Az amerikai nyomás ellenére nem tiltja ki Németország a Huawei-t az 5G hálózatok fejlesztéséből – közölte a döntést a német belügyminisztérium szóvivője. Az Egyesült Államok egy ideje nemzetbiztonsági okokra hivatkozva igyekszik mindenkit lebeszélni a kínai gyártóról.
Szigorú klímavédelmi adóreform-csomagot állított össze a német kormány, ebben szerepel többek között bizonyos repülőjegyek adójának emelése, és számos újfajta, a lakosságra vonatkozó adókedvezmény.
Hamarosan döntést hoz jövő évi felállásával kapcsolatban az Alfa Romeo Forma-1-es csapata – ezt az istállót irányító Frederic Vasseur erősítette meg Japánban.
A kiskereskedelmi lánc 2017 szeptemberében az érdi hipermarket áruházában indította el az önkiszolgáló gyorspénztári vásárlás lehetőségét. Az idei új telepítésekkel együtt év végére már a Spar 92 üzletében lesz elérhető a praktikus szolgáltatás. A vevők megkedvelték az időtakarékos megoldást, és egyre többen keresik ezt a fizetési módot: az érintet
Legalább egy hónappal csúszni fog az új összetételű Európai Bizottság eredetileg még november elsejére tervezett hivatalba lépése - jelentette be szerdán az Európai Parlament (EP) szóvivője.
Az évszázad üzletének tűnt: évek óta közel 100 tő vadkendert nevelgetett a kőbányai lakásban. Ráadásul költség nélkül, mert az áramot lopta hozzá. Egy banánhéjon csúszott el: csőtörés miatt a szomszédoknak fel kellett törniük a lakást, így bukott le.
Az antibiotikum fontos gyógyszer, de ha túl sokat használjuk, vagy indokolatlanul alkalmazzuk, azzal az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok kialakulását segítjük. Ez pedig már mos is komoly problémákat okoz. De vajon mi lehet a megoldás? Hitted volna, hogy az egyik állatfaj teje?
Az eljárással egyszerűen és hatékonyan kimutatható, hogy egy rákos daganat gyógyszeres kezelése vagy eltávolítása után a beteg szervezetében maradt-e akár csak néhány sejtből álló tumor.
Szép lassan már szivárognak az információk a Galaxy S11 szériát illetően, most pedig egy újabb érdekes dolog látott napvilágot a megjelenítővel kapcsolatban. Ugyan a Galaxy S11 bemutatója még egy kicsit odébb van, de ezt több hónapig eltartó tesztelés és fejlesztés előzi meg. A múlt héten már megtudtuk, hogy a Samsung megkezdte a mobil különleges k
Nem sokáig tart az állami megrendelések bejelentésétől mentes időszak, senki ne gondolja, hogy ha két hónapig nem jelentenek be semmit, akkor semmi sem történik a cégnél – jelentette ki Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója és nagytulajdonosa az Infotér konferenciáján. A T-Systems tranzakció jó ütemben halad, „november közepén felszállhat a f
Három hónap alatt lezárult a százmilliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező és több ezer alkalmazottat foglalkoztató vállalat átvilágításának első szakasza.
A Spanyol Labdarúgó Liga (LFP) azzal a kéréssel fordult a spanyol szövetséghez (RFEF), hogy a szezon első El Clásicóját a katalóniai tüntetések miatt jövő szombaton ne Barcelonában, hanem Madridban rendezzék meg.
A vasárnap megválasztott főpolgármester első hivatalos sajtótájékoztatóján arról beszélt, már az első munkanapján levelet írna Orbán Viktornak és a CEU rektorának. Azt is bejelentette, hogy októbert 23-án ideiglenesen, majd tartósan is megnyitja a városházát a budapestiek előtt.
Sikerült megegyezniük a felek képviselőinek az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződés alapjairól, az egyezség akár már szerdán megszülethet - jelentette ki az Európai Tanács elnöke. Szombatra rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a kormány.
Határozott irány nélkül, vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. A befektetők kivárnak, mert a biztató jelek ellenére még mindig nem biztos, hogy az Európai Uniónak és Nagy-Britanniának sikerül dűlőre jutnia a rendezett kilépést biztosító megállapodásról.
Október 19-étől három vasútvonalon több eljutási lehetőséggel bővíti kínálatát a MÁV-START. A fővárosból új járatok indulnak munkanapokon esténként, hétvégén pedig az éjszakai órákban is lehet utazni a szobi és a ceglédi...
Az Eisenmenger-szindróma a veleszületett szívbetegségekhez köthető tüdőartériás hipertónia ritkán előforduló legsúlyosabb formája. Leggyakrabban a jobb és bal szívfél közötti sövényhiány áll a háttérben, de a kis és nagy vérkör erei közötti rendellenes összeköttetés vagy komplex veleszületett szívfejlődési hiba is okozhatja.
A várt emelkedés helyett csökkent az amerikai kiskereskedelem és vendéglátás forgalma - pedig a jövedelmek nőnek és a makroadatok sem néznek ki rosszul. A nagyon régóta tartó amerikai gazdasági növekedésnek mégiscsak vége lehet egyszer? A lakosság mindenesetre óvatos, a Fed további lazításának pedig egyre nő az esélye.
Egy, a témában rendezett kerekasztal-beszélgetés kérdése volt, hogy mit jelent a keresztény szabadság az európai keresztény hagyományban és mit a mai politikában. Bogárdi-Szabó István református püspök szerint például nem lehet a kettőt szétválasztani.
Bár darabszámot tekintve kevesebb lakáshitelt engedélyeztek az év első felében, összegben mégis többet, mint 2018. azonos időszakában. Ami továbbra is látszik a lakáshitelezésben: a használt ingatlanok vásárlására fordított kölcsönök domináltak, a folyósított hitelek több mint fele erre megy, átlag 9 millió forint.
A publicista a "normális, nemzetüket szerető és féltő" embereket hívja az olasz nagykövetség elé, hogy kiálljanak a jelenlegi, "Brüsszelben fogant olasz kormány ellen."