Úgy van két polgármester, hogy egy sincs és ott a harmadik is, aki bezavarhat még: elszabadulnak az indulatok, vagy eldől végre, ki lesz Jászberény vezetője? Lassan a külföldi turistáknak is több joga van a parlamentben, mint egy újságírónak. Kipróbáltuk azt a karámot, amit lekerítettek nekik. Ki lehet innen törni? Tudta, hogy már több a fertőzés a
Könnyen repülhet a büntetés, ha valakit a fizetős utakra terelnek le mondjuk egy lezárás miatt. Bár a törvény szerint ilyen esetekben nem kell útdíjat fizetni, de ez csak a legelső csomópontig érvényes: ezt nézik be nagyon sokan a szakértő...
Az elmúlt nyár az összeköttetések jegyében zajlott a régióban; Zell am See-ben sikerült elérni Saalbach völgyét. A síterep északi oldalán 2016/17-es szezontól üzemel a Zell am See Express II, decembertől következik az első szekciója, ami a középállomást köti össze Viehhofennel.
Matteo Salvini kampányzáró kijelentései szerint az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) Umbriában fog rádöbbenni, hogy vége a gyöngyéletnek.
Csaknem egy évtizedig hallhattuk, olvashattuk: a jövő a kölcsönzött vagy megosztottan használt autóké, a fiatalok nem vesznek már saját kocsit. Ezzel szemben az Egyesült Államokban sorra zárnak be kölcsönzők, autómegosztók és az elmúlt 10 évben nőtt a magánautók száma – még a zsúfolt forgalmú nagyvárosokban is, ahová behatoltak az Uber és társai.
Sötét fellegek gyülekeznek a hazai autógyártás felett: hamarosan eldőlhet, megemeli-e Trump elnök az Európai Unióból érkező autók vámját. Ez elsősorban a német gyárakra mérhet csapást, ám mivel ezek közül több is Magyarországon működik, a begyűrűző hatás vélhetőleg nem marad el.
Az elmúlt tíz évben az elektromos eszközök rabjaivá váltunk, a gyártók pedig örömmel szolgálják ki ezt a függőségünket, mindig újabb és újabb, gyorsabban fejlődő kütyüket gyártva. Csakhogy ez rengeteg hulladékkal és elképesztő mennyiségű elhasznált energiával jár – az alábbi tippekkel kicsit környezettudatosabb lehet az elektromos eszközeivel kapcs
Lejár az adategyeztetés végső határideje csütörtökön, addig minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagnak egyeztetnie kell adatait a pénzintézetével, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.
Egyre nagyobb anyagi teherrel jár a társadalmi elégedetlenség Hongkongban, egyes számítások szerint az elmúlt hónapokban 1700 milliárd dollárt vittek ki a városból.
Három magyar társaság is bekerült az idén a régió ötven leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozása közé, amihez idén 432 százaléknál nagyobb árbevétel-növekedés kellett. A legjobb magyar szereplő a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 listán a 2537 százalékos növekedéssel 6. helyen végző Dyntell Magyarország Kft. A cég által kifejlesztett
Kihúzták az Ötöslottó 43. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 1 milliárd 985 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:17; 20; 41;...
Az idei Borjog-, és Bormarketing konferencián az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó előadást Baráth Sándor, a Nagy-Somlói Borvidék Hegyközségének elnöke tartotta. Ennek legizgalmasabb bejelentése az volt,...
Lejár az adategyeztetés végső határideje csütörtökön, addig minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagnak egyeztetnie kell adatait a pénzintézetével, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.
Az Egyesült Államok akciót hajtott végre Abu Bakr al-Bagdadi, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet bujkáló vezetője ellen szombaton - adta hírül egy amerikai tisztségviselő névtelenséget kérve.
Újabb javaslatot kér a méhek védelmére Brüsszeltől az Európai Parlament, mert álláspontja szerint a tagállamok fellazították a méhek védelmét célzó szabályozást. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerint a piacon megjelenő új növényvédő szerek természetkárosító hatása miatt szigorúbb engedélyeztetési eljárásra van szükség.
Helyreigazításra kötelezte a bíróság a propeller.hu internetes oldalt, mert valótlanságot állított a közmédiáról - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (Mtva) sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.
Jelentős változás előtt áll időjárásunk, a jövő hét elején érkező hidegfront mögött visszaesik a hőmérséklet, de vasárnapig még marad a sokévi átlagnál lényegesen melegebb idő. Többnyire derült lesz az ég, a köd csak kis területen maradhat meg tartósabban, nagy része délelőtt feloszlik. Csapadék nem várható. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgá
Cirkuszból szökött tevét gázolt egy autós Miskolcon. Elsőre azt mondaná az ember, lényegtelen – de nem az, ma Magyarországon, ebben a mi országnagy cirkuszunkban nagyon is fontos. Itt kipcsakok tevegelnek, janicsárok pikuláznak, sőt ráadásul vándorcirkusz a miénk: megy az Pestről Debrecenbe, viszi a várost is magával, ha kell. Tekintsék meg díszel
A választási ellenzéki együttműködés sikert hozott. Most egy új együttműködési formával lehet és kell a győztes városoknak választóik jogos igényeit kielégíteniük.
Lejár az adategyeztetés végső határideje csütörtökön, addig minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagnak egyeztetnie kell adatait a pénzintézetével, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.
Tekintettel arra, hogy a jövő évtől jelentős mértékben szigorodni fog az új autókra vonatkozó széndioxid-kibocsátási határérték (aminek túllépését súlyos pénzbírsággal sújtja az EU), nem csoda, hogy a gyártók sorra jelentik be a konnektorról is tölthető, ún. plug-in hibridmodelleket, ezekkel a hibridekkel ugyanis viszonylag könnyen meg lehet felezn
Trump elnök közlése a Twitteren, miszerint az imént valami nagyon nagy dolog történt, azt sejteti, hogy a terroristavezért vagy megölték, vagy elfogták.