Csaknem egy évtizedig hallhattuk, olvashattuk: a jövő a kölcsönzött, vagy megosztottan használt autóké, a fiatalok nem vesznek már saját kocsit. Ezzel szemben az Egyesült Államokban sorra zárnak be kölcsönzők, autómegosztók és az elmúlt 10 évben nőtt a magánautók száma – még a zsúfolt forgalmú nagyvárosokban is, ahová behatoltak az Uber és társai.
Egy gyorsan terjedő videó olyan embereket és országokat mutat be, akik nagy lépéseket tettek a környezetünkért. Valaki például elefántürülékekből gyárt papírt a cégével, míg mások 1,5 millió tejesdobozból építettek élhető házat.
Földöntúli sztoriba vásárolhatnak be a befektetők, az űrutazásokat kínáló Virgin Atlantic részvényei hamarosan széles körben elérhetővé válnak, miután a cég egy másik társasággal való egyesülést követően lép tőzsdére. A Virgin Atlantic részvényeivel várhatóan hétfőn indul a kereskedés a New York-i tőzsdén, a cég jelentős növekedésre és növekvő űrtu
Az egykori szépségkirálynő, producer nem tudja, hogy van-e szerethető tulajdonsága. Azt viszont elmondta, hogy olyat még nem látott, hogy valakinek a sikere csak a szerencséből épült volna fel.
Tizenkét éve adta el a Sziget 45 százalékos tulajdonrészét Müller Péter Sziámi, aki most arról is beszélt, hogy mibe fektette az így kapott pénzt. Pontosan nem tudjuk, mennyit kapott 2007-ben a cégért a művész, találgatások azonban...
Egy norvég tanulmány az anyai életkorral párhuzamosan növekvő szülési kockázatokra hívta fel a figyelmet. Az Oxygen Medical szülész-nőgyógyásza, dr. Demjén László a valós helyzetről és a terhesgondozás kiemelt jelentőségéről beszélt.
A Diario de Mallorca helyi lap információi szerint a sziget délkeleti részén fekvő Cala d'Or üdülőhely egyik hoteléből jelentették, hogy két szállóvendégüket napok óta nem látták.
Hatalmas segítség lehet a babajelbeszéd a kicsiknek és a szülőknek is, ugyanis különleges, egyszerűbb és sokkal élvezetesebb kommunikációt teremt, fejlesztő hatása van, sőt beszédindító terápiában is használják. Nyéki Márta pedagógussal, babajelbeszéd-oktatóval beszélgettünk.
Kissé csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négy munkanapos héten, a BUX 42 159,36 ponton zárt pénteken, 3,27 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, amelyet Szíria északnyugati részén hajtottak végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy eltűnt magyar turisták után kutatnak nagy erőkkel a mallorcai hatóságok - jelentette a Diario de Mallorca helyi lap a hétvégén.
A Magyar Posta egykori, szecessziósra emlékeztető stílusú székházát, a Széll Kálmán tér feletti Postapalotát, 2020-tól az új tulajdonos, a Magyar Nemzeti Bank
A vajdasági magyarokat ért tömeggyilkosságról, atrocitásokról való emlékezés része a vajdasági magyar emlékezetnek, és kötelességünk, hogy őrizzük az áldozatok emlékét, lerójuk kegyeletünket, átadjuk a következő nemzedékeknek ezt a tudást, az emlékezés belső feladatát és felelősségét - hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ
A világelső Ashleigh Barty szetthátrányból fordítva győzte le Belinda Bencicet a 14 millió dollár (4,1 milliárd forint) összdíjazású női tenisz-világbajnokságon vasárnap a kínai Sencsenben.
A "ragadozó fejlődési modellben" peremre szoruló szegényeket helyezte a mai egyház szolgálatának középpontjába Ferenc pápa, aki az Amazonas-térség püspöki találkozója vasárnapi zárómiséjén mondott beszédet a Szent Péter-bazilikában.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, az akciót Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.
A jövő héten jelentős lehűlés várható. Többfelé napközben is 10 fok alatt marad a hőmérséklet, a leghidegebb órákban pedig helyenként már mínuszok is lehetnek. Emellett változékonyra is fordul az időjárás: többször, többfelé várható eső, zápor - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A jövő héten jelentős lehűlés várható. Többfelé napközben is 10 fok alatt marad a hőmérséklet, a leghidegebb órákban pedig helyenként már mínuszok is lehetnek. Emellett változékonyra is fordul az időjárás: többször, többfelé várható eső, zápor - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap jutta
Kihúzták a Hatoslottó 2019/43. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem vitték el a főnyereményt, így a 44. heti sorsoláson 1 495 millió forint lesz a főnyeremény. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:13;...