A kenderföldi lakótelepen élők közül mintegy 250-300 embert 12-15 helybéli elkísért voksolni. A szervezetten mozgó kísérők gyakran bementek a függöny mögé is.
Szigorú biztonsági intézkedések mellett exhumálták Francisco Franco tábornokot (1892-1975) a Madrid melletti Elesettek Völgyében található bazilikában. A spanyol sajtó történelmi napként számolt be az eseményről.
A Budapest Alapkezelő által fejlesztett Budapest Next alapcsalád célja a globális megatrendekben – a demográfiai változások, a technológiai áttörés, a klímaváltozás, a világ gazdasági erőviszonyainak átrendeződése, valamint a gyorsuló urbanizáció – rejlő befektetési lehetőségek kiaknázása. Elsőként a Budapest Next Generáció Alap indult el, amely a
Lojálisak voltak Brüsszelben a fideszes képviselők: az Európai Néppárt frakciója egységes álláspontot kért a török-szír agresszió elítélése ügyében - és Deutsch Tamásék megszavazták az állásfoglalást.
Roberto Escobar hamarosan 100 millió dolláros pert indít az amerikai üzletember ellen, emellett mindent meg akar tenni azért, hogy Musk elveszítse a Teslát.
A magyar bajnokcsapat Dibusz Dénes remek védéseinek köszönhetően tartotta a gól nélküli állást, majd Varga Roland a 86. percben eldöntötte az összecsapást.
Az elektromos autótöltők létesítéséhez az üzemeltetés kezdete előtt legalább 75 nappal kell engedélyt kérni, a szabályt megszegő üzemeltető akár 100 millió forint bírságra is számíthat.
Közös fejlesztéseket indít a Porsche német autógyártó társaság és az SAP, a legnagyobb európai szoftvercég - írta csütörtökön a Handelsblatt című német üzleti lap.
Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a közutakon és a temetők környékén a közelgő mindenszentek és halottak napja idején, a rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését. ...
A 'fantasztikus nagymamák' 7 fős csapata fontos munkát végzett el, pedig csak ritkán tudtak egyszerre víz alá merülni, mert nagyon aktív életet élnek az unokázás mellett.
Nem hajthatnak be 2020. január 1-jétől Bukarest belvárosába olyan járművek, amelyeknek a légszennyezési besorolása nem éri el az Euro 3-as szabványt, 2022-től pedig a román főváros teljes területéről kitiltják azokat - döntött csütörtökön a bukaresti közgyűlés.
Sípcsonttörés, kificamodott térd a választás előtt átadott játszótéren, írja a 24.hu. A 16. kerületi játszótérről, ahol csúszdapark is van, átadása óta többször lehetett már hallani. A szülők panaszaiban a gyerekek sérülése áll, amelyet a játék során szereztek. A túl gyors csúszdából ugyanis több gyermek is szinte kirepült. További részletek a vide
A magyar bajnokcsapat Dibusz Dénes remek védéseinek köszönhetően tartotta a gól nélküli állást, majd Varga Roland a 86. percben eldöntötte az összecsapást.
A Wizz Air olaszországi járatainál is késések, fennakadások fordulhatnak elő pénteken, miután Rómában, a város történetében először általános sztrájkot tartanak, és ennek keretében az ENAC olasz légiforgalmi irányító szolgálat 13 és 17 óra között munkabeszüntetésre készül.
Hiába adtak be korábban javaslatot a rokkantnyugdíjasok juttatásának rendezésével kapcsolatban, a parlament azt nem fogadta el – erről beszélt az ATV Start című műsorban Harangozó Tamás. Így a parlament már hónapok óta mulasztásos alkotmánysértést követ el azzal, hogy a politikus szerint az érintettek nyolc éve nem kapják meg a nekik járó támogatás
A Don't Stop Me Now című számhoz készült videóban a világ számos pontján élő emberek kaptak lehetőséget a szereplésre. Néhány magyar fiatal is bekerült, akik a Hősök teréről 'köszöntek be' a klipben.
Az elmúlt idényben negyedik Sopron Basket hazai pályán két ponttal legyőzte a török Fenerbahcét csütörtökön a női kosárlabda Euroliga második fordulójában.
Nőellenességgel vádolta a jobboldali Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) Heinz-Christian Strache szabadságpárti volt alkancellár csütörtökön, feleségének, Philippa Strachénak a pártból történt kizárása miatt.