertésre is.
Az október 1-jén életbe lépett szabályozás ellenére is szállnak fel repülők éjfél után a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről - mondta az InfoRádióban Frik Zoltán, a Kulturált Légi Közlekedésért Egyesület elnöke. Szerinte a lakosságot nem avatták be az éjszakai szabályozás kialakításába, amelytől mást is vár el az egyesület.
A Mentőszolgálat kedvéért a zsörtölődő szomszéd bőrébe bújt ismét a színésznő, Nemcsák Károly felöltötte a gazdagréti Batman jelmezét, Trokán Péter pedig senkinek sem hagyja, hogy maga alatt vágja a fát.
Az állásinterjúkat lebonyolító menedzserek 79,3%-a találkozik valamilyen komolyabb hibával, melyet egy meghirdetett állásra jelentkezők elkövetnek az első beszélgetés alatt, sok esetben ezek olyan kritikus problémák, amelyek miatt fel sem veszik az alkalmazottat. A CV-Library független munkakereső portál összegyűjtötte, mely azok a hibák egy állási
“Kék Duna keringő” címen indítottak jobbikosok a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján egy levelezést, amelyben Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő és több politikus is a holokauszt áldozatain viccelődik. Az elemi.hu szerkesztőségének birtokába került a levelezés.
Bármennyire is jól néz ki egy-egy remekül elkapott fotó, sokan annyira üldözik a lájkokat, hogy még a saját életükkel sem törődnek. A farandwide.com nevű oldal összegyűjtötte a legveszélyesebbnek tartott szelfiket az internetről, amelyek alapján tényleg kijelenthető: őrült világban élünk.
Idézést küldtek a Fehér Háznak a Donald Trump elleni alkotmányos vádemeléshez szükséges vizsgálatokat folytató képviselőházi bizottságok az amerikai elnök és az ukrán államfő nagy vihart kavaró júliusi telefonbeszélgetése ügyében.
Bernie Sanders, az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa pénteken elhagyhatta a nevadai kórházat. Orvosai először ismerték el, hogy szívinfarktusa volt.
Óriási szervizcsarnokot üzemeltet a Renault Trucks Magyarországon, a biatorbágyi telephelyen mutatták meg az új Master Red Editiont, mely a kamionrészleg segítségével készült el.
Őszintén vallott az Eb-ezüstérmes úszó, Szilágyi Liliána arról, miért döntött úgy, hogy Shane Tusup irányítsa a felkészülését. A 22 éves sportoló elmondta: régóta kiégettnek és motiválatlannak érzi magát, ám versenyzői karakteréhez tökéletesen passzol az amerikai tréner edzői megközelítése.
A felosztó-kirovó rendszer fenntarthatósága egy adott társadalomban az aktív dolgozók és az idős, valamint gyermek korú eltartottak számának egészséges arányán nyugszik, ez az aránypár azonban a rendszer fennállása óta jelentősen megváltozott, mutatjuk a számokat és az okokat.
Kövér László szerint Székelyföldnek és a székelységnek történelmi kárpótlás jár Budapestről és Bukarestből egyaránt. Az Országgyűlés elnöke Székelyudvarhelyen beszélt erről szombaton, a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK) felújított épületének avatóünnepségén.
Az Európa szimfónia a diktatúra idején játszódó regény. Az erdélyi román-magyar családban nevelkedő zenész fiú, András felnőtté válása a hidegháború és a Securitate árnyékában, s egy határokon átívelő szerelem vonzásában Kolozsvár és Nyugat-Berlin között, ahol kortársai a ’68-as diákmozgalmak és a terrorizmus légkörében keresik saját útjukat. A Sco